Mindig büszkeséggel tölt el, hogy édes anyanyelvünkön mi mindent el tudunk mi mondani. Szinte mindent. A legutóbbi furcsa idők viszont – mikor úgy tetszik, hogy a viszonylagos normalitás recseg-ropog világszinten – elhoztak néhány olyan életérzést és jelenséget, melyre nincs teljes pontossággal megfeleltethető kifejezésünk. Ilyen például a blackout.

Áramszünet, mondanák rá a jól tájékozottak és majdnem igazuk van, de csak kizárólag technikai értelemben. Elvették a villanyt. Néhány pillanatig sötétben ülünk, majd gyertyát gyújtunk vagy felkapcsoljuk a LED-elemlámpát. Ha szerencsénk van, csak néhány pillanatig tart az egész, ha viszont sokáig húzódik a dolog, leolvad a hűtőszekrény, de lemaradunk a kedvenc TV-sorozatunkról is. Ez kellemetlen, sőt nagyon bosszantó, mégis normális dolog, mely bárhol előfordulhat a világon. Nincs benne semmi megrázó vagy félelmetes. Az idősebb korosztály, Ceaușescu Romániájában, a múlt század nyolcvanas éveiben, számtalan áramszünetet volt kénytelen meg- és túlélni. Jómagam is gyertyalángnál tanultam 1986-87-ben az egyetemi felvételimre és ennek ellenére, vagy lehet pontosan ezért, a felvételim kiváló eredménnyel sikerült. Csendben bosszankodva, némán beletörődve, mégis ép elmével átéltük ezeket a kényszerelsötétítéseket, mert kiszámíthatóak voltak, napról napra való megismétlődésük nem volt meglepetés. Mindenki elfogadta, hogy egy éhező ország nem úszhat fényárban, és ahol megszólalni sem lehet, jobb ha sötétben hallgatunk.

Sok gondot és problémát okozó áramszünetek voltak ezek, de nem voltak igazi blackout. A blackout az, amikor fényárban úszik a város, az ország, az egész kontinens, mégis hosszú sorok kígyóznak a plázákban, és az emberek felvásárolják a teljes áramfejlesztő készletet, vagy lekopaszítják az élelmiszerüzletek ásványvíz és konzerves polcait. Mindenki elemes táskarádiót, kurblis-elemlámpát és spirituszfőzőt vásárol, nem a retro iránti nosztalgiából, hanem a túlélés ösztönétől sarkallva. Ez történik most Ausztriában. Tévedés lenne azt hinni, hogy a szenzációéhes bulvárlapok, úgy általában a „felelőtlen” sajtó lenne ennek a nagy túlélési-shopping buzgalomnak a kiváltója és fenntartója. Nem! Maga a hadügyminisztérium biztatja az embereket a honlapján, hogy készüljenek fel a nagy és közelgő Sötétségre, mely bármelyik pillanatban lecsaphat és ki tudja meddig tart. Az állam mindent megtesz polgáraiért, ismétlik megnyugtatón, de mindenki maga is köteles saját túlélésében aktívan részt venni. Szomszédom, az idős bácsi aki a Covidtól egy pillanatig sem ijedt meg – igaz, már az első percben beoltatta magát – most naponta tízszer lemegy a lifttel a pincébe konzerv tartalékait ellenőrizni, újrarendezni. Idős háziasszonyokat látni, amint diadalmasan cipelik haza a méregdrágán vásárolt, nehéz generátorokat… Ez a blackout!

Az áramszünetek kezeléséhez könnyebb esetekben villanyszerelőkre és mérnökökre, makacsul fennmaradó, javíthatatlanul megismétlődő, súlyos esetekben pedig közgazdászokra és cselekvőképes államférfiakra van szükség. A blackout-ot sajnos nem lehet javítani, és, ha már berögződött, gyógyítani is szinte lehetetlen…

Miért állítottam írásom elején, hogy édes anyanyelvünk nem minden esetben képes modern korunk rezdüléseinek legfinomabb árnyalatait vagy a vonatkozó eszmetársításokat kifejezni? Megmagyarázom. Magyarul az áramszünet szó, fantáziátlanul sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint az áramszünetet, de ha a szótárba pillantunk az angol blackout az áramszünet, az elsötétítés mellett, ájulást és emlékezetkiesést, sőt, mi több, még cenzúrát is jelent!

Blackout. Egyetlen szóval nem is lehetne pontosabban leírni és jellemezni mindazt ami a mai nyugati, túlérett jóléti társadalmakban történik és zajlik. Nincs nagyobb sötétség, mint amit a félelem és rettegés borít az emberekre a történelemben valaha is létezett legnagyobb kivilágítás közepette. Nincs nagyobb cenzúrája a józan észnek és cselekvésnek, mint amit az állandósult szorongás ezekben a társadalmakban elvégez. Lássuk be józanul, még mindig kevés a valódi okunk a rettegésre, de túlfejlett neurózisunkban addig és olyan élethűen festjük az ördögöt a falra míg az végül megjelenik. Felvilágosult korunkban megnyugodva vesszük tudomásul, hogy nem visel szőrös farkat, patát vagy szarvat, de ez rajtunk mégsem fog segíteni. Mert Belzebub természete változatlan és örök…