Románia döntött, készülhetünk a zuhanásra
Turul 2 înapoi: az óhaj teljesült. Georgescut Simion, Lasconit Dan helyettesíti. Jöhet a választások érvénytelenítése. Mert ugye, az oroszok és a TikTok. Folyamatosan külső erők bántják a szegény, elanyátlanodott román szavazót. Lehet ilyen körülmények között jól szavazni?
Iróniával nehéz elütni azt, ami vasárnap történt. A helyzet az, hogy ez a történet eldőlt. George Simion lesz Románia elnöke. Azért küldi majd őt a Cotroceni-palotába a romániai választók többsége, mert elege van a jelenlegi koalícióból, a politikai bikkfanyelvből, a mellébeszélésből, a gyengeségből, az állampolgárok túlnyomó része által képviselt világnézet semmibevételéből.
Sem Antonescu, sem Dan nem tudott kitörni a rózsaszín buborékból. Nem is akartak. Elvoltak Európával és a riogatással. Azt gondolták, ha a nyugati fősodor sajtója nagyon sokszor megírja, hogy Románia Oroszország felé fordul Simionnal, akkor majd a változást akaró románok döbbenten a homlokukhoz csapnak, s két kézzel szavaznak a semmitmondó, de nagyon európéernek tűnő figurákra.
Az elkövetkező két hét a román politika újabb szánalmas időszaka lesz. Jön valamiféle erőlködés Dan támogatása érdekében. Elkezdődik a matekozás, hogy kinek mennyi százaléka van, s azt hova küldi, teszi és veszi. Mintha a voks mögötti emberek nem is léteznének. Elhangoznak majd az eddig is hallott üzenetek Európáról és az orosz fenyegetésről, tágul egy kicsit az EU-csillagos buborék. Eközben elindul a belső leszámolósdi a PSD-ben, a hogyan továbbra való válaszkeresése a PNL-ben, a hatalom haláltusája.
Ez idő alatt a másik oldalon, az ultranacionalista táborban kiteljesedik a bosszúvágy a tavalyi, érvénytelenített választások miatt, a frusztráció általi elkeseredettség lelkesedésbe fordul, náluk van a lélektani előny. Victor Ponta szavazói akkor is Simont fogják támogatni, ha a volt miniszterelnök ad absurdum holnap belép az USR-be, s ukrán és uniós zászlóval a háta mögött kampányol. Naivitás azt hinni, hogy a Donald Trump által képviselt progresszív-ellenes politikát támogató, a mielőbbi ukrajnai békére vágyó, a brüsszeli fősodort ki nem állható átlagos PSD-szavazó a mindezeknek az ellenkezőjét hirdető Danra szavaz.
Simion győzni fog május 18-án, ami első körben egészen biztosan súlyos és hosszú politikai válságot hoz az országra, mivel a parlamenti többség körében most még megjósolhatatlan folyamatok indulnak el. Ami, minket, erdélyi magyarokat illet, várhatóan egyedül maradunk problémáinkkal. Sem a bukaresti politikai elitet, sem Európát nem érdekli az AUR magyarellenessége. Simionék várható hatalomra kerülésével, az RMDSZ kiszorulásával a kormányból, egy olyan zuhanás kezdődhet el a magyar érdekérvényesítés terén, amelynek vége a halálos földhöz csapódás is lehet. A kampányban sokszor hatékony riogatás ideje lejárt. Május 19-től elkezdődik a kiszámíthatatlan, sok jót nem ígérő jövőnk.
CSAK SAJÁT