Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy. Ezt a bölcs megállapítást Brillat-Savarin francia jogász és politikus tette, kinek nevére nem a Nagy Francia Forradalom alatt és után kifejtett tevékenysége miatt emlékezünk, hanem híres ínyenc volta miatt. Az ízlés fiziológiája (1825) című műve ma is sok szempontból mérvadó a gasztronómiában. A hálás utókor róla nevezte el a közkedvelt Savarin süteményt.

Brillat-Savarin-t parafrazálva, azt mondom: mutasd meg, hogyan vezetsz autót és megmondom ki vagy! Tulajdonképpen sokkal könnyebb dolgunk van megfejteni egy ember alapvető jellemét autóvezetési stílusa, mint étkezési szokásai alapján. Mi több, a közutakon uralkodó állapotokat megfigyelve egész pontosan ki lehet rajzolni egy ország, egy nemzet karakterét is.

Első látásra az ember azt gondolná, hogy az autózás nem más, mint valamilyen jól meghatározott céllal A-ból B-be eljutni. Ez közelről sincsen így! Jó néhány országban vezettem már, de három országban –  Ausztriában, Magyarországon, illetve Romániában – rendszeresen vezetek. Érdekes összehasonlításokat lehet tenni.

Hogy ki milyen gyakran használja az autót, az nagyban függ egy város, egy ország infrastruktúrájától és az ember életformájától. Az infrastrukturális hiányosságok miatt mozgékonyabb életformát autó nélkül Romániában, de még Magyarországon sem lehet élni. Ausztriában lehetne, hiszen nagyon fejlett a közszállítás és a vasúti közlekedés, mégis sokan az autójukat használják. Csak egy példa: Bécsbe 270 000 ember ingázik naponta, dolgozni. Ezek hatvan százaléka autóval érkezik. Sokuknak ott lenne a vasút, mint alternatíva, de a személyes szabadságukhoz ragaszkodó emberek inkább lesznek a rendszeres forgalmi dugók foglyai, mintsem, hogy az autókázásról lemondjanak.

Ami számomra a legérdekesebb, egyben amikor szenvedő alanya vagyok a legbosszantóbb is: az autóvezetők temperamentuma, melyből nemzeti karakterológiai következtetéseket is le lehet vonni. Lássuk.

Ausztriában az autósok az unalomig szabálykövetők. Az óriási büntetések és a beléjük nevelt önuralom tette őket viszonylag biztonságos vezetőkké. Legtöbbször nem csak óvatosak, de előzékenyek is, odafigyelnek a körülöttük lévő többi autósra. Azt mondhatnám: közösségi autósok, ezért nyilvánvaló számukra, hogy a közutak mindenkié. A leben und leben lassen – élni és élni hagyni alapelv az érvényes filozófia. Tele Bécs és az ország a legdrágább autókkal: Porsche-k, Jaguárok, Bentley-ik, MacLaren-ek és Ferrari-k ezrével szaladgálnak az utakon, a közönségesnek számító BMW-kről és Mercédeszekről nem is beszélve – mind a megengedett sebességgel. Magam is gyakran elcsodálkozom, mikor az autópályán az Opel-om egy-egy Ferrarival vagy MacLarennal tartja a lépést. Pénztárcánk kapacitása nem ugyanaz, de a mindannyiunkra vonatkozó szabály az igen. Betartjuk. Keleteurópai ésszel magam is többször feltettem a kérdést: ha nem lehet szabadon száguldozni, akkor minek a Ferrari vagy a Porsche? Ausztriában nem száguldozni tartanak erős és drága autókat az emberek – ha megtennék, újabban akár el is kobozhatják az autót –  de a státuszszimbólumokhoz nagyon ragaszkodnak.

Amennyiben a magyarországi és romániai közúti forgalmat összehasonlítjuk, feltűnik, hogy mindkét országban – tisztelet a kivételnek – nem szabálykövetők az emberek, viszont más-más attitűd áll a háttérben. Romániában tömegesen úgy vezetnek, mintha a közút egyedül az övék lenne és minden más autós csak egy kellemetlen, zavaró tényező, kinek nem is szabadna az úton lennie. Sokan a szabályokat sem ismerik rendesen. Lehet, Amerikában megállja a helyét az „idő, pénz” kijelentés, Romániában sokkal kevésbé, mégis sokan eszeveszetten sietnek. Dívik a „kreatív vezetés”, melyre sokszor a rossz infrastruktúra vagy a hajmeresztő közúti meglepetések adnak okot és felmentést. Egy holland ismerősöm mondta: Romániában mindenki úgy vezet, mintha éppen öngyilkos akarna lenni. Vagy gyilkos, teszem én hozzá. Van benne valami. Én is vezettem Hollandiában. Meg kell mondanom, féltem, hogy elalszom a kormánynál, annyira unalmas ott autózni. Szerencsére az ország számtalan más izgalmas élményt kínál, kárpótol ezért.

A három ország közül Magyarország a legérdekesebb. A közúti hálózat rendben van, hozzá megfelelő az autópark. Még sincs nyugalom az utakon! Nem is lehet, hiszen a magyar nagyon nyugtalan fajta. Számtalan megtörtént eset alapján állítom, a magyar ma is, ha autójába ül, úgy viselkedik, mintha feldobná magát a nyeregbe! Már az indulás temperamentumos, a folytatás legtöbbször még szédületesebb. A magyar autóvezető pontosan tudja, hogy mi a szabály és azt is, hogy nincs egyedül a közúton. Örül ennek, mert bizonyítási lehetőséget lát az autók sűrűjében! Szomorú tény, hogy az erős, drága autók itt nem pusztán státuszszimbólumok, mint Ausztriában, de valóságos harci szekerek, melyekkel másokat lehet terrorizálni, „lealázni”. Helytelen, elítélendő viselkedés, de van benne még logika, az viszont már teljességgel érthetetlen, hogy a lerobbant autók tulajdonosai is éppen úgy vitézkednek, mint a többiek. Biztosan: az én házam – az én váram mintájára, az én autóm – az én paripám alapon.

Végezetül egy kis statisztika, az Egészségügyi Világszervezet témára vonatkozó, legutóbbi, 2018-as, adataiból. Ausztriában egy lakosra 0,85 autó jut – vagyis szinte mindenkire egy gépkocsi – 100 000 lakosra pedig 5,2 autóbalesetben elhunyt áldozat jut. Magyarország esetében 0,41 autó jut egy főre, az autóbalestbeli elhalálozás pedig 7,8. Romániában 0,35 gépkocsi esik egy lakosra és százezer lakosra vonatkoztatva 10,3 ember lelte halálát a közutakon. Ez az adatsor nem annyira kifejező, de ha a halálos balesetek számát rávetítjük az egy lakosra jutó gépkocsik számára kiderül, hogy Magyarországon háromszor annyian, míg Romániában ötször annyian veszítik életüket az utakon, mint Ausztriában. Tegyük hozzá, Magyarországon és Romániában az alkoholos vezetéssel szemben nulla-tolerancia van érvényben, míg Ausztriában 1-2 pohár bort vagy sört meg lehet inni. Öt ezrelék a megengedett alkoholhatár felső értéke. Elgondolkodtató adatok!