Már megint felkapták a vizet! Azt mondják, hogy Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, egy… Ha nem is mondják, de gondolják. Jobban is teszik, ha meg sem próbálnak úgy beszélni, ahogy ő beszél, mert ő sokkal jobban csinálja. Utánozhatatlan őstehetség, aki időnként kinyilatkoztat, de nem védekezik. Sebaj, megvédjük mi őt!

A napokban beszéltem Petőfivel. Elbeszélgettünk egy kicsit, erről-arról, és Petőfi egyszer csak azt mondja: – „Egy gondolat bánt engemet!” Nem az, hogy Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója – nem az ő hibája! –, de még az sem olyan nagy baj, hogy miniszteri biztosként minden lében tyúkanyó… Nem ez bánt – sóhajtja Petőfi. – Attól szenvedek, hogy azt állítja szilárdan a Demeter: gyűlöli a színházat. A színházat! A PIM főigazgatójaként az én nevemben állítja ezt! Ettől aztán libabőrös leszek! Az életem volt a színház, micsoda napokat éltem meg vándorszínészként!…

Többet nem szólt Petőfi. Forgott sírjában tovább...

Színház az egész világ! Demeter főigazgató úr maga is statisztál benne, de nincs érzéke a drámaisághoz, pedig elkerülhetetlenül les rá a tragédia, jobb lenne a katarzisra méltósággal felkészülni… Azt mondja: a rádiót sem hallgatja, mert ő, „mint minden normális ember”, Spotify-t hallgat. Akkor kinek szól a rádió? Az elmebetegeknek? Mi lesz veled (Petőfi) Rádió? Mi lesz veled magyar ífjúság?

Az a szép, hogy a kis hazába sok minden belefér. Demeter Szilárd „rettenetesen szigorú ízlésvilágú”, elitista, nagyon igényes ember. Nem magával, de másokkal és általában a (kortárs) magyar kultúrával szemben. Ízlése szilárd: a magyar irodalom nyolcvan százaléka kukába való, mondja Szilárd. A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatói székében ülve! Ha kocsmában ülnénk, az más. Kolozsváron vagy Székelyudvarhelyen, például. Szabadság! (Szesz)Testvériség! Ott mindent lehet.

A Nyugat folyóiratban megjelent művek nagy része is elment a fenébe, pardon, elsüllyedt a feledésbe, bizonygatja. Ez mit bizonyít? Azt, hogy Demeter nem tudja, hogy az irodalom, a művészet is redundáns akárcsak a természet. Van ami megmarad, van ami eltűnik, de avar, televény, humusz lesz belőle miből új élet születik. A múzeum pedig az a hely, ahol az „értéktelen” cserepekre, szilánkokra és szavakra is vigyázni kell! Az irodalmi múzeumban nem lehet a kukát a könyvespolccal összetéveszteni! Nomen est omen? Azt hitték szilárd, és túl nagy kabátot adtak főigazgató úrra. Nehezen bírja, ezért panyókára vetve, hetykén igyekszik viselni azt.

Ha már ilyen szenvedélyesen kukázik, az új idők szellemében szelektív hulladékgyűjtést javasolok a miniszter úrnak. Ha van műanyagnak, régi papírnak, fémhulladéknak és használt üvegnek való szemétláda, akkor a Petőfi Irodalmi Múzeumban legyen külön kuka a költészetnek, regénynek, novellának… Dupla kukát a színháznak! Mi nem vagyunk barbárok meg nácik, nem égetünk könyveket. Csak kukázunk. Erről tessék csinálni egy állandó kiállítást. De van még ennél jobb ötletem is. Ismert, hogy nehéz időkben a költők és írók az íróasztaluk fiókjának írnak. Javasolom: írjanak egyenesen a kukának! Erre tessék ösztöndíjakat kiírni! Kukairodalom, à la Demeter Szilárd… Mennyi időt és energiát spórolnánk meg így. Huszárvágás!

„Nem Pesten történt, amit hallotok./ Ott ily regényes dolgok nem történnek.” (Petőfi Sándor: A négyökrös szekér, Borjád, 1845. szeptember végén). Pedig Pesten történt, Sándorom, jóllehet a dolog kényelmetlen és kényes, valóban nem regényes. Versed refrénje – „A négy ökör lassacskán ballagott.” – kevés. Engedelmeddel, legyen inkább hatökör...

Azt állítja Demeter, hogy a kulturális identitásunkon kellene szorgalmasan munkálkodnunk. Közfeladat, közmunka. Mivel szemmel láthatóan nem tudjuk kik vagyunk, ezért kell megmondják nekünk. Demeterék. Mindig erre vágytunk, jó kezekben vagyunk. Nagyon szigorú, de kiváló ízléssel gondoskodnak rólunk. Külön öröm és büszkeség, hogy a szolgálatos zseni most éppen közülünk, a Hargitáról való. Így most már a székely is, nem csak labdába, de az irodalomba is rúg. A medvébe nem, mert a medve az nem játék. Ahogyan mostanában bánnak vele a felelősök, irodalomunk, irodalmi életünk úgy látszik nagyon is az…

(Címlapfotó forrása: MTI/Vajda János)