Avagy az elmúlással való napi küzdelem élesben, amit nevezhetünk nemesen, egyszerűen csak háborúnak. Clausewitzet olvasni hajnali ködös percekben mi lehetne más, mint holmi perverzióba hajló szakmai ártalom egyértelmű jele. Klasszikussá terebélyesedett porosz hadfink megállapításai, vélekedései közül többtucatnyira lehet rácsodálkozni, annyira frissek, helytállóak, továbbgondolásra provokálóak. Mint például a következő passzusok: a háborúban „nem érvényesül valamilyen szigorú következetesség, valamilyen zavartalan oksági kapcsolat”. Vagy ugyanabban az agyonidézett (és mostanában sűrűbben elő-előrángatott) Vom Kriegében olvasható a kifejtés: „Nincs még egy olyan emberi tevékenység, mely annyira szüntelenül érintkezne a véletlennel, mint a háború… Láthatjuk tehát, hogy a hadművészet kalkulációiban… az abszolútnak, az úgynevezett matematikainak nincs szilárd talaja, és hogy a háborúhoz eleve a lehetőségek, a valószínűségek, a szerencse és a balszerencse játéka társul… és emiatt… leginkább a kártyajátékhoz hasonlít.” Merthogy a háború abszolút fogalma már akkoriban kétségessé vált: „nem egymásba ütköző, és nem egymást megsemmisítő elemek, hanem csupán különálló elemekben felhalmozódott feszültségek, melyek kis, egyedi szikrákban sülnek ki”. Csak remélni tudjuk, hogy most épp ennek vagyunk kortanúi az orosz–ukrán fronton.

Clausewitz szerint a háborúban nincsenek abszolút értékű célok, és az egyes katonai célok értékét, hasznát a politika határozza meg. Mai szóhasználattal: a katonai alternatívák hasznosságskálájának kezdőpontját a politikai célokból kiindulva kell meghatározni. A hadvezetés, a fegyveres konfliktusok menedzsmentje javában változott az utóbbi két, két és fél században: a porosz szaktekintély a metódus használatát javasolta, amit most számítógépes szimulálás és algoritmus-alapú döntéshozatali folyamatok váltottak fel. Ebben a kilúgozott, kicentizett mundérvilágban a hadvezéri zsenialitás úgymond elvész, de legalábbis súlytalanná válik. Dacára annak, hogy a katonai karrierre való képzés továbbra is e kettősségre támaszkodik: dualitását a fegyelemre való nevelés, illetve a kezdeményezésre való készség élesítése képezi.

Hogy végül is mi köze e szövegnek a címhez – annyi csupán, amennyi a fél esztendeje már a tőlünk keletre beindult ipari haláltermelésnek (van ugye hadiipar, háborús kapacitásnövelés, harctéri logisztika, míg egyes politikusok diskurzusa megreked a háborús inflációval való riogatásnál, illetve a vele való takarózásnál). A propagandában megjelenő „hősies” csatatéri viselkedés, a halált megvető bátorság, vagy a végzettel dacoló eltökéltség eltorzítja, megkérdőjelezi a békeidős értékrendet és világszemléletet. És ez még akkor sem válik árnyaltabb benyomássá, ha például megbízzuk a statisztikusokat, számolják össze, hogy az utóbbi száz évben mennyivel több puskaropogás nélküli nap volt a glóbuszon, mint Mars-párti huszonnégy óra…

Nyitókép forrása: Wikipedia