Csodálatos lehet olyan országban élni, ahol a választópolgárnak nem a két rossz közül a kisebbiket, de a jó és a rossz között kell választania. Nekünk, kisebbségi magyaroknak ritkán adatik meg ez a lehetőség. Nekünk állandóan lavírozni és mérlegelni kell, hogy ki akar kevésbé bántani minket, hogy ki lenne a kisebbik rossz?

Gyakran a jó és a rossz között sem könnyű különbséget tenni, és ha magunktól nem jövünk rá ezekre a fontos dolgokra, ki mondja meg nekünk, hogy milyen úton járjunk és mit tegyünk? Ki az a hiteles politikai vagy közéleti szereplő akire felnézünk, akinek megbízunk a szavában és akit követhetünk?

Aztán jön a mindenkori „messiás” és bejelenti, hogy meg akar váltani minket, sőt, hogy meg fog váltani minket. A semmiből jön, és ha jól vigyázunk, a semmibe is megy, mintha soha itt sem lett volna. De ha megszédülünk, ha megtántorodunk, ha kibukik belőlünk az örök gyermek, aki apja kezébe, anyja szoknyájába kapaszkodna, olyan embert követhetünk majd, aki gyengéinket pontosan felmérve mindig azt ígéri és kínálja, amire a legnagyobb szükségünk van. Egy szélhámos személyes varázsának eshetünk áldozatul, egy szektariánus bűvkörébe kerülhetünk. El lehet ezt kerülni? Nagyon nehezen. Még a legokosabb emberek is érzelmi alapon mellényúlhatnak néha, nem pusztán észkérdés tehát, hogy mit teszünk.

Az emberek társaslény természetüknek megfelelően alapvetően konformisták, és ha a messiás személy szerint ismeretlen is számukra, már jól bejáratott narratívákra és mítoszokra épít. Nem hoz új üzenetet, csak magát ajánlja a már ismerős, egyszerű és biztos „megoldások” kivitelezésére. Ha erőszakkal (még) nem is veheti el a hatalmat, de mandátumot kér tőlünk, hogy messiási elhivatottságát és vizionárius habitusát bebizonyítsa. Isten is megőrizzen az ilyen látnokoktól, mert, ha hatalmat kapnak látomásaik gyakorlatba ültetésére, kő kövön nem marad utánuk. Az ezeréves birodalmak megálmodói ezek, viszont kiválasztotti álmodozásuk hamar rémálommá változik a világ számára, az ezeréves birodalom pedig néhány év alatt leáldozik. Az elpusztult-elpusztított világgal együtt.

Kisemberek, kisközösségek önmagukban nem sokat tehetnek ezekben az időről időre megjelenő sajátos történelmi vészhelyzetekben, de legalább emberi-közösségi méltóságuk megőrzésére kellene törekedjenek. Vegyék elő józan paraszti eszüket, és gondoljanak arra, hogy aki a múlt gyilkosait ma nyíltan hősöknek nevezi és tatja, az nagyon hasonló módon válhat majd „hőssé” maga is…

Olvasom, hogy egyes felmérések szerint sok erdélyi magyar a hirtelen jött „messiásra” szavazott volna az elnökválasztás második fordulójában. Csodálkozom is, meg nem is. Az évek óta jól bejáratott magyar propagandát hallhatják most vissza románul, így fogékonyak és vevők rá. Nincs veszélyérzetük, és a skorpióról és békáról szóló kínai tanmesét nem ismerik. Az úszni nem tudó skorpió addig győzködte a tőle rettegő békát, hogy az vinné át a hátán a folyó túloldalára, míg a béka minden józan aggodalma ellenére vállalkozott a feladatra. A skorpió minden ígérete és esküdözése ellenére a folyó közepén megszúrta. A haldokló béka fájdalmasan felkiáltott: – miért tetted ezt skorpió, most mindketten meghalunk! A haldokló skorpió válasza: nem tehetek róla, béka, azért tettem, mert ilyen a természetem…