Románia ismét az európai statisztikák élén. És ennek ismét nem örülhetünk. Ugyanis a nem foglalkoztatott fiatalok aránya nálunk a második legnagyobb az EU országai közül. Csak Olaszország előzi meg Romániát, ahol 2022 első negyedévében a munkanélküli fiatalok (15-24 évesek) aránya minden idők legmagasabb szintjét érte el, 23,2%-ot.

A munkanélküliségi ráta azért is vet fel bolygató kérdéseket, ha hozzáfűzzük, hogy mintegy ötvenezer betöltetlen állás van Romániában, számos vállalkozás Sri Lankáról vagy Nepálból szerződtet idegenforgalmi vagy építő munkásokat.

A munkanélküliségnek és a munkátlanságnak több oka is van, amelyek függetlenek a gazdasági válságtól. (A munkátlanság messze nem azonos az aktív munkanélküliséggel. A munkátlanság a tétlen, nem tanuló, de nem is dolgozó emberekre jellemző és elsősorban a fiatalokat érinti.)

A munkanélküliség a következménye annak, hogy az elmúlt évtizeden divattá, már-már kötelezővé vált egyetemet végezni, ám ez nem járt együtt minden esetben a képzés minőségének javulásával, a hasznosítható tudástranszferrel.

Erre utal az állítólag megtörtént eset, amikor a vállalat vezetője sepregetni tette oda a fiatal alkalmazottját, majd amikor órák múltán méltatlankodott, hogy még mindig nincs tisztaság, beosztottja magának kikérve háborgott: de hát ő egyetemet végzett. Akkor a főnöke megértően bólintott, s azt modta: miért nem ezzel kezdte, akkor ő megmutatta volna, hogyan kell seperni.

A gyakorlati képzést mellőző egyetemi oktatás mellett a fiatalok elvárásai is növelik a munkanélküliséget. Jelenleg havi 3 000 euróért lennének sokan hajlandóak dolgozni, miközben az – amúgy hamis képet mutató – átlagbér 900 euró… És kevesen vállalnának munkát termelőegységekben, legtöbben irodai munkára vágynak egy állami intézményben.

A munkátlanság a külföldi munkavállalás vágyának a következménye. Számos fiatal az érettségi vizsgát sem letéve indul szerencsét próbálni a gazdag Nyugatra. Ezért nem is tanul, nem is vállal munkát arra a kis időre.

A munkán, iskolán, képzésen kívüliek problémája súlyosabb, mint a konvencionális értelemben vett „aktív” munkanélküliség, és a munkanélküliség problémájának mélyülését, a fiataloknak a munkaerőpiactól, sőt a társadalomtól való elfordulásának tendenciáját rejti.

Természetesen nem hibáztathatjuk egyedül csak a fiatalokat ezért. Az alkalmazókról is általában elmondható, hogy a fiatalokat könnyebben bocsátják el, mivel nagyobb arányban alkalmazzák őket kevésbé biztos foglalkoztatási formákban (határozott idejű szerződés, részmunkaidő, gyakornoki állás), mint az idősebbeket. Tapasztalatlanságuk miatt, aminek orvoslása a munkaadóktól időt és pénzt követelne, nehezebben is találnak munkát. Ez a perspektívátlanság érzetét hozza számukra: hogy ők nem nyerhetnek vagy csak keveset, amit bármikor el is veszíthetnek.

A nyomott bérek és csökkenő szociális ellátások pedig mind kisebb teret adnak a bérmunka és az önmegvalósítás közti manőverezésre. Ez csalódottságot, haragot szül, és a boldogulásukat nem találó fiatalok egyre inkább elfordulnak a hazájuktól. Sőt, hamarabb fordulnak az önpusztító életformák, a kábítószerezés, az italozás felé, mint az idősebb korosztályok valamit már elért tagjai.

József Attila írta a Faital életek indulója című versében:

Apáink mindig robotoltak,

Hogy lenne enni kevés kenyerünk,

Bús kedvvel, daccal, de dologban voltak,

Az isten se törődött velünk.

De ifjúi hévvel, cselekvésre sarkalló daccal pedig azzal zárta:

Mi vagyunk az Élet fiai,

A küzdelemre fölkent daliák,

Megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor

Alattunk ez a régi világ!

A munkátlanság jelensége riasztó. Nemcsak felismerni, de beismerni is kellene, hogy az, és tenni kell ellene, amíg nem késő. Míg vádlóan nem mutat ránk fiataljaink ujja: Mi vagyunk a Halál fiai, mert az isten se törődött velünk.

(Kép forrása: pexels.com)