Nem hisztizek, nem félek, a Facebookos borítóképem sem hirdet semmit. Időnként viszont a hányinger kerülget, s köpni lenne kedvem. Ez az a politika, amiről annak idején élmény volt előadásokat hallgatni a politológia szakon? Ez az a politika, amelybe mindig igyekeztem belelátni? Ez az a politika, amiért szeretek elemző újságíró lenni? Egyáltalán kell még ide publicista? Mit lehet megérteni és megértetni akkor, amikor azok állnak győzelemre, akik? Undort érzek. Tudom, elmúlik.

Örülök közben annak, hogy a vasárnapi döntés meghozatalakor nem kell geopolitikai következményeken töprengenem. Hogy akkor, most merre fordul Románia, s hogyan befolyásolja a folyamatokat. Miközben, persze Bukarestnek annyi köze van a globális történésekhez, mint a televízióban okoskodó időjósnak az időjárás alakulásához. Azon sem kell fennakadnom, hogy épp milyen üzenetek érkeznek Magyarország vezetői részéről, s miként válik pillanatok alatt magyar belpolitikai kérdéssé egy romániai elnökválasztás. 

A különböző ideológiai vonulatok is hidegen hagynak ezúttal. Szuverenista, szélsőjobbos, progresszív, neomarxista? Nélkülem is eldől majd a közösségi médiában, hogy ki mit képvisel, s mi lenne kedvezőbb Romániának. Érdekel ma bárkit is a két elnökjelölt által képviselt irányvonal? A jó és a rossz harca zajlik, a kettészakadt ország mindkét oldala meg van győződve arról, hogy a haza megmentésért szavaz vasárnap. 

Tulajdonképpen szerencsés vagyok, erdélyi magyarként egyetlen szempont szerint dönthetek, s döntök. Kétségek nélkül szavazok Simion ellenfelére. Szégyen vagy sem, futva menekültem haza 1990 március 20-án Marosvásárhely főteréről, mikor a felbujtott Görgény-völgyi románok husángokkal támadtak rá a tüntető magyarokra. Előtte hetekig kénytelen voltam hallgatni a csoportokban vonulgató román orvosi egyetemisták rigmusait: „afară cu ungurii din țară”, „noi suntem acasă, voi sunteți în gazdă!”. Azóta tudjuk, milyen titkosszolgálati háttere volt Marosvásárhely fekete márciusának.  

Sokszor mondogattam, amikor Magyarországon a román magyarellenességről kérdeztek, hogy egyfajta „operett-nacionalizmusról” van szó. Különböző pártok politikusai időnként előadnak egy jelenetet, mert érdekük fűződik hozzá, aztán megy minden tovább a maga módján. Ezzel lehet együtt élni, ha nem is kellemes. Olykor viszont a szolgálatok egyes figurái akcióba lendülnek a háttérből. Az már nem operett. Az fekete március és Úzvölgye. Utóbbi egyet jelent George Simionnal és az AUR-ral. 

Ők vannak most a hatalom kapujában.