27 halott, több mint 200 sebesült és 82 millió euró bevétel – ez röviden és szárazon a román fél mérlege az afganisztáni „kiszállásban”. Nem mintha a kudzsiri üzemekben enélkül lazsált volna a melós: fegyverre és kölcsönre mindig is igény volt/van. (Washington a történelemben először vett fel hitelt háború finanszírozására, mintegy 530 milliárd dollár értékben.) Bukarest még javíthat is az előbb vázolt leltáron, mert szándéka szerint befogadna afgán menekülteket, de – a főbelügyérünk szerint csak válogatott és képzett egyéneket, mert mit ér a hagyományosan híressé kürtölt vendégszeretet, ha nem profitorientált kissé.

A szakmai értékelésekre visszatérve ne feledjük, hogy a majd két évtizedes misszió alapos haditapasztalatot halmozott fel, aminek birtokában ott ülhetünk a NATO-osztály éltanulóinak fenntartott első padsorok valamelyikében. Legalábbis ezt gondolja a tárcavezető, midőn a derekas helytállást értékelte a fiúk utolsó különítményének hazatértekor. (A katonai szövetség 72 milliárd dollárnyi ellátmányt és felszerelést szállított 2021-ig Afganisztánba.)

A nagy vesztesnek kikiáltott Egyesült Államok sem bukott oly nagyot, mint azt most látni vélik elemzők és hírmagyarázók: 800–950 milliárd dollárra taksálják az amerikai védelmi minisztérium költségeit, ehhez jön még a több mint 2442 katona halála és több mint 20 és fél ezer sebesült. Akik előszeretettel új Vietnámként emlegetik a mostani visszavonulást, szem elől tévesztik, hogy a mindössze 12 éves indokínai katonai szerepvállalás, a jókora presztízscsorbuláson túl, nem kevesebb mint 58 ezer 220 áldozatot és több mint 153 ezer sebesültet jelentett az USA veszteséglistáján.

1963-ban Kennedy elnök egy interjúban a vietnámiak saját háborújáról beszélt, ahol Washington csak egy tényező, de valójában a terepen élők döntik el, kinek áll a zászló; az afgán terepen, mely geológiailag igen változatos, most több lobogó is csattog a hamis, igencsak átmeneti szélcsendben: az egymással versengő-szövetkező hadurak megannyi zászlaja mellett már felbukkannak a frissen kialakult geopolitikai hatalmi vákuumba kívánkozók előőrsei: kínai, orosz szándékok, a már klasszikusnak tetsző pakisztáni háttérmunka mellett.

És közben elindul, pontosabban újabb szakaszába lép a mítoszgyártás a legyőzhetetlen országról, amelyben íme, már két nagyhatalom is… Az amerikai kivonulás szűken hadászati jellegű lebonyolítását a stratégák még jó darabig fogják szétszálazni és kritizálni. Ütemezésében és konkrét szervezésében biztosan lehetett volna profibb hadművelet, és a katonai hírszerzés hatékonyságát, vagy az információk feldolgozásának-értelmezésének mikéntjét valóban témává, komoly házi feladattá avatják a Pentagon rejtett térképszobáiban.

Ettől (a tálibok által birtokba vett) Afganisztán továbbra is bonyolult feladvány marad: szélsőséges csoportok mozgástere, ópiumkereskedés, helyi önkényurak törzsi szinten megnyilvánuló korrupciója, és a vad, lélegzetelállító hegyes táj, amely a mindenkori szabadságvágynak nyújthatna akár idilli díszletet. A romba dőlt (mert talán eleve rosszul tervezett?!) reformok törmelékén új, ha tetszik régi-új rendszer körvonalairól még korai bármit is képzelni: esetleg annyit, hogy a tálibok maguk is tanultak egykori hatalmuk efemer jellegéből, és a vallási-ideológiai értékrend merevségét mára már a hatalomgyakorlás pragmatizmusa túlélhető rezsimmé puhítja a jelenleg még képlékeny és revansnak kedvező helyzetet.

A hazai hadiipar afgán bizniszben való nyereségére visszatérve pedig (ha hihetünk az adatoknak) a profit nem is oly szédületes, ha azt nézzük, hogy Kylian Mbapé átigazolásáért legfrissebb értesülések szerint 210 millió eurót sem sajnálna a Real Madrid; ebből az összegből jelenlegi klubja 180 milliót kasszírozna, ami a 82 milliós kudzsiri számlához képest… No, de ez egy merőben más meccs.      

(Nyitókép forrása: Agerpres)