banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_nwQSwVIi_GOOGLE_728x90.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Placebo versus nocebo

Feltehetően a koronavírus-járvány keltette félelmek is belejátszanak abba, hogy a páciensek mind gyakrabban jelennek meg a vizsgálatokon olyan tünetekkel, melyeknek nincsenek fiziológiai alapjai. Minden ilyen esetben ki szokott derülni, hogy a betegek (hiszen az orvosnál való jelentkezéskor már tényleg azok) előzetesen már féltek valamiféle fertőzéstől, mérgezéstől, külső ártalomtól. A szakemberek kénytelenek voltak a tüneteket az úgynevezett önbeteljesítő jóslat jelenségének számlájára írni, amikor is az egyénnel éppen az esik meg, amitől a legjobban retteg.

A jelenség korábbról is ismert, de újabban mintha valamiféle „pszichogén” járvány gyanánt terjengene, mely nem csak tüneteket képes produkálni, de magát a tényleges betegséget is kiválthatja. A tüneteket az teszi járványszerűvé, hogy szinte már egyik emberről a másikra terjednek. Elégséges egy film, mely szerint a wi-fi, a mobiltelefon, a komputer által kisugárzott elektromágneses hullámok fáradtságot, ingerültséget, fejfájást okozhatnak, hogy emberek tíz vagy százezrei fáradtságról, ingerültségről, fejfájásról kezdjenek panaszkodni. Annak ellenére is, hogy megbízható vizsgálatok többszörösen is bizonyították ennek a feltevésnek a tarthatatlanságát. Sok-sok kísérletet végeztek el elektromágnesesen leárnyékolt helyiségekben, ahol már a kikapcsolt készülékek puszta látványa is előidézte a szóban forgó tüneteket.

A dolog bizonyos mértékig érthető, hiszen az ember szereti a maga által előidézett problémákat külső tényezőkre hárítani. Nem azt kérdezi magától, hogy vajon nem azért vagyok-e fáradt, ingerült, mert túlterhelem magam, vagy nem azért fáj-e a fejem, mert szenvedélybetegségek vagy egyebek miatt visszaélek a szervezetem teherbíró képességével, hanem azt: milyen környezeti tényezők juttattak az adott helyzetbe?

Ezt a jelenséget a szakemberek a nocere (ártani, adott esetben önmagamnak ártani) latin kifejezés alapján a placebo-hatás analógiájára nocebo-hatásnak nevezték el. Amennyiben annak éppen az ellentéte. A placebo-effektus ugyanis közismerten a képzelt betegségek kezelésére szolgál. Valakinek, aki gyanús tünetekről panaszkodik, olyan oltást adnak be, mely nem tartalmaz hatóanyagot. A beteg pedig abban a tudatban, hogy megkapta a neki járó kezelést, valóban meg is gyógyul „bele”.

A nocebo effektus tényleges létezése a koronavírus esetében is bebizonyosodott. Azoknak a betegeknek a 9,3 százaléka például, akiket a Moderna nevű oltással kezeltek, rosszullétről és hányingerről panaszkodott. Meglepetésre azonban a kísérleti személyek 8 százaléka, akik a placebo-csoport keretében hatóanyag nélküli áloltást kaptak, ugyanazokról a tünetekről kezdtek panaszkodni. Ugyanilyen arányban jelentkezett fejfájás, illetve kimerültség, ha azok látszólagos okait a kísérletvezető előállította.

Ugyanez történt a fájdalomcsillapítók esetében is, ha a placebo adagot csökkentették. A páciensek növekvő fájdalomérzésről panaszkodtak. Azaz, ahogyan nőtt a fiktív fájdalomtól való félelem, fokozódott a fájdalomérzés is.

A várakozások és a félelmek minden jel szerint az agy úgynevezett jutalomközpontjára is hatással vannak, befolyásolják a dopamin-anyagcserét, ami valóságos (és nem csupán képzelt) tüneteket, sőt akár valóságos betegséget is okozhat.

A helyzetet súlyosbítja, hogy ha az orvos megpróbálja lebeszélni a beteget az általa képzelt magyarázatról, ezzel csak súlyosbítja a helyzetet. Mintha az álbeteg egyenesen ragaszkodna a betegséghez, melytől éppen retteg. (Kóros esetekben egyenesen az orvos rosszindulatára gyanakszik.) Az orvosnak pedig a rendelkezésére álló viszonylag rövid idő nem teremt lehetőséget arra, hogy mindenkit tényleg hatékonyan lebeszélhessen téveszméiről.

A jelenség társadalmi következményei hosszabb távon aggasztóvá súlyosodhatnak. Hiszen napjaikban tényleg egyre több okunk van a félelemre. Nemcsak a vírustól rettegünk (már aki retteg), hanem klímaválságtól, a társadalmi kapcsolatok szétesésétől, a magánytól, embertársaink közömbösségétől, illetve fokozódó agresszivitásától. Mindmegannyi ok a nocebo-hatásra. Dopamin-háztartásunk tömegméretekben romlik. Ami emberi minőségünket is befolyásolja. Egyre kevesebb dolognak tudunk örülni, egyre rosszkedvűbbé válunk, mindinkább hajlunk arra, hogy az okokat makacsul másokban keressük. A házastársban, a gyerekben, a munkatársban, a főnökben, a politikusban (függetlenül annak reális szándékaitól).

Rengeteg okunk van a félelemre. Még ha magától a félelemtől is rettegni kezdünk, borús napoknak nézünk elébe.

Tényleg ideje lenne a manapság oly divatos álproblémák helyett a tényleges veszélyek elhárítására összpontosítani.

(Nyitókép: Adobe Stock)

banner_y97vR58b_970x250.png

Kapcsolódók

Kimaradt?