Az európai értékeket valló, nyugati irányultságú pártok koalíciója megköttetett: a PNL–PSD–RMDSZ plusz nemzeti kisebbségek képviselői végül az USR nélkül nyújtottak kezet egymásnak. Ezen nincs miért csodálkozni, én az ellenkezőjén lepődtem volna meg, amennyiben az USR is része lett volna a koalíciónak. 

Az új kormány gyorsan megalakult, ami fontos feltétele a stabilitásnak, vagy legalábbis annak látszata keltésének, annál rosszabb hír viszont, hogy az új kormány kis túlzással tulajdonképpen a régi. Emil Hurezeanu és Daniel David bevonása a kormányzásba az egyetlen kreatív cselekedet, de nagy hiba, hogy Ciolacu ismét a miniszterelnök. Meglepetés, hogy az RMDSZ megkapta a pénzügyminisztériumot, és Tánczos Barna személyében a pénzügyminisztert adja. Mekkora előrelépés, magyar ember még soha nem kapott ilyen felelős beosztást Romániában. Tévedés! A felső-lemhényi, Szent Mihály-hegyi temetőben nyugvó Luka László, pénzügyminiszter volt Petru Groza kormányában, 1947–52 között. Szerintem egyáltalán nem jött jókor Tánczos Barna pénzügyminiszteri kinevezése, hiszen az elkerülhetetlen fiskális megszorítások bevezetésének áldatlan társadalmi következményeit a „magyar pénzügyminiszter” nyakába varrják, így tálcán kínáljuk fel a román ultranacionalistáknak a „magyar bűnbakot”. Nem jó ötlet!

A frissen megalakult régi-új koalíció legrosszabb intézkedése mindenképpen Crin Antonescu leporolása és közös elnökjelöltként való indítása. Nem értem, hogy követhetnek el ilyen hibát! Hasonlítsuk össze Georgescut – nem kizárt, hogy újra indulhat a választásokon – és Crin Antonescut. Ez utóbbi jelölt politikai múltja ismeretében, illetve egy évtizedes önként (?) vállalt visszavonulása után, milyen jogalapon jelentkezik be, mint az Európa-barát pártok közös jelöltje? Mondhat majd bombasztikus, szép szavakat, mégis hiteltelen lesz mindenki előtt, ezzel szemben Georgescu összes blődségével együtt nagyon is hiteles saját tábora és sok bizonytalankodó előtt. Crin Antonescu jelölésével a koalíció nagyon sokat – mindent! – kockáztat, Antonescu viszont semmit, ami újabb aggasztó fejlemény, hiszen csak az motivált igazi harcra akinek van veszteni valója. Georgescu harcolni fog, ha pedig mégsem indulhat, kerül majd valaki más a több mint két milliós szavazótábora élére. Mert Georgescu személy szerint akár el is tűnhet a süllyesztőben, de a szélsőjobboldali tábor marad, sőt egyre bővül.

Nagy kár, hogy a koalícióban sem bátorság, sem valódi megújulási szándék nincsen, míg az ultranacionalista-populista, antidemokratikus és nyugatellenes erők jelentősen előretörtek a országban. Az Alkotmánybíróság döntése alapján a elnökválasztás teljes procedúráját meg kell ismételni, és az aláírásgyűjtést és jelöltállítást is beleértve mindent elölről kell kezdeni. Hiába találták meg, szerintem továbbra is elnök kerestetik. De ki legyen az a bizonyos elnökjelölt?

Antonescu jelöltsége előtt elhangzott, hogy a Babeș–Bolyai Egyetem pszichológus professzor-rektora, Daniel David lehetne az Európa-barát pártok közös elnökjelöltje. Vagyis egy értelmiségi, egy második Constantinescu. Azoknak akik kiegyensúlyozott és kiszámítható közéletre vágynak ebben a felfordulásban, szimpatikus lehetett volna ez a javaslat és szívem szerint nekem is rokonszenves lenne, hogy egy erdélyi egyetemi rektor legyen az ország elnöke, de az eszem tudja, hogy ez sem lenne a helyes irány. Még jobban megerősödtem ebbéli véleményemben amikor Daniel David potenciális elnökjelöltségére való reakcióját olvastam: tipikus értelmiségi, sőt természettudományos-kutatói hozzáállás. Más nem is lehet, viszont az ország lakosságának nagy része nem értené meg. Jól láthatjuk mindenfelé a világban, hogy az emberek karizmatikus vezetőre vágynak, aki képes megszólítani a tömegeket és nem (csak) észérvekre alapoz. Észre kell vennünk a körülöttünk lévő valóságot, hogy az észérvek meggyőző ereje ahelyett, hogy fokozódna, inkább egyre fogy. Hiba lenne tehát, ha a koalíció közös jelöltje egy értelmiségi lenne, mert világ- és életszemlélete nem lenne reprezentatív, így nagy valószínűséggel veszítene, nekünk pedig biztosra kellene menni.

Ha nem értelmiségi embert választunk, akkor milyen más társadalmi-foglalkoztatási csoportból tudnánk elképzelni a társadalom egészére vonatkoztatott reprezentatív jelöltet? Katona, de pap sem lehet. Mindkettő olyan konnotációkat hordoz, hogy amit a reprezentativitás vámján részlegesen megnyerünk elveszíthetjük a helyes politizálás révjén. A katonára van ugyan jó, európai példa, hiszen Petr Pavel, a cseh elnök volt NATO-tábornok, de mifelénk éppen most szerepelt le nagyon egy katona, az „ostas in slujba tari”, úgyhogy jobb, ha hagyjuk. Ami a papokat illeti: csak ne politizáljanak! Az egyik fő gond Romániában éppen az, hogy a papok állandóan beleszólnak a politikába, és nyíltan befolyásolják a híveket, mintha nem is létezne az állam és az egyház szétválasztása.

Tegyünk egy művészt elnökjelöltnek? Festőművész vagy balerina szóba sem jöhet, például, de talán egy híres színész, még inkább valamelyik híres filmrendező elvileg szóba jöhetne. De csak elvileg, mert ott vagyunk, vagy még ott sem, mint egy egyetemi rektorral. Marad tehát egy sportoló! Valaki aki aranyat hozott a nemzetnek, és ezért mindenki a baloldaltól a szélsőjobbig büszkén magának vallja és vállalja. Még nem késő: tessék Antonescut egy belevaló olimpikonra lecserélni, akinek politikai ismeretlensége sokkal kevésbé lenne zavaró, mint Crin Antonescu kétes ismertsége. Talán érdemes lenne a felvetést jól megfontolni.

(Nyitókép forrása: Shutterstock)