A klímaszakértők azzal vádolják a politikusokat, hogy a légköri felmelegedés legtragikusabb következményeivel továbbra sem hajlandók szembenézni. Az Egyesült Nemzetek által nemrég nyilvánosságra hozott klímajelentés szerint ugyanis a helyzet sokkal tragikusabbá válhat, mint ahogyan azt a közvélemény érzékeli. A szárazságok, az özönvízszerű áradások, az óceánok által elöntéssel fenyegetett partszakaszokat érintő hurikánok, a sarki permafroszt (az évezredek óta fagyott talaj) olvadása folytán szabaddá váló – jégbe fagyott – vírusok által kiváltott járványok következtében minden tizedik ember meghalhat, legsúlyosabb esetben az emberiség egésze végveszélybe kerülhet.

Az amerikai Kentucky államban egy felhőszakadás csak a napokban 35 ember életét oltotta ki. A hagyományosan enyhe nyarairól ismert Németországban hónapok óta 40 fok fölötti a hőmérséklet. Ennek is vannak halálos áldozatai. Iránban az évszázad legnagyobb áradása 100 embert sodort magával, Olaszországban (vagy akár Magyarország egyes vármegyéiben) az aszály teremt katasztrófaközeli helyzetet. A sort hosszan folytathatnám… S bizonyos következmények a jövő évet is érinteni fogják. A betonkemény földbe a gabonát sem lehet elvetni.

Persze mindezt a szakemberek (lásd a Római Klub számára készített A növekedés határai című 1971-es jelentést) már a múlt század 70-es évei óta kisebb-nagyobb pontossággal előre látták. Jóslataikat sokáig senki nem vette túlságosan komolyan. (Bár bizonyos körökben heves viták dúltak körülötte.) Az új évezred elejére azonban annyira súlyossá vált a helyzet, hogy a Párizsi Egyezménnyel, melyet a világ államainak többsége aláírt, a nemzetközi közösség olyan klíma-programot fogadott el, mely előírta, hogy az ipari forradalom kezdetéhez viszonyított hőmérsékletnövekedés nem haladhatja meg a 2 fokot. Az Európai Unió azt is vállalta, hogy 2050-ig klíma-semlegessé válik, s a széndioxid kibocsátást már 2030-ra a 90-es évek szintjéhez viszonyítva is 55 százalékkal csökkenti.

Ezeknek az intézkedéseknek az lett volna a fő feladata, hogy 1,5 fokon stabilizálja az ipari forradalom kezdetéhez viszonyított hőemelkedést. Sajnos, mára már elértük az 1,2 fokot. 2015 óta ugyanis nem sok minden történt. Sőt, az üvegházhatású gázok kibocsátása még csak nem is csökkent. Növekedett. A múlt évhez képest is 6 százalékos volt.

A Nemzetközi Energiaügynökség (az IEX) adatai szerint a múlt évben 36,3 milliárd tonna széndioxid került a levegőbe, ami 7 milliárddal több, mint egy évvel korábban. A józanabb tudósok figyelmeztetnek, hogy a légkör széndioxid tartalmának megkettőződése további 4,5 fokos hőmérséklet növekedést jelentene, ami valóban az élővilág csaknem teljes kipusztulását jelentené. A megkettőzés felét már elértük.

Johann Rockströmnek, a Potsdami Klímakutató Intézet igazgatójának a véleménye szerint „ha az elmúlt 30 esztendőnek van tanulsága, az az, hogy minél többet tudunk meg a bolygó klimatikus működésmódjairól, annál több okunk van a szorongásra”. Az éghajlati rendszernek 16 olyan határértéke van, melyeknek – a 2 fokos növekedéssel járó túllépése – az emberi életet lehetetlenné teszi. Méghozzá viharos gyorsasággal, hiszen a hatások nem lineárisan adódnak össze, hanem hatványozottan. Ami azt jelenti, hogy úgynevezett pozitív visszacsatolásos folyamatok alakulnak ki. Az élő szervezetek úgynevezett negatív visszacsatolással is kapcsolódnak környezetükhöz, ami azt jelenti, hogy az élő szervezet nem fokozza, hanem belső (legtöbbször oszcillációszerű) mechanizmusaival csökkenti a kellemetlen hatásokat. A légkör esetében is léteznek analóg jelenségek, de egy adott ponton túl ezek már képtelenek egyensúlyi állapotban megtartani a rendszert. Beáll a halál. A klimatikus rendszer, melynek az emberi tevékenységeket is ki kellene egyensúlyoznia, mind kevésbé képes erre. Egyre közelebb vagyunk az egyensúly visszafordíthatatlan felborulását kiváltó küszöbértékekhez.

Az egyik legtragikusabb küszöbérték a sarki permafroszt és a jégpáncél felolvadása, mely mind több – a fagy által megkötött – üvegházhatású gázt szabadít fel, amely gyorsuló tempóban növeli a hőmérsékletet, amely tovább gyorsítja az olvadást, amely… Folytatni is fölösleges. A hatások gyorsuló tempóban egymást erősítik.

E pillanatban szinte bizonyosra vehető, hogy ha semmi nem változik, az évszázad végére elérjük a 2,1–3,9 fok közti hőmérsékletnövekedést. Ezt a lehetőséget figyelmen kívül hagyni legjobb esetben is naivitás, rosszabb esetben végzetes őrültség lenne. (Sőt, máris az.)

A „klíma-végjáték” kétségtelenül elkezdődött. Halaszthatatlanul cselekedni kellene. De eleddig – még, amit teszünk is – csupa esztelenség. Európa – a viszonylag legtisztább fűtőanyag az orosz gáz kiiktatásával és a jóval környezetszennyezőbb és drágább amerikai palagázzal, a szénerőművekkel, az atomerőművek tervezett bezárásával – csak fokozza bajt. Még akkor is, ha elvileg alig néhány év alatt rákényszerítheti a társadalmakat, hogy csökkentsék legalapvetőbb igényeiket, s pusztán a megújuló energiákra alapozzanak.

Ez a kísérlet feltehetően sikert arat. Sok szempontból visszatérhetünk akár az ipari forradalom előtti korba is. Elvégre akkor is élhettünk emberhez méltó életet. A kérdés azonban: nem lesz-e máris késő? A pozitív visszacsatolási folyamatok legfőbb jellemzője ugyanis a korábban már érintett exponenciális gyorsulás. Addig nem szabad eljutnunk, mert akkor már pillanatok alatt ránk szakad az ég.

Ennek ellenére: mivel van ma is elfoglalva az emberiség?

Gazdasági- és a katonai háborúkkal, öldöklésekkel, a kulturális értékek pusztításával, a kisebbségi közösségek sanyargatásával, gyűlölködéssel és a mások fölött gyakorolt uralom szadista gyönyörével... Soroljam még?

Minek?

(Nyitókép: Pexels)