Kevesen fogadtak volna egy évvel ezelőtt arra, hogy Nicolae Ciucă kormányfő ki fogja tudni fundálni a túlélés receptjét – ami nem csoda, hisz csak nagy jóindulattal tudtunk joviális figuraként tekinteni rá, sokkal inkább tűnt balféknek, akitől nem várhatjuk el azt, hogy elhozza nekünk a mennyországot. Bizonytalan jövőt jósoltunk tehát a természetellenes szimbiózisnak, a magam részéről azt valószínűsítettem, hogy a tábornok hamarabb fog vert vadként vackába vonulni, mint évértékélő sajtótájékoztatót tartani a nemzet érdekeit szem előtt tartó nagykoalícióról. Hisz minimális volt az esélye annak, hogy a harctéren szerzett tapasztalata ellensúlyozni tudja a politikai tapasztalatlanságát. Máshol az ilyenre azt mondták volna, hogy rizikós stratégia, de mi csak simán bátorságnak nevezzük. Ami bejött – sikerült egy flottába terelni az egymással szembenálló két nagyot, s közben a kicsiről sem feledkezni meg, pedig nem mondhatjuk azt, hogy volt világos stratégia, taktikai érzék, koordinátarendszer az eligazodáshoz.

Ambíció volt és bátorság – ez kellett ahhoz, hogy harctéri hasonlattal élve, golyózárporban is végig tudjon menetelni a kormány. A Klaus Iohannis önös érdekeit szolgáló belpolitikai válság menedzselését leszámítva is bőven volt dolga a kormánynak – nézzünk néhány kardinális pontot. Koronavírus-járvány: a járvány csúcsa idén február 1-jén volt Romániában, napi 40 000 fertőzöttet jelentettek, a nagy kérdés azonban az oltási igazolványok körül volt, az ezek kötelező munkahelyi bevezetésére vonatkozó felvetés komoly vitákat gerjesztett a kormány körül. Az Országos Helyreállítási- és Rezilienciaépítési Terv célkitűzéseinek (mérföldköveinek) az elérése szempontjából igencsak rossz a mérleg, a kormányfő azonban egyelőre bírja a brüsszeli támogatást. A február 24-én kirobbant háború által előidézett energiaválság kezelése nagyobb határozottságot és éleslátást követelt, mint amiről a kormány tanúbizonyságot tett (értsd nem egy sor sürgősségi kormányrendeletet és improvizációs gyakorlatot), ám mégis sikerül túlélni a helyzetet. Kihívás a jövő évi költségvetés kidolgozása – hisz biztosítania kell a 12,5 százalékos nyugdíjemelést, a vállalt szociális intézkedéseket, a büdzsé 7 százalékát a fejlesztésekre, ám a számok makacs dolgok. A kormányfőnek a liberális párton belül még nehezebb dolga van, hisz adóssága a büntetőtörvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv elfogadtatása, valamint a nyugdíjrendszer reformja. És ezek varázsütésre való megoldása sem jelent feltétlen elfogadást, párttársai részéről egyre erőteljesebbek azok a hangok, amelyek szerint túlságosan hosszú gyeplőre engedte a szociáldemokratákat, túl nagy befolyást enged Klaus Iohannis államfőnek, de volt már kellemetlen perce az RMDSZ miatt is – lásd például Orbán Viktor tusványosi beszédét. A kisebbik kormánypárt két legnagyobb vállalását, a kisebbségi törvény elfogadtatását és az alkotmány felülvizsgálását Kelemen Hunor szerint is ebben a felállásban elmosta a háború, azonban kétlem, hogy a liberálisoknak és a szociéldemokratáknak egyformán érdeke az, hogy Romániából parlamentáris köztársaság legyen.

A függőleges sziklafalon vállt vállnak vetve araszoltatja a tábornok a liberálisokat, a szociáldemokratákat és az RMDSZ-t, akik bár vérszerződést nem kötöttek, tudják, hogy az egy évvel ezelőtt aláírt koalíciós megállapodás nemcsak az ország, hanem az ő túlélésükről is szól. Az életösztön azt diktálja, hogy az orosz–ukrán háborúnak „köszönhető” (viszonylagos) politikai stabilitás megmaradjon. Persze, nehéz az ilyen, mint minden érdekházasság, egyszerre kell ellenzékinek és kormánytagnak lenni, egyszerre felelni a koalíciós partner és a választók elvárásainak. Emlékezetes, amikor hat hónappal ezelőtt, a féléves tevékenységi mérleget bemutatásán Nicolae Ciuca végig úgy említette, hogy: „a kormányom”, „az én kormányom”, „a kormány, amelyet vezetek” stb. Marcel Ciolacu a PSD érdemeiről beszélt, „a PSD megcsinálta, megoldotta, elérte, kiharcolta” stb. Ez a korteskedés azonban mindeddig nem ment a kompromisszumok kárára, és ez a nagy pozitívuma a kormánykoalíciónak vagy ha úgy tetszik, érdeme a kormányfőnek, és az kell legyen a hat hónap múlva kinevezendő utódjának is.

A bűvös 2024-es év még messze van, addig marad az egymásnakfeszülés és egymásrautaltság feloldhatatlan kettőse. Nyilván, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet elcseszni, jövő májusban kormányfő-csere kell legyen (és gazdát cserél a pénzügyi és az igazságügyi minisztérium is). A józan ész azonban azt diktálja, hogy őrizzék a lángot. Esély is van, felelősség is van. Csupán elszántság kell ahhoz, hogy a külső körülmények által megteremtett politikai stabilitás felhajtóerejét kihasználva a változtatás lehetőségét keressék. Az elkövetkezendő időszakban lehet fantáziálni a választási győzelemről, kockás papíron esélyeket latolgatni, de amíg a társadalom jelentős hányadának a reménytelenség az osztályrésze, addig nem lesz akinek a szavazatára számítani.

(Nyitókép: gov.ro)