„Nem a magyarok győztek a románok felett, hanem a vásárhelyiek nyertek a korrupció és a keresztapák felett” – ezt mondta 2020. szeptember 27-én éjszaka Soós Zoltán, miután biztossá vált, elnyerte a frontváros polgármesteri székét. Hamar megérezte azonban a mocsár mélységét, amibe húsz év alatt került a város. Kampányban még sekélynek látszott, de kiderült, hogy büdös is. Soós és csapata igyekezett életjelet mutatni, de az átütő siker még nagyon messze, és nem csoda az sem, hogy a városon lassan, de annál biztosabban lesz úrrá a felháborodás élménye.

Ez a hangulat a legmegfelelőbb arra, hogy bizonyítsuk: a magyar városvezetés is ugyanazt teszi, mint elődje. A munka már tavaly januárban elkezdődött, akkor toppant be először a korrupcióellenes ügyészség a Soós-adminisztrációhoz, miután egy oknyomozó portál rámutatott: személyes tanácsadói tisztségeket osztogattak. Kedden ismét házkutatást tartottak a polgármesteri hivatalban az ügyészek és Soós Zoltán két munkatársát kérték meg, hogy kísérjék vissza őket a Klastrom utcába.

A cél az ügy jelenlegi fázisában egyértelműen annak a Soós Zoltánnak a lejáratása, aki háborút hirdetett a korrupció ellen. Félidőn túl bizonyos politikai erők elérkezettnek látták a pillanatot arra, hogy bebizonyítsák ennek az ellenkezőjét. Értsd: ő sem különb az elődjénél, akinek a korrupciós ügyeit egyébként is szép sorjában ejtik. A jószándék vezérli az ügyészeket vagy az, aki politikai leszámolásra szánta el magát? Az igazság a tét? Vagy pedig annak a tévképzetnek az erősítése, hogy Soós Zoltán irodájában is Laokoón-csoportként gabalyodnak egymásba a korrupt munkatársak? Úgy tűnik, eldöntött kérdések ezek, és nincs könnyű helyzetben a városvezetés, mert a főállású sutyerákok sarokba vonultak ugyan, de szellemüket „a tűz nem égeté meg”.

A fiataloknak elsőre annyi a bűnük, hogy a kampányban Soós Zoltán mellett dolgoztak, ő meg a kabinetjében akarta tudni őket a megválasztása után. A polgármester ugyanis úgy döntött, azokkal szeretne együtt dolgozni, akikben megbízik, nem pedig a már kiépített és bedrótozott állományból válogat. Azon lehet vitázni, hogy Soós Zoltán jól választotta-e meg a munkatársait, a megfelelő munkabírású és felkészültségű emberekkel vette-e körbe magát. Az ő kizárólagos felelőssége, hogy mekkora teret enged a tehetségtelenek hadának és mekkorát a rátermetteknek.

Nem vagyok naiv, elképzelhetőnek tartom azt, hogy az alkalmazásuk körül valaki nem a helyes sorrendbe tette a papírokat, de ezért nem őket terheli a felelősség. Bárhogy nézem, a fiataljainkat eszi meg a rendszer, azért mert arra vállalkoztak, hogy a közért dolgozzanak. Egy ilyen megfélemlítés után minden bizonnyal elgondolkodnak azon, hogy folytassák-e, ahogy azok is alszanak rá egyet, akik ezidáig csak terveztek egy nagyobb célért dolgozni. De nemcsak nekik kell választ adniuk, hanem a parlamenti képviselőiknek, szenátoraiknak is arra a kérdésre, hogy leszámoltak-e a politikai megrendelésre készülő dossziék uralmával? Megtettek mindent annak érdekében, hogy ne csak előttük legyen védőpajzs, hanem a fiataljaink előtt is. Akik minden jel szerint járulékos áldozatai egy kegyetlen rendszernek. Amelyet kamaszként láttak először, működés közben, amint telibe tolja a politikusok elhurcolását, bilincsben, főműsoridőben. Ha a törvénytelenség gyanúja felmerül, a jogállamban kivizsgálják az ügyet. Jogállamban felelnek a szabályszegők. De jogállamban nem hurcolnak meg senkit, sem egy napra, sem évekre. Jogállamban nem parancsot adunk, illetve lesünk, jogállamban nyugodtan alhatunk.

Azok hurcolták be ezeket a fiatalokat, akik korábban szemet hunytak a korrupció fölött. Azok, akik a parancsot lesik, ennyi az ő képességük. Ez az, ami elfogadhatatlan ebben a történetben.

Mellékszál, de nem megkerülhető, hogy a hivatal sajtóosztálya és a helyi magyar sajtó hallgat az ügyről. A hallgatásnak súlyos ára van ilyenkor, azt a tévképzetet kelti a fejekben, hogy a városvezetésnek bizony vannak szégyenfoltjai és még azt sem tudja, hogyan kellene kifehéríteni azokat. Nyilván ez a direktíva valami demiürgosztól és nem szabad megtörni a stratégiát. Ahogy nem törik meg a stratégiát a hárombetűs intézmények sem. Csak náluk mi vagyunk a tét. Nálunk pedig a bizalom a tét. Lehet és kell is azon vitázni, hogy mennyire végzi jól a dolgát Soós Zoltán csapata, de az nem lehet vita tárgya, hogy lopnak vagy sem. A bizalom nem veszett el. Nem veszhet el. De nem jelenti azt, hogy nem kell dolgozni érte.

(Nyitókép: Soós Zoltán Facebook-oldala)