Előrebocsátom, sosem voltam jó matematikából. Apám hajdani – a két világháború között Ludovikát végzett és gyermekkoromban már rég nyugdíjas – matematikatanára kezére adott a nyári vakációban, hogy faragjon belőlem, ha nem is egy harmadik Bolyait, de lehetőleg egy számtanból közepes gimnazistát.

Nem sikerült. A matekfelkészítő egyetlen alkalomra, rövid félórára korlátozódott. Ludovikás, öreg tanárom nem hazudtolta meg régi Alma Matere hírnevét, és nadrágszárát lovagló ostorral csapkodva parancsolt engem a köbgyökvonás elleni rohamra. Tehetségem láttán, professzorom már néhány perc múlva kiabált és szitkozódott, na, nem úgy, mint egy kocsis, csak úgy, mint a kétségbeesett tábornok, ha seregét megfutamodni látja. Én pontosan ezt tettem: belátva a katonai hadművelet reménytelenségét, felálltam, és tanáromtól udvariasan elköszönve, az odahaza rám váró családi rögtönítélő-bíróság veszélyére fittyet hányva, dezertáltam. Azóta sem értek a matematikához. Egy dologban viszont magam is meggyőződéssel hittem: abban, hogy a matematika egzakt tudomány. Mióta nyakunkon a világjárvány, rájöttem, hogy tévedtem. A matematika a legmerészebb, a legszárnyalóbb költészet! Klasszikus kötöttrím, ha pedig nem jön ki a lépés, szabadvers lesz belőle.        

Egy ember halála tragédia – milliók halála statisztika. Állítólag Sztálin mondott ilyen „okosat”. Napóleont, állítása szerint, nem indította meg egy millió katona halála, és Churchill is csak azt a statisztikát hitte el, amit saját maga hamisított. Ez a gond a nagy számokkal és a velük dobálózókkal: cinikusak és embertelenek.

A dolgok mai állása szerint (2021. 11. 26 – Our World in Data.com) világszinten több, mint 260 millió ember betegedett meg Covidban és több, mint 5.18 millió beteg belehalt a kórba. Természetesen senki nem ismeri a pontos számokat. Ennek több oka van. Egyrészt a statisztikát sokfelé hamisítják, hogy azt ne mondjam pancsolják, esetleg elfuserálják, máshol pedig nincs érzékük hozzá vagy egyáltalán nincs szükségük rá. Nehezen hiszem például, hogy a közel 30 milliós és folyamatosan államcsődközeli állapotban levő Venezuelában, csak valamivel többen, mint ötezren haltak volna meg Covidban, míg a közel nyolcmilliós Ausztriában már több, mint kétszer annyian. Sokatmondó latin-amerikai példa, hogy tavaly áprilisban, Ecuadorban, Guayaquil városában, miután a rendőrség végre rászánta magát, egyetlen nap alatt 800 holttestet szedett össze az utcákról és a házakból.

Európa a ló túlsó oldalán van: itt bárki aki elhalálozott és földi maradványában kimutatják a vírus jelenlétét koronahalottnak számít a statisztikában, függetlenül attól, hogy motorbalesetben, esetleg egy féltékeny férj kezétől megsegítve hagyta el az árnyékvilágot. Ma hivatalosan 1,5 millió áldozatot emlegetnek Európában, de számfetisiszta kultúránk ellenére sem tudjuk, hogy a koronavírus pontosan hány áldozatot szedett kontinensünkön.

Nem szűnik a koronavírus-járvány és a csapból is számok folynak. Azok is botcsinálta statisztikusok lettek akik az iskolában megbuktak matematikából. Ez a járvány nagy meglepetés mindenkinek. Mindenkit próbára tesz. A társadalmak többsége egyhangúlag az öngerjesztett pszichózis útjára léptek. A világtörténelemben példátlan, hogy a különböző kultúrák és politikai rendszerek ennyire összehangoltan a válság ugyanazon kezelési módszereire esküdjenek. Az első periódus mindent lezárni, bezárni stratégiája után sokfelé a tesztelni-tesztelni-tesztelni volt a legmeggyőzőbb módszer. A járvány legutolsó háromnegyed éve a meggyőződéses és felvilágosult oltakozás, illetve annak ijedten fanatikus elutasítása jegyében telt el. Tény, hogy az oltás messze a legbiztosabb, legolcsóbb és legcélravezetőbb módszer, sokfelé mégis úgy kell ráerőltetni az emberekre.

Alkatilag nem hiszek a világszintű összeesküvés-elméletekben. Túlságosan szkeptikus vagyok ahhoz, hogy feltételezzem: van a Földön annyi rafinált intelligencia bizonyos érdekcsoportokban, hogy planetáris léptékben képesek legyenek „játszani” az emberiséggel. Sokkal inkább azt hiszem, hogy a halálfélelem dominóelve az a nagy hatású szervezőerő, mely az emberiség reakcióinak globális szintű összehangolását eredményezte. Majdnem olyan erős, és a halálfélelemmel rokon, a gazdasági pusztulástól való rettegés is. Ne csodálkozzunk, ilyen az emberi természet, retteg az ismeretlentől, de megszokott életformáját és gazdasági biztonságát hősiesen védelmezi.

Borzongva követjük a számadatokat, melyek úgy nőnek a szemünk előtt mint a gombák eső után. Az európai államok, különböző mértékben, de legjobb hagyományaiknak megfelelően, a járvány legyőzésére különböző módszerekkel próbálkoztak. Nyugat-Európa makacsul kitartott a valóságot megközelítő adatok fantáziátlan közlése, a szolidan tudományos módszerek alkalmazása, a jól felszerelt kórházak és az erőteljes oltáskampány mellett. Kelet-Európában nagyok a különbségek. Az elején katonákkal és katonai rendeletekkel, sport- vagy állami himnuszokkal, úrvacsorával vagy pálinkával vették fel a harcot a koronavírus ellen. Most már sokan vannak akik lelkesen oltakoznak és már a harmadik oltást veszik fel, ugyanakkor nem kevesen az első oltást is nagy ívben elkerülik. Nagyon szomorú következménnyel.

A számokat össze lehet adni, lehet őket osztani, szorozni, kivonni, lehet tenni-venni az adatokat, a végén mégis csak az marad eredménynek amit Jens Spahn német egészségügyi miniszter meglepően őszintén elmondott a napokban: az idei tél végére nagy többségünk vagy beoltott vagy gyógyult vagy halott lesz. Minden jel szerint, az első csoportba tartozni a legbiztonságosabb. Tessék oltakozni!

(Címlapfotó: Pexels.com)