Égi veszedelem?

Az oroszok legsúlyosabb hátránya az Ukrajna ellen folyatott háborúban az, hogy kezdettől nem tudtak hozzáférni Elon Musk Starlink nevezetű internetes hálózatához, mely az ukránok számára lehetővé tette, hogy az oroszok legkisebb csapatmozgásait is nyomon követhessék. Ezáltal nem csak a hatékony védelmet szervezhették meg, de nagy pontosságú, s ezért gyakorta pusztító csapásokat mérhettek az oroszokra is.

A Starlink a Föld minden pontján elérhető műholdas internethálózat, mely a Földet a legalacsonyabb szatellitpályán hálózza be, s elvileg mindenhonnan és bárki számára elérhető, aki rendelkezik a megfelelő vételi eszközökkel, az ún. starlink terminálokkal. Az utóbbiak fölött is Elon Musk cégje, a SpaceX rendelkezik.

Nem régen Elon Musk állást foglalt az amerikai embargó ellen, mely az oroszok számára lehetetlenné teszi (egészen pontosan kellene tennie), hogy hozzáférjen a Starlink szolgáltatásaihoz. Musk a Kijevnek nyújtott segélyek ellen is felemelte szavát, azzal az indoklással, hogy az oroszoknak ebben a háborúban nem szabad veszíteniük.

Az utóbbi időben azonban mind nyilvánvalóbbá válik, hogy valamiként az oroszok is megcsapolják az internet hálózatot, és maguk is fontos információkat szereznek az ukrán front állásairól.

Az amerikai sajtóban mind intenzívebbek a viták arról, hogy miért működhetnek az oroszok által harmadik államokból beszerzett internetterminálok, ha blokkolni kellene őket. Egyáltalán hogyan juthatnak el a terminálok Oroszországba? Az ukránok szerint az oroszok az Amerikai Egyesült Államokkal újabban feszült viszonyban álló Egyesült Arab Emírségekből szerezhetik be. Tízszer olyan drágán, mint ahogyan az Svájcban, vagy akár hazánkban is beszerezhetők. S a beszerzett terminálokra bárki havonta előfizethet.

Musk vállalata eleget tesz annak az amerikai igénynek, hogy megakadályozza technológiáinak a szankciók megkerülésével való belépését Oroszországba. A cég azt állítja, hogy nem szállít terminálokat az Emirátusoknak. De köztudott, hogy számos más államnak, például Grúziának vagy Mongóliának szállít. A kerülőutak kibogozhatatlanok. Az ukránok is Lengyelországban és Németországban vásárolják a szükséges berendezések jelentős részét.

Mivel a meghatározott területre irányuló megfigyelések óriási mértékben túlterhelik a rendszert, a túl nagy megterhelés használhatatlanná teheti a megfigyelő eszközöket. Kölcsönösen. Nem csak az oroszok, de az ukránok számára is. A Starlink ekként pusztán szöveges üzenetek továbbítását teheti lehetővé.

Washingtoni nyomásra Musk önnön meggyőződése ellenére is –miszerint méltánytalan a szemben álló felek bármelyikének egyoldalú előnyben részesítése – erőfeszítéseket tesz az orosz kiskapuk bezárására.

Az oroszok azonban továbbra is keresik a számukra kedvező megoldásokat, s amint azt a korábbi tapasztalatok bizonyítják, előbb-utóbb meg is fogják találni. Egy, a maihoz hasonlóan megosztott világban igazán hatékony embargó nem érhető el.

Sokkal hatásosabb lehetne, amint sokan vélik, ha magukat a szinte már naponta több százezres emberveszteséggel járó háborús összecsapásokat a tárgyalóasztalnál zajló, ott is kínkeserves, de távlatilag mégiscsak hatékonyabb béketárgyalásokkal felcserélni.

Erre azonban a mai, gyűlölettől sistergő nemzetközi rendszerben alig van esély.

Hogy a 21. század nyugati államait a felvilágosodás, az elképesztő tudományos haladás dacára is a gyűlölködés uralhassa, elképesztő fejlemény. Már csak azért is, mert az emberiség évezredeken át az Égre tekintett, onnan várt megváltást. Ma már az égből is csak veszedelem fenyeget…

De ha már nem teszi, s az ember politikai és társadalomtudományi intelligenciája a világot előbb-utóbb pusztulásba hajszoló háborús folyamatoknak a megfékezésére elégtelen, talán a mesterséges intelligenciát kellene az elsötétült emberi elme megvilágosítása érdekében „hadrendbe” állítani.

Az talán sikerrel járhatna. Legalábbis jobb híján.

(Nyitókép forrása: universetoday.com)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?