A tanári sztrájk sokakat arra késztet, hogy feltegyék a kérdést: miért éppen most? Ezt teszi kollégám, Szász Csaba is, aki tények felsorakoztatásával érvel amellett, hogy alkalmatlan időt választottak a pedagógusok a tiltakozásra. Szolidan megalapozza állításait, úgy tűnik, feltétlen igaza is van. De hadd legyek az ördög ügyvédje! Más irányból közelítve a kérdéshez, kissé másként fest az alkalmas vagy alkalmatlan idő kérdése.

Az általános felfogás szerint ugyanis a sztrájk olyan munkaharcnak tekintendő, amelynek keretében kifejtett nyomásgyakorlás a munkakapcsolatok megzavarása révén valósul meg, a munka időleges megszakításával. A sztrájk joga megilleti a munkavállalókat a gazdasági és szociális érdekeik biztosítása érdekében. Miután minden lehetséges tiltakozási formát kipróbáltak és mindig kudarcot vallottak, ekkor folyamodtak a radikális fellépéshez. És igen, hogyan tudnák hangsúlyosabban felhívni a társadalom és a politikusok figyelmét a romániai oktatás tarthatatlan állapotára, mint azzal, hogy a tanév lezárását, a vizsgák megtartását teszik bizonytalanná?

Bár nem vagyok meggyőződve, hogy a politikusokat ezzel érzékenyíteni lehetne. Amúgy régóta az a benyomásom, hogy a romániai tanügy vendégmunkásokat nevel a Nyugat számára, illetve könnyen megvezethető választókat hazai piacra. Ezt a törekvést a tanügyi sztrájk csak elősegíti.

Ezért talált süket fülekre az Elnöki Hivatalban a februári felkérés a párbeszédre, amit a tanügyi szakszervezetek intéztek a Művelt Románia terv szorgalmazójához, Klaus Iohannishoz. Ezért nem zavarja sem a hatalom, sem az ellenzék képviselőit, hogy az évek óta megszavazott törvényt, azt, hogy a bruttó nemzeti össztermék 6 százalékát az oktatásra kell fordítani. Ellentétben a védelmi kiadások növelésével, ezt a kötelező aláírást minden év októberében felfüggesztették.

Igaza van kollégámnak, hogy a sztrájk követelései közt szinte kizárólag anyagi követelések szerepelnek. De az anyagi megbecsülés a feltétele és a hozadéka annak, hogy a rozzant állapotban lévő, számos kényszerpályán lévő pedagógus helyére felkészült és elkötelezett tanítók és nevelők kerüljenek. Mindenekelőtt és végső soron – ebben a merkantilis világban – ettől függ gyermekeink, unokáink, az ország jövője.

Mekkora gyalázat, hogy egy bot- vagy pártfőnöke csinálta politikus havi 10 000 euróból gazdálkodhat, míg egy kezdő tanár legtöbb 500-ból!   

Ezek után vitatkoznék azzal a megállapítással, hogy miközben a pedagógusok nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a munkájuk, hogy ők szüntelen a gyerekeink, a fiataljaink jövőjén dolgoznak, és rendíthetetlenül ennek érdekében cselekszenek, ezzel a sztrájkkal épp a gyerekeink, fiataljaink jövőjének tehetnek keresztbe.

Ellenkezőleg!

Saját hívatásom példájából indulok ki: az újságírói bérek összezuhanásával a hazai sajtó színvonala is a béka térde alatt van.

Sajnos, attól tartok, hogy a tanári sztrájk eredménytelenül zárul. A kiéheztetett pedagógusok előbb-utóbb beérik egy talmi ígérettel. És marad minden a régiben.

(Nyitókép forrása: edupedu.ro)