Kudarcpropaganda. A szót én is használtam beszélgetéseim közepette, vitáink hevében többször is, de először Markó Béla írta le egy véleményanyagban, amelyben a népszámlálás részleges eredményeit elemzi, a magyarságfogyatkozást okait keresi. Úgy vélem, az RMDSZ volt elnöke a fején találta a szöget. Lehet ugyan vitatni, hogy a kettős állampolgárság növelte-e a kitántorgási kedvet vagy sem – én úgy gondolom, hogy Erdélyben nem számottevően, Délvidéken igen – de a kudarcpropaganda vitán felül duzzasztotta azok számát, akik elhagyták szülőföldjüket. A kudarcpropaganda sokkal hatékonyabban működött, mint az elkoptatásig hangoztatott szülőföldön boldogulni ígérete.

A népszámlálási adatok elemzésekor is a kudarcpropaganda eszközeihez nyúlnak azok, akik úgy vélik, hogy a sajtó szerepe a riogatás, a közösségi érzés szétverése, önbeteljesítő apokaliptikus jóslatok terjesztése. A közérzetünk elrontásával azt sugallják, hogy csökken Európa népessége, csökken Románia többségi lakossága, igaz, de mi, erdélyi magyarok elfogyunk.

És amint Markó Béla is megállapítja: a közérzetünktől függ elsősorban, hogy megmaradunk-e itt vagy elmegyünk, netán beolvadunk, és így vagy úgy, de feladjuk Erdélyt.

A népszámlálás előtt politikusok, szociológusok, újságírók azt hajtogatták: a nagy kérdés az, hogy vagyunk-e mi, erdélyi magyarok egy milliónyian. De jó lenne, ha lennénk! – mondták.

Aztán lettünk. Kicsivel többen, de lettünk.

Ha hinni lehet a háttér információknak, annál is többen vagyunk, mint ahányan a hivatalos statisztikákban szerepelünk. Úgy másfél százezerrel.

És tessék!

Erre elszabadul a pokol.

Nekünk Mohács kell!

Ezt visszhangozza az erdélyi magyar sajtó.

Mert elöregedő a társadalmunk. Mert nem születnek gyerekek. Már nemcsak Kalotaszegen divat az egyke. És sokfele az egyse. Mert elvándorlunk, kitántorgunk! Porlunk, mint a szikla!

A székely himnusz szavaival kesergünk: fejünk az ár, jaj százszor elborítja.

Az elöregedés, a gyermekvállalási kedv csökkenése, a kivándorlás valós jelenség. De nem lehet a valóságot siránkozva, az önbeteljesítővé váló jóslatokat a közösség elé vetve megtartani az erdélyi magyar közösséget. Noha ez lenne a cél. Legalábbis remélem.

Egy millió erdélyi magyar nem elhanyagolható erejű. Vannak országok – például a balti államok – amelyek lakossága ekkora, vagy kevéssel nagyobb. Siránkozni, hogy nincs már meg a kétmilliónyi erdélyi magyarság, amelyre Kós Károly hivatkozott, káros. Főként, hogy statisztikák igazolják, hogy sohasem volt annyi.

Az erdélyi magyar közösség jövője, akárcsak a többségi lakosságé, attól függ, hogy megfelelő válaszokat találunk-e a kor kihívásaira: az elöregedésre, a gyermektelenségre, a kitántorgásra. Az azonban nem megoldás, ha kétségbeesve jajveszékelünk.

Ha alaposan körülnézünk, láthatjuk, hogy talán száz éve nem volt ilyen ígéretes helyzetben az erdélyi magyarság. A többségi nacionalizmus ellenében létrejöttek, kiépültek saját intézményeink. Már csak élni kell ezekkel. Az iskolarendszerünkkel például. Van lehetőségünk felzárkózni, megelőzni a többségieket képzettségünk tekintetében. Sokat tehetünk – és nem kell félnünk bevallani – a párhuzamos társadalmunk kialakításáért, kétirányú átjárókat biztosítva a többségi társadalom felé. Sok három- vagy többgyerekes családot ismerek, akik számára a gyerek áldás. Vannak, akik azt vallják, a családi kötelékek miatt nem hódolnak a kivándorlás, a külföldi munkavállalás divatjának.

Róluk is kellene szóljon a sajtó, nem csak a kudarcról!

Végül is a kisebbségi lét arra a felismerésre vezet, hogy nem az számít, hogy hányan vagyunk. A kisebbségi lét milyensége nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés.

A rossz hír jó hír, eladható – mondják a szerkesztők. De a rossz hírek révén az erdélyi magyarság is elkótyavetyélhető. Éppen akkor, amikor hittel nézhetünk a jövőbe, mert közös munkával megalapozhatjuk azt.

A közös cselekvéstől az „igen, de” típusú retorika tántoríthat el. És el is tántorít: „igen, ez megvan, de mennyi minden hiányzik még!” – lombozzák le a kudarcpropagandisták az erdélyi magyarság optimizmusát.

Fontos és megfontolandó következtetést von le Markó Béla a romániai cenzus eredményeit elemezve: „Ha bízunk egy általunk irányítható jövőben, itt fogunk maradni. Mert legyünk őszinték, nem azért mennek el sokan, hogy mi van most, hanem hogy mi lesz holnap.”

Az pedig hogy mi lesz, attól is függ, hogy milyen lehetőséget látunk a holnapban, hogy a kudarcpropaganda ellenében fel tudjuk-e sorakoztatni elért eredményeinket. El tudjuk-e fogadni, hogy a kudarcpropaganda épp olyan káros, mint a sikerpropaganda. Mint bármilyen propaganda és bármilyen aktivista.

(Nyitókép forrása: nepszamlalas.ro)