Miközben Ukrajnában zavartalanul tovább folyt a gyilkos mészárlás, a hétvégén az egyiptomi Sarm el-Sejkben az ENSZ Klímavédelmi konferenciája zajlott.

A konferencia jelentőségét az is fokozta, hogy a szakemberek döntő többsége meg van győződve róla, hogy a klímaváltozás enyhítésére, illetve a katasztrofális következmények elhárítására tett erőfeszítések e pillanatban korántsem elégségesek a sikerhez.

Nem véletlen, hogy a konferencia „színpadán”, ahogyan a helyszínt a Politico Zack Colman és Karl Mathiesen által jegyzett riportja jellemzi, ádáz vitákra, sőt szinte már ütközetekre került sor. A Konferencia első napján Joe Biden is részt vett a vitában és elégedetten számolt be az Egyesült Államok tiszta energiára való átállásának sikereiről.

Attól azonban Amerika és az Európai Unió is elzárkózott, hogy az éghajlatváltozás által leginkább sújtott államok, főként Afrika és Ázsia szegényebb országainak évtizedek óta hangoztatott követelését teljesítse, azaz hogy a klímaváltozás pusztításaiért kártérítést nyújtson a kétségbeesett állapotban vergődő államoknak.

A súlyos árvizek által több rendben is szinte már romba döntött Pakisztán képviselői azonban egy – 134 fejlődő országból álló – blokkot hoztak létre, mely a Konferencia előzetesen eltervezett rendjét alaposan felborította. Sőt az is kiderült, hogy képesek megosztani az úgynevezett atlanti tömböt is. A vita főként akörül zajlott, hogy az ENSZ hozzon létre egy olyan, éghajlatváltozással kapcsolatos pénzügyi alapot, melyet a világ vezető államai is GDP-jük arányában finanszíroznak majd.

Ettől a követeléstől korábban főként Amerika, de nyomában Európa is határozottan elzárkózott. Európa annak fejében, hogy a világ minden állama követi az európaiak által Glasgow-ban lefektetett környezetvédelmi standardokat, melyeknek fő eleme a zöld energiára való átállás, a pakisztáni blokkhoz csatlakozott.

A konferencia résztvevői azonban azt is kikötötték, hogy azok a gazdag és súlyosan környezetszennyező államok, mint Kína, Szaúd-Arábia, India például, melyek az ENSZ besorolásában a fejlődő államok közt szerepelnek, de már régen nem azok, kerüljenek be a fejlett államok csoportjába, s ezzel maguk is – gazdasági potenciáljukkal arányosan – járuljanak hozzá a tervezett alaphoz. Ez ugyan nem történt meg, de a szóban forgó államok – a maguk kis blokkjában – kompromisszumokra szánták el magukat. Ideje volt, hiszen a legnagyobb környezetszennyezők közé tartoznak…

Az Európai átállás nyomán azonban Amerikának sem maradt más választása, mint hogy maga is elfogadja a szóban forgó klímavédelmi alap létrehozására vonatkozó javaslatot. Már csak a republikánusoknak maradtak fenntartásaik. Ők továbbra is arra hivatkoztak, hogy „nincs pénz a tiszta energiával kapcsolatos ennyire radikális tervezetek finanszírozására”. Egyébként is úgy vélték „Az innováció és nem a jóvátétel a kulcsfontosságú az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.” De mert a szóban forgó alapok folyósítását a képviselőháznak, amelyben a republikánusok többségbe kerültek, nem kell jóváhagynia, ezek a vélemények nem keltettek különösebb visszhangot. Az új alap létrehozása és a pénzek elosztásának kérdése már a jövő évi Egyesült Arab Emírségekben megtartandó konferenciára marad…

Az, ami továbbra is késre menő vitákhoz vezetett, a földgáznak klímakímélő energiaforrássá nyilvánítása volt. Ez ellen számos állam, főként a nyugatiak, köztük Amerika és az Európai Unió, melynek – általunk is jól ismert okokból – szinte már elvakultan (ámbár szelektíven) ellenzik a földgáz felhasználását, eltökélten tiltakoztak.

Amíg a földgáz kérdése nem merült föl, a klímaaktivisták a konferenciát egymás nyakába borulva ünnepelték és „történelmi győzelemként” emlegették, azt követően azonban egyszerre mély csalódottságuknak adtak hangot. Igaz, csak azután, miután a Konferencia Jegyzőkönyve vasárnap hajnalban nyilvánosságra került. Arról persze már nem esett szó, hogy a zöld energiára való áttérésig ki és hogyan fogja megoldani az emberiség energiagondjait. Ahogyan korábban arról sem, hogy ha a klímaválság által különösen megviselt államok megsegítésére sem Amerikának, sem Európának nem lett volna pénze az ukrán háború támogatására, ugyan honnan lett volna (egészen pontosan: honnan lesz továbbra is)?

Mindennek ellenére, bár az egyiptomi konferencia talán valóban nem volt „történelmi”, az is kétségtelen, hogy számos vonatkozásban előrelépést jelentett a további kompromisszumok irányába. Az a tény, hogy bár mindenki próbált spekulálni, de végül az érvek és a tények súlya alatt képes volt az engedményekre, kétségtelen sikernek tekinthető.

Ami nagyon is ránk fér…

(Nyitókép forrása: Pexels)