Álmok nélkül

A Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet adatai szerint Romániában 21 ezer gyermeknek mindkét szülője külföldön dolgozik, és csaknem 74 ezer kiskorút csak egy szülő nevel, a másik pedig Nyugat-Európában vállal munkát. A civil szervezet ugyanakkor elismeri: a hivatalos adatok nem tükrözik a valóságot, a rokoni felügyelet alatt hagyott romániai kiskorúak száma sokkal nagyobb.

Ugyancsak nem tükrözi a valóságot a szülők azon magyarázata, hogy ők a gyermekeik jövőjéért áldozzák fel magukat, azért gürcölnek idegen országokban, hogy utódaiknak könnyebb legyen az életük. A külföldi munkavállalás miatt szétszakadt családok felnőtt tagjainak 79 százalékának a jövőben sem áll szándékukban a családegyesítés...

A külföldön dolgozó szülő lehet, hogy a gyermek fizikai szükségleteiről kötelességszerűen gondoskodik, azonban nem biztosítja számára a szellemi és pszichológiai fejlődéshez szükséges feltételeket. Lehet, hogy a szülő mindent megad gyermekének, amit pénzen meg lehet venni, de ha saját maga nem törődik gyermekével, akkor árt neki. Az érzelmi közömbösségnek, a szeretethiánynak, -megvonásnak komoly következményei lehetnek: fejlődési elmaradás, agykárosodás, érzelmi sérülések, gyenge tanulási teljesítmény, magatartási problémák, önkárosító viselkedés. Egy terhelt társadalmat teremtenek meg azok, akik a jobb jövőt hazudva hanyagolják el szülői kötelességüket.

Fotó: Pixabay

Az SOS Gyermekfalvak 7 évvel ezelőtt felmérést végzett a szülők nélkül felnövő gyermekek körében, az érdekelte őket, milyennek látják jövőjüket a szülői szeretettől, törődéstől megfosztott tizenévesek.

Kiderült, hogy az anya, apa vagy mindkét szülő nélkül felnövő gyerekeknek nincsenek mesés álmaik. Mérnöki vagy orvosi pályára szinte senki nem készül közülük, és valóban még kevesebben jutnak is el odáig. A felmérés eredményei azt mutatták, hogy a szülőkkel élők általában magasabb presztízsű és magasabb jövedelmi szintet ígérő munkákat választanának, legnépszerűbb körükben a mérnöki, orvosi, cégvezetői, óvónői, ügyvédi, programozói, könyvelői pálya. A szülők nélkül felnövők pincéreknek és szakácsoknak képzelik el magukat, kertészek, bolti eladók vagy fodrászok lennének.

A szülők nélkül élő gyerekek kevésbé mernek nagyot álmodni, legtöbbjük el sem tudja képzelni, hogy lehet belőlük valaki. Még ha képességeik meg is vannak hozzá, nem mernek elindulni azon az úton, nem hiszik el, hogy sokkal többre vihetik, mint a szüleik. Ennek több oka is van. Egyrészt a szülők „elvesztése” komoly önértékelési zavarokhoz vezet, másrészt a nagyszülők, rokonok gondozásában felnövő gyerekek legnagyobb része szegénységben élő, aluliskolázott felnőttek közé kerül, s ez negatívan hat motivációjukra és pályaképükre. A pozitív jövőképhez biztonságérzet, önfeledt gyermekkor és megfelelő felnőtt minták szükségesek.

A gyerekek vágyait tükrözik a hazai továbbtanulási adatok is, miszerint a szülők nélkül felnövők kétharmadánál az ország lehagyása a cél még a középiskola elvégzése előtt. A szülői minta a követendő számukra: alacsony képzettséget feltételező munkát vállalni külföldön.

A Mentsétek meg a gyermekeket civil szervezet szerint a szeretet elvonásnak a feldolgozása rengeteg idő és munka, évekbe telhet visszaadni a gyerekek önbecsülését, hogy pozitív jövőképük legyen. A szervezet azon dolgozik, hogy a gyerekek visszaszerezzék biztonságérzetüket, és merjenek nagyot álmodni. Céljuk az, hogy a  fiatalok megállják a helyüket a munkaerőpiacon, képességeiknek megfelelő munkát találjanak.

A Mentsétek meg a gyermekeket 2010 óta segíti a külföldön dolgozó romániai szülők otthon hagyott gyermekeit és gondozójukat, azóta 12 500 kiskorút és 8200 felnőttet támogattak.

Dicséretes, de nem elegendő.

Átfogó állami támogatásra, kormányprogramra lenne szükség a jelenség korlátozására. Egyelőre azonban a kormány még csak nem is reagált a felmérés elképesztő eredményeire. Igaz, az még csak pár napos. És még arra sem volt semmilyen reakció, amiről a Szenátusban is halhattak, mert ott mondták el, hogy a romániai gyermekek 55 százaléka más országba költözne.

A politikai osztály úgy tesz, mint a gyermekeiket elhagyó külföldi munkavállalók: azt ismételgeti, hogy az ország jövőjéért dolgozik. Boldog, ki ezt a jövőt nem éri meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?