Matthias Sander Neue Zürcher Zeitungban megjelent cikke „világrengető” szenzációról számol be. A kínai SMIC vállalat a chipgyártás terén az amerikaiakat (és tajvaniakat is) utolérve, sőt bizonyos vonatkozásokban talán még meg is előzve egyszerre az élcsapat soraiba tornázta fel magát.

A SMIC rövidítés sanghaji és kajmán-szigeteki székhellyel működő, részben állami tulajdonú Semiconductor Manufacturing International cégnevet fedi. (Magyarul talán Nemzetközi Félvezető Vállalkozás gyanánt fordítható.) A legújabb chipgenerációk „csíkszélességének” mértéke a felfoghatatlanul parányi nanométer, mely a milliméter milliomod részének felel meg. A csíkszélesség egyetlen nanométeres finomítása is óriási dolog. (A chipet a miniatűr nyomtatott áramkör analógiájára kell elképzelnünk, azzal a különbséggel, hogy egyetlen chip akkora, mint egy ujjköröm, de a magja 10 milliárd tranzisztort tartalmaz.)

Hírek szerint a SMIC-nek oly mértékben sikerült fejlesztenie a technológiáját, hogy 7 nanométeres csíkszélességű chipet állíthatott elő, azaz a világ három vezető chipgyártójával megegyező technológiai szintet érhetett el.

Kínában nem verték nagydobra az eseményt, annak ellenére sem, hogy a kínai pártfőtitkár már 2010-ben – a néhány nyugati cég által már akkor elért – 7 nanométeres csíkszélességű chip előállítását jelölte meg stratégiai célkitűzésként. Hogy a célkitűzést sikerült elérni, azt a Techinsights nevű kanadai chipelemző cég egyik alkalmazottja, Dylan Patel fedezte fel egy – a SMIC által a kanadai Minerva cégnek szállított – chip elemzése alapján. Hozzátette viszont, hogy a vizsgált SMIC chip nyolcszor kisebb volt, mint egy átlagos processzor, ami arra utalhat, hogy a SMIC a 7 nanométeres technológiát egyelőre csak egyszerű szerkezetű, kis méretű chipek gyártására képes alkalmazni.

A SMIC-nek a már korábbról ismert 14 nanométeres csíkszélességről mindössze két év alatt sikerült eljutnia a 7 nanométerig. (A nyugati, tajvani, dél-koreai és más cégek esetében ez az előrelépés jóval hosszabb időt vett igénybe.) Kezdetben (természetesen) sokan kétségeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy Kína rendelkezhet a szükséges technológiával és képességekkel. A Minerva-chip elemzése azonban kétségtelenné tette, hogy a technológiai dominanciáért folytatott világszíntű versenyben Kína tényleg újabb jelentős részeredményt ért el.

A műszaki részletekbe nem mehetek bele, hiszen azokhoz magam sem sokat értek, az azonban tény, hogy a mai világban gyakorlatilag minden a chipeken múlik, a háztartási gépektől, a hírközlési és telekommunikációs eszközökig, az önjáró autóktól a mind intelligensebb drónokig, s következésként a mind hatékonyabb hadi technikákig és főként a szuperszámítógépekig, melyek lassan mindennapi életünket is vezérlik.

A szakma a kanadai bejelentést is óvatosan kezeli. De már nem tartja valószerűtlennek, hogy a kínaiak valóban megérkeztek (sportkifejezéssel élve) a legmodernebb technológiák csúcsligájába. Igaz, számos megfigyelő teszi fel a kérdést, hogy a kínaiak ismereteiket nem a világ legnagyobb chipgyártójától, a tajvani TSMC-től másolták-e (ahogy azt számos más esetben már megtették), s ha igen, miként? (Ipari kémkedés révén? A kínaiaknál ez sem lenne példátlan… Kínában a másolást és a tanulást ugyanazzal a szóval nevezik meg!)

A bennfentesek elemzései szerint a SMIC 7 nanométeres chipje és a TSMC chipek közt valóban feltűnő hasonlóságok vannak az előállítási technológia, a dizájn és az újítások tekintetében is. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok szenátusa a Kína ellen (az ujgur kisebbség elleni atrocitásokra való hivatkozással) évek óta szigorú embargót rendelt el: beazonosítottak 76 kínai vállalatot (köztük a SMIC-t), amelyek kapcsolatba hozhatóak a kínai hadiiparral, és ezek számára amerikai cégek csak kormányengedéllyel exportálhatnak technológiát. A technológiai áttörés tehát nyilvánvalóan amerikai segítség nélkül történt. 

A SMIC-chip kérdése valószínűleg még sokáig fogja a szakmát foglalkoztatni. Okkal. Hiszen ezzel a chipgyártás élvonalába kerülve Kína előbb-utóbb ebben a világ hatalmi viszonyait talán döntően befolyásoló vonatkozásban is átveheti a stafétabotot. Persze az amerikaiak sem ülnek a babérjaikon, ráadásul – józan ésszel mérlegelve – az amerikai demokrácia az innovációra, az információk szabad áramlására a gyakorlatban is kedvezőbb lehetőséget teremt, mint a központilag vezérelt kínai kapitalizmus. (A másik kérdés az, hogy vajon a kínaiak képesek a Minervának szállított chipet sorozatban is előállítani, mert a sorozatgyártás egy másik kényes kérdéskör: Kína saját chip-szükségletének eddigelé mindössze 17 százalékát tudta fedezni, és ha a Kínában működő Samsung teljesítményét is figyelembe vesszük, az arány 7 százalékra apad.)

Sander írásának címében ezért is fogalmaz óvatosan: „Kína a chipgyártás tekintetében látszólag áttörést ért el – legalábbis papíron”.

A kínai csönd is indokolt, hiszen túlságosan nagy a tét. Ha kiderülne, hogy valami kacsáról van szó, az Kína nemzetközi presztízsét dönthetné romba… Volt rá már eset. Kína semmitől sem retteg jobban, mint a presztízsveszteségtől.

Elég neki a kisebbségi kérdés, azaz ismét csak a demokrácia hiánya…