Nem pénzjegyeket hord a szél az utcán, mint a nagy háborúk végén és, Venezuelát leszámítva, a kenyér kilója sem kerül milliókba sehol a világon. Mégis nyakunkon a hiperinfláció. Ne! Ne pánikoljanak! A baj sokkal nagyobb.

Agyonkoptatott, kiürült, ronggyá ismételt szavakat hordanak az üvegszálas kábelek és a szatelitek rádióhullámai, az 5G-s telefonhálózatokról nem is beszélve.

Mi történt? Digitális korunk mániája, hogy eszeveszetten és mindenáron kommunikál. Hajdan a jó király nem sokat beszélt, de tette a dolgát. A rossz is. Ma a politikusok, jók, rosszak egyaránt – kommunikálnak. Sajtóosztályuk van, PR irodájuk és Facebook, Twitter meg Instagram fiókjuk, szerencsés esetben sok-sok millió követővel. Általában sokat beszélnek – keveset mondanak –, még kevesebbet tesznek. Megérne egy misét vagy egy kiadós pszichoanalízist – nem az, hogy miért hantáznak annyit a politikusok, hiszen az magától értetődő szakmai ártalom –, hanem, hogy miért kapják be állandóan a horgot a népek és az emberek? Miért a mézesmadzagnak és nem a szemüknek hisznek? Nagy szerepe van ebben a jól megválasztott szavaknak: agyonismételt szavaknak, melyek teljesen kiürültek, éppen ezért tömegfogyasztásra alkalmasak.

Hagyjuk a politikusokat, beszéljünk mindennapi dolgainkról. Az álláskeresés, az életrajz összeállítása sok millió ember dolga nap mint nap. Az Interneten hemzsegnek a témára vonatkozó tanácsadók, akik a reményteljes pályázót mindenre felkészítik. Nem állítom, hogy minden fórumon így van, de tanácsaikból egyértelműen kiderül, hogy kerülni kell az eredeti gondolkodást és fogalmazást. Általában a munkaadók nem szeretik a túl eredeti embereket – mert legtöbbször maguk sem azok. Nem bíznak bennük, sőt félnek tőlük. Ezért aztán pályázataikban az emberek ugyanazzal a néhány szóval hozakodnak elő, melyekben a világ mélyen hisz: mindenki kreatív, motivált és felelősségteljes. Vajon?

Érdekes megfigyelést tehetünk, ha kicsit jobban odafigyelünk kamasz gyerekeink szlengjére. Odáig nem merészkedem, hogy példákat is felhozzak, de föltűnik, hogy a fiatalok mekkora előszeretettel koptatják a szavakat: a hippik kora lejárt, a mai fiatalok nem a flasztert koptatják, nem csavarognak, hanem maroktelefonjaikon csücsülnek és – unalomig ismétlik azt a néhány szót. Szókincsük aggasztóan redukált, így sokkal kevesebb szóval kénytelenek elmondani azt amit elődeik talán még hosszabb, összetettebb mondatokban közöltek. Honnan is lenne szókincsük? Könyveket nem olvasnak, már az írott sajtót, de még a digitálisat sem. Hírforrásaik általában a társadalmi média hírfolyamaiból vagy a platformokon megosztott anyagokból származik. Ezen nőnek fel, ezzel szocializálódnak. Érdekes itt megjegyezni, hogy amit mi magyarul elegánsan hírfolyamnak hívunk azt az angol newsfeed-nek nevez. To feed, annyit tesz mint etetni, táplálni. A newsfeed tehát hírekkel való etetést jelent – fulladásig.

Van-e okunk, jogunk aggódni és finnyáskodni? Kell-e, hogy könyv legyen minden ember kezében? Kell-e, hogy egyáltalán friss, kifejező és valamit mondó szavak legyenek az emberek szájában vagy elég a klikk és a megosztás, esetleg a megélt izgalom, ha egy hír vagy esemény virálisan, vagyis, ha nem is a fény, de az emberi butaság és passzivitás meglepően nagy sebességével terjed? Virálisan, vagyis exponenciálisan fertőz.

Megmondom őszintén, minderre nem tudok válaszolni. Én könyv, írott sajtó, és kellemes, értelmes csevegés, beszélgetés nélkül nem tudok meglenni, unatkozom. Nem neheztelek sem a szakbarbárokra – ők ma az intelligencia fő és főleg sikeres képviselői – de még a műveletlen, olvasatlan, ezért tájékozatlan emberekre sem. Sajnálom őket! Valamiből kimaradnak. Valami nagyon fontosból és sajátosan emberiből. Kíváncsiságuk nem kielégül, de elsorvad és önállótlan konformizmusukban kiszolgáltatottak lesznek. Így volt ez mindvégig az emberi történelem folyamán, de tény, hogy ennek legnagyobb részében csak a kevesek juthattak a tudás vagy legalábbis az információ birtokába. A ma embere számára adott eszközökkel azonban bárki könnyen hozzáférhet a tudáshoz, joggal hihetnénk tehát, hogy az emberek tömegeit ma sokkal kevésbé lehet félrevezetni, mint a megelőző korokban. Meglepő módon az ellenkezője történik! A tömegkommunikáció és a társadalmi média eszköztára soha nem látott nagyságrendű manipulálást tesz lehetővé. A jelek szerint az emberek nagy része csak a komfortzónájában való biztonságos vegetálásra vágyik és, ha ezt megkapja – boldog. Elismerem, akár ez is boldogság lehet, de azért sokan vagyunk akik ennél a kényelemnél, vagy akár ezt feláldozva, többre, másra vágyunk. Nem akarjuk lehetőségeinket aprópénzre váltani, és nem érjük be a divatos vagy agyonkoptatott szavak használatával. Ennél azért kreatívabbak és motiváltabbak vagyunk, illetve felelősségteljesen nézünk a jövőbe.

A hiperinflációban az a legrosszabb, hogy mindenkit utolér. Nincs menekvés előle.