Macron kinézte magának Romániát
A magukat szuverenistáknak nevező ultranacionalisták térnyerésére hivatkozva puccsolta meg az USR saját pártelnökét, Elena Lasconit. A radikálisan progresszív formációban elsősorban egy általuk rendelt közvélemény-kutatás adatait idézgették, amelyek szerint George Simion és Victor Ponta jutna a májusi elnökválasztás döntőjébe. Előbújt a megmentési vágy az USR-ből. Néhány vezetőjük meggyőződéssel állította: Romániának annyi, ha nem jut be a döntőbe a létező legeurópaibb elnökjelölt, Nicușor Dan. Az USR pedig annyira szívén viseli az ország sorsát, hogy még szeretett pártvezérét, Elena Lasconit is képes beáldozni a demokrácia védelmében. Gyorsan léptek is az USR-s puccsisták, faképnél hagyták a tavalyi, érvénytelenített választások első fordulójában még az egyetlen megmentőnek kikiáltott Lasconit.
Az USR váltásának oka nem a Simion–Ponta döntő veszélye. A volt miniszterelnöknek csak a madárijesztő szerepét szánták a politikai célzattal készült felmérések. Nicușor Dan és a mögötte álló erők Crin Antonescutól tartanak igazán, a kormánykoalíció által támogatott jelölttől féltik a döntős pozíciót. Elemzők egyöntetű véleménye szerint Antonescunak van a leginkább esélye az erősödésre a kampányban, hiszen övé a leghatékonyabb politikai infrastruktúra.
A Dan–USR páros az Antonescutól való félelmében gondolta úgy, hogy Elena Lasconi megpuccsolásával növeli győzelmi esélyeit. Az USR sikeresen lábon lőtte magát példátlan amatörizmussal végrehajtott akciójával, Nicușor Dan növekedési potenciáljára viszont semmi garancia nincs. Továbbra is megoldhatatlan problémát jelent a matekos jelöltnek, hogy a legerősebb tábort képező szociáldemokrata voksolók elfogadhatatlan alternatívának tartják. Azaz nem tudna győzni Simion ellenében.
Nicușorért nem csak a romániai progresszívek izgulnak. Ő Emmanuel Macron választottja is, márpedig a francia elnök hazai pályaként tekint Romániára, főleg azután, hogy az Egyesült Államok épp hátat fordított Bukarestnek. Párizsban remek bábfigurát találtak maguknak Nicușor Danban, most már csak a Cotroceni-palotába kellene valahogy beköltöztetni. A Macron által alapított Újítsuk meg Európát szövetség EP-frakcióját erősíti az USR is, így tán könnyebben érthető a párt gyors átállása Dan oldalára.
Bukarest főpolgármestere mögött sorakozott fel Traian Băsescu, de az exelnök egykori csapatának főszereplői is. Ők most épp Amerika-ellenesek, Trumpot lassan erősebb negatív jelzőkkel illetik, mint Putyint. Ha valaki e mögött is francia érdeket lát, nem téved. A Nicușort a háttérből irányítók Crin Antonescuban a román–amerikai kapcsolatok újraindításának „veszélyét” látják. Az első forduló tétje így megint kinövi Románia határait. Oroszország és az Egyesült Államok mellett Franciaország is bedugta a fejét a választási fényképbe.
CSAK SAJÁT