Publicistáink visszatekintettek a 2024-es évre, egyúttal a jövőt is kémlelték. A visszatekintést átjárták a szomorú felismerések, a jövőkutatást az új reménység megtalálásának óhajtása. A közös következtetés: boldog új évet, Olvasó!

Szász István Szilárd: Életveszélyes szövetség

A természetes butaság és a mesterséges intelligencia pezsgőspoharával koccint, majd vállvetve párás tekintettel az általuk okozott társadalmi tűzijáték fénytengerébe merülnek – így látom a 2024–2025-ös évfordulót, ha egyetlen képbe kellene sűríteni. Előző évben a választásokat és a mesterséges intelligenciát jelöltem meg a 2024-es év legfontosabb formálóinak, és visszatekintve is helytállónak tartom ezt az előrejelzést.

A választások feltárták a természetes butaság térnyerésének a mértékét, miközben a mesterséges intelligencia a számtalan pozitív lehetősége ellenére sosem látott veszélyeket rejt magában. Romániában főleg az év végi államelnök-választás körül kialakult társadalmi csetepaté keretezi meglátásom szerint a most záruló, illetve most induló évet: a kialakult helyzet és hangulat adja meg a következő év alapdallamát. Az imént polémiát akartam írni a csetepaté helyett, de hamar beláttam, hogy félrevinné a mondanivalóm értelmét, mert azt sugallná, mintha racionális vitáról, valódi elvi kérdésekről szólna a nézetkülönbség, de a kialakult helyzet nélkülözi a vitakultúra alapvetéseit és sokkal inkább egy piaci perpatvarhoz hasonlít. Na nem mintha a csetepaté és perpatvar szintén nem lennének félrevezetőek a tréfás felhangjuk és a konfliktus mélységét lekicsinylő jellegük miatt. Ebből a szempontból a polémia szó eredetét adó görög polemiosz („ellenséges, háborús”), és a polemeó („hadakozik”) ige mégiscsak jobban leírják a valóságot, mert igencsak háborús és ellenséges hangulat alakult ki a romániai társadalomban, csak az teljes mértékben nélkülözte az érvekre és eltérő nézőpontokra, de mégiscsak racionális szempontokra épülő vitát. Inkább az „üssed, vágjad, nem apád” utcai hadakozás érzése vált uralkodó mozgatóvá.

A mesterséges intelligencia egyre jobban tudja utánozni az embert, olyan szövegeket, hangokat, képeket és videókat gyártva, mintha azokat emberek írták, fotózták volna, mintha valódi emberek hangját hallanánk, mintha valódi embereket ábrázolnának valódi élethelyzetben. Ezek egyfelől alkalmasak a társadalmi szintű megtévesztésre, félrevezetésre és manipulációra, amikor hatalmi szereplők ezt erre használják, másfelől megrendítik a bizalmat azáltal, hogy folyamatosan az arcunkba tolják: ma már a szemünknek és a fülünknek sem hihetünk.

A társadalmi reprezentációs zajban, amikor mindenki bármiről megoszthatja a véleményét és ezt nagy társadalmi rétegek számára is hozzáférhetővé teheti a közösségi oldalak révén, egyre nehezebb a hiteles, megbízható információkra szert tenni, és egyre nagyobb szellemi erőfeszítést igényel a valós és valótlan, hazug, manipulatív dolgok szétválasztása. A természetes butaság és a mesterséges intelligencia szövetsége a társadalmi együttélésre életveszélyes lehet. A jövő év zenéje, hogy mit kezdünk ezzel a kihívással.

Szász Csaba: Piszkos és fárasztó

Az esztendő, amelyet épp most készülünk a hátunk mögé tenni, fölöttébb piszkos volt és fárasztó. Ez alapból nem is kéne rosszat jelentsen. Oly sokan vannak, akik a nap végén lemossák kezükről a tisztességesen elvégzett munka piszkát, majd fáradtan esnek ágynak, hogy másnap elölről kezdjék az egészet – a megélhetésükért. Azonban 2024 nem ettől lett piszkos és fárasztó. A politikailag túlfűtött választási években, különösen szuperválasztási esztendőkben az a jó, hogy olyan kényes témák kerülnek terítékre, melyeket máskor lehetőségeikhez mérten nagy ívben elkerülnek az ország elöljárói: államháztartási hiány, infláció, bürokrácia, öregedő és néptelenedő ország, alacsony bérek, gyenge életszínvonal, bajosan fejlődő infrastruktúra, stb. Való igaz, ezek a tárgykörök nem is annyira megoldandó problémaként bukkannak fel a politikai színjátszás előadásaiban, mint inkább szemrehányásként, döglött macska módjára repülnek át az ellenjelöltek udvarába.

És akkor még ott vannak a szűkebb-tágabb világunk történései: háborúk, kegyelmi botrány, olimpiai megnyitó, Magyar Péter-jelenség, migrációs és menekültügyi krízis, eurószkepticizmus és uniós szintű politikai megosztottság, amerikai és romániai elnökválasztás, összegezve volt bőven lehetőség halászni a zavarosban és gumicsontokból is meglehetősen sok repkedett a levegőben. A gond csupán ott van, hogy idelent, a halandók között sokan vagyunk olyanok, akik számára nehézséget jelent különválasztani az igazságot a propagandától.

Márpedig a demokrácia mértékegysége nem a minőség, hanem a mennyiség, utóbbi együtthatóját pedig nem tudósok, orvosok, professzorok, akadémikusok, mérnökök adják, hanem a lakónegyedek, kisvárosok és falvak oly sokszor lenézett, de amúgy könnyen manipulálható lakói.

2024 politikai szempontból volt leginkább piszkos és fárasztó, keményen zajlott a terep-előkészítés, egyszerű ember számára felfoghatatlan mennyiségű pénzek jöttek és mentek, de azért morzsák is estek le az asztalról, az egyik épp a schengeni csatlakozás volt.

Hogy mit hoz majd a jövő év? A várható geopolitikai változások miatt alapból nem fogunk unatkozni, és felcsillant a remény is, hogy talán elhallgatnak a fegyverek a szomszédban, na meg a színész is visszamehet színésznek, vagy keres valami más munkát. Ha egy szóval kéne megfogalmaznom jelen állás szerint az új esztendő milyenségét, azt mondanám: 2025. érdekesnek ígérkezik.

Rostás-Péter István: A dupla, meg a semmihez sem fogható…

Többszöri nekifutásra végre találtam egy aránylag megbízható fogódzót: a páros–páratlan osztat mutatkozik a kimondottan képlékeny közegben talán a legindokoltabbnak. Azt ugyanis eljátszottuk már így évleltárkor, hogy a legfrappánsabb jelzőket próbáltuk rá az épp záruló esztendőre: mint kelletlen próbabábura az épp kézügybe eső kollekciót. Úgy is állt rajta, nemegyszer. A kronológiával lehet parányi hókuszpókuszokat elművelni, de azt nehezen cáfolhatja bárki, hogy 2024, minden egyéb tulajdonsága mellett és dacára… páros évjárat volt. Párosával szavaztunk például (magyarán: la pachet), két ízben is, ami megint csak ráerősít a jellemzésre. Párosult reményeinkhez a jó adag decemberi döbbenet, így ebben az érzelmi duettben elvoltunk, nem szédített a parttalan eufória.

Ehhez az egyensúlyérzethez kellett azért makrogazdasági deficitünk, mint ahogyan inflációnk is, melyek inkább mondhatók kétjegyű mutatóknak (még ha kis kerekítéssel is, amit persze hivatalos adatgyártó intézményeink kellő buzgalommal próbálnak lefele srófolni). 10 érmet szerzett Románia a párizsi olimpiai játékokon – igaz, kellett hozzá némi sportdiplomáciai kekeckedés, finomabban szólva utómunkálkodás.

Hetvenedik évét rúgta el idén a Kolozsvári Rádió, ami ugyancsak szép kerek, kettővel osztható szám: csakhogy ebben az esetben hetvennek harminc a fele, mert ötöt elvettek egyszempárték anno 1985 januárja és 89 decembere között. Ám a sajtótörténészek – mind a négyek (íme, mily makacsul visszaköszön a párosság) – megegyeztek abban, hogy ettől még áll a tétel, miszerint 1954 (vigyázat, újabb páros szám) március 15-én startolt el az adásszórás. Csodálkozni fognak: kétórányi adással (a jó öreg, és azóta több ízben és vonatkozásban feledett román–magyar paritás szerint).

És akkor karácsonyi kabinetünk, mely 16 tárcára karcsúsítva megint a páros jelleg egyik ropogós példája, benne a magyarok által megszerzett két (jelzem, 2 db.= páros szám) minisztériummal – melyre mondta volt Călin Georgescu, hogy épp elég Budapest már létező uralmának megszilárdításához. Hogyha a lapzártával nem hajszolna a rovatvezető, még számtalan – de legalább fél tucat (!) – egzemplumot tudnék idesorolni, hogy csak egyet kapásból említsek: 14 mérkőzése volt idén a román labdarúgó-válogatottnak, december végén jelentette a kormányfő a 240 kilométernyi autópálya átadását, mit csúcsminisztere, a szerénységtől sápadozó Grindeanu élő tévéközvetítésben máris korrigált, igaz, halkan, hamiskás-kópés mosollyal körítve.

De mi köze ennek a számmisztikát és numerológiát bevető fejtegetésnek a honi rögvalóság megéléshez? Bevallom kurtán: majdhogynem semmi. Ha mégis, akkor csak viszonyítási alap, miheztartásos marginália. Mert a jövő, kedves távlatba révedő médiafogyasztó, a közeli perspektíva, az bizony páratlan: és nem Nostradamus & comp jóslatai miatt lesz párját ritkító év a 2025. Eddig nem látott közspórlás tanúi leszünk: még a sajtónyilatkozatok is lerövidülnek (mert egyre kisebb számokat kell majd sorolni), hivatalokban kiporciózott iktatószámok, alaposan redukált ügyfélszolgálati időadagok, jóval kevesebb új irodai bútor, még annál is csekélyebb friss szolgálati gépjármű, jegelt pihenőszabadságok, halasztott előléptetések, effélék teszik sajátossá a 2025-ös esztendőt.

Indokolt esetben nyilván mindez nem játszik, de nagyon nyomós okok és különös tekintetet igénylő helyzetek lesznek ezek, persze. Csak épp hogy izmosítsák a szabályt… Schengen miatt hatványozottan növekszik majd a határmenti kooperáció (beleértve a kis-, közepes és bazinagy méretű csempészetet), példa nélküli lesz a januártól számítható annus egy alaposan túlhordott államfői mandátum miatt, emlékezetesnek ígérkezik továbbá a nyugdíjkorhatár felfele kerekítésében (ami semmiképp sem jelent páros számot lévén a 65, meg 67 mint nyerő számok, már betárazva várakoznak össznemzeti lose-lose társasjátékunkban, amit azért nagy bátorság lesz végigvinni asztalborítás nélkül). Egyszóval: míg 2024 az önfeledt improvizáció éve volt, utódja poroszosan pattogó intervallumnak ígérkezik. Persze csak tavasztól, vagyis az államfőválasztástól kezdve. Amikor csupán egy-két hónap, és jön a nyár. Nyáron meg a hémelegben a határidő is kitágul, őszre csak nem fogjuk hirtelen zabolázni a dolgokat. Mert minek arra a röpke pár hétre, hiszen ott az előadvent az ünnepvárás, meg a téli ünnepkör. És különben, is május elseje csütörtökre esik…

Másréti Kató Zoltán: 2025 – a csavar fordul egyet

Sokat emlegetett választási szuperév volt 2024-ben világszinten, mégsem úgy érzem, hogy a demokrácia intézménye megerősödött volna, ellenkezőleg. Az emberek erőskezű vezetőkre vágynak, mert odalett a biztonságérzetük: a tömegek lázadását tapasztaljuk, a tömegekét, melyek nem tudnak sem magukra, sem a magasztosabb eszmékre vigyázni. A történelem csavarja ismét fordul egyet – csak ne kellene majd mindent elölről kezdenünk.

A jövő kiszámíthatatlanabb mint valaha, semmit nem lehet előre látni – mondják sokan. Pedig dehogyisnem: az autoriter, önkényes vezetői attitűdök világszinten megerősödnek – a szabadság rovására. Az államok szuverenitásának védelme előtérbe kerül az autonóm egyéniség szuverenitásának rovására. Az állampolgár alkotmányos jelentősége, az emberi jogok, sőt az emberi élet értéke mindenütt zuhan a világ „erkölcsi tőzsdéin”.

A világszintű „jövőcsinálásban” olyan gátlástalan emberek ma a hangadók, mint Donald Trump régi-új amerikai elnök – aki Kanadát az USA 51-ik államaként képzeli el, Grönlandot meg akarja vásárolni és visszaköveteli a Panama-csatornát – vagy Elon Musk, akit azért tartanak zseninek, mert a világ leggazdagabb embere. Magyarországon a közélet színvonala jövőre végképp padlót fog majd, míg Romániában az Európa-barát pártok koalíciója gyors, de elégtelen kormányalakításukkal, és mindenekelőtt közös elnökjelöltjük alkalmatlan személyének kiválasztásával bebizonyították, hogy a szélsőjobboldal okozta nagy ijedelem után és ellenére sem tanultak. Ha nem korrigálják tévedésüket, nagy valószínűséggel jövőre veszíteni fognak.

Neobiedermeier. Terjed e fogalom, és a napoleóni-háborúk utáni, a metternichi, spiclikkel felvigyázott európai-polgári világ magatartására, túlélési stratégiájára utal: az emberek otthon maradtak – az én házam, az én váram! – és elhallgattak, mert odakint lenni nem volt biztonságos. Festettek, olvastak, zenéltek, kézimunkáztak. Mi mit fogunk csinálni?… 

Ambrus Attila: Hitelesség és reménység – 2025 kulcsszavai 

„2024 a jó reménység éve lesz vagy a letaglózó kudarcé. Rajtunk múlik, hogy melyik lehetőség felé vezető utat választjuk!” – írtam egy évvel korábban a Maszolon.

Persze akkor is tudtam, hogy nem csupán rajtunk múlik. Választási szuperévre készültünk, s ott zsongtak már akkor Szilágyi Domokos kijózanító szavai: „Mit ér a választójog, ha egyik jelölt rosszabb. Mint a másik?”

Kisebbségiként – amíg a többség nemzetbiztonsági kockázatnak, másodrendű állampolgárnak tart – nem lehet más választásunk, mint azokra voksolni, akik képviseletünket egyedüliként felvállalják, s remélni, hogy vállalt feladatukat legalább részben teljesítik is. A 2024-es esztendő abszolvált vizsgája volt a parlamenti választás, a közösségi összefogás eredményeként kormányra került az RMDSZ.

Románia viszont elbukott demokráciából, s csak egy megkérdőjelezhetően törvényszerű huszárvágással sikerült elkerülnie a politikai káoszt és a gazdasági csődöt. Azt, hogy az EU peremére sodródjon. Nem! Nem a TikTok, nem az orosz titkosszolgálat dobott ide. Hanem a rosszul végzett munka az oktatás terén, a műveletlen Románia, a funkcionális analfabetizmus, a kritikátlan médiafogyasztás. Az elmúlt harmincöt év politikája.

„Nekem nincs szükségem a sajtóra, tudom én promoválni magam a közösségi médiában” – vágta a szemünkbe egy helyi RMDSZ-politikus idén tavasszal. „Mi történt közösségünkkel, miért nem hiszik el, ami nyilvánvaló, s amit mondunk? Mi az, ami hiányzik?” – kérdezte kétségbeesetten egy másik a választási kampányban.

Hiányzik a hitelesség. Amit a komoly sajtó tíz évvel ezelőtt még biztosítani tudott. Ma eltűnőben a sajtó, átvette a helyét a média. Az év végének szomorú híre, hogy megszűnik a Nyugati Jelen, s ezzel a teljes Partium magyar napilap nélkül marad. Visszaszorul a kritikai gondolkodás, s megvehető influenszerek alakítják politikai opcióinkat. A semmi sem igaz, minden relatív korszakát felváltja a minden hihető, hisz minden hazugság is relatív.

A jövő azoknak, akik az ezerkilencszázas években szocializálódtak, nem sok jót ígér. Látni fogják leomlani ismerős világukat, és még nem dereng az új világ fénye. Szép lesz? Igaz lesz? Élhető lesz? A világ szekere ma kocsisát vesztve rohan a szakadék felé. Meg kellene fékezni. Nem szabadna a lovak közé bedobni a gyeplőt. 2025 az észhez térésnek az éve lehetne. A remény éve.

Mert mint a világ egyik spirituális vezetője mondta: a háborúk, a társadalmi igazságtalanságok, a napi rendszerességgel tapasztalt, számos formát öltő erőszakcselekmények sem adnak okot a csüggedésre, mert mi a szeretetet választjuk, és a szeretet reménnyel tölti el szívünket. Akikben szeretet él, mindig szelíd reménységgel tekintenek a világra, még akkor is, ha bizonytalan helyzetben találják magukat.

Isten tartsa meg – amíg fennmaradhat – az erdélyi magyar sajtót. Isten tartson meg, kedves Olvasó! És legyen béke! A harctereken és a szívekben is.

Boldog új évet!