Látványos keretek között zajlott a napokban a Nyugat ellenpólusának egy új szövetségi keretet megalapozó találkozója, mely nagy idegességet váltott ki a Nyugatból – és joggal. Az új globális játékosok erőfitogtatással és egymás iránti szívélyességgel küldtek nagyon erős üzenetet a Nyugatnak, mely mindeközben a szokásos, saját magához méltatlan, kicsinyes és kényszeres pótcselekvéseivel volt elfoglalva.

A legtöbb elemző vérfagyasztó bizonyossággal értekezett arról, hogy valamilyen nagyszabású változás állt be a geopolitikai erőviszonyokban, és még a nagyon részrehajló elemzők körében is érezhető volt valamiféle elbizonytalanodás, hogy egy olyan teátrális eseményhez asszisztálunk, mely során a jelenlegi, Nyugat által dominált világrend bizony megrázkódott. Körbejárjuk, hogy mi vezetett idáig, hogyan zárult be a kör, és mi lehetne a kármentés?

India belép a chatbe

Minden alfahím farkas életében eljön a pillanat, amikor a fiatal farkasok kihívják. A Nyugat életében talán most először jött el az a pillanat, hogy a fiatal farkasok messziről egy kis erődemonstrációt tartottak számára. A fiatal farkasok klubja ugyanis kiegészült egy új taggal, Indiával, és ennek az új tagnak a színvallása a mérleg nyelvét nagyon is eltolta. Késő bánat, hogy ennek nem kellett volna így lennie, ha az Egyesült Államoknak lenne jelenleg valamilyen nagystratégiája a saját domináns szerepének megőrzésére, de sajnos ők jelenleg a világ azonnali lehúzásával vannak elfoglalva, pontosabban azt méricskélik elég rövidlátón, hogy kiről hány bőrt tudnának lehúzni, rövid távú és kérészéletű sikerek reményében. Ezt tették Indiával is: elkezdték zsarolgatni Indiát a vámokkal annak érdekében, hogy a saját, egyébként elég gyatra minőségű mezőgazdasági termékeiket India engedje be vámmentesen a piacára.

Csakhogy Indiában van egy több százmilliós, alacsony jövedelmű mezőgazdálkodó társadalmi réteg, amely konkrétan a földből él. A vámmentes amerikai áruk ezeknek az amúgy is a létminimum környékén élő embereknek a jövedelmét csappantották volna meg nagyon jelentősen, amit az indiai kormány sehogy, a legnagyobb jóindulattal sem tudott teljesíteni. Hozzájárult ehhez még Trump azon kérése, hogy India ne vásároljon többé orosz olajat, és azt ne adja tovább jelentős felárral. India erre sem tudott nemet mondani, mire Trump rájuk csapta a vámokkal az ajtót. Az a tény, hogy ezek után India kopogtatott Kína ajtaján, mutatja, mennyire felbőszítette őket az amerikaiak eljárása.

Kína és India viszonya ugyanis egyáltalán nem felhőtlen, de Kína felismerte a nagyszerű lehetőséget, és azonnal keblére ölelte Indiát, ejtve az India mellett a szemében eltörpülő Pakisztánt.

Ukrajna, mint gordiuszi csomó

Ez a nagy összeborulás nem kerülte el a Nyugat figyelmét sem. Kaja Kallas az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is felismerte, hogy a globális dél a jelenlegi világrend megdöntésére szövetkezik. Trump is megszólalt a saját közösségi médiás felületén, összeesküvést emlegetve. Tehát nem arról van szó, hogy a Nyugatnak legalább egy része ne látná, milyen folyamatok indultak be. Ugyanakkor a gordiuszi csomót, Ukrajnát nem képesek sem kibogozni, sem elvágni.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy az Ukrajna kapcsán bevezetett, punitívnek szánt intézkedések egyre inkább azt eredményezik, hogy a Nyugat és a globális dél egyre jobban eltávolodik egymástól, és ahogy telik az idő, ezeket a szakadékokat egyre nehezebb betömni – egyszerűen azért, mert ha a globális dél kiépíti a jelenlegi globális hálózatok alternatíváit, onnantól kezdve nem lesz, amiért a Nyugat szabályait elfogadják. Minden jel arra mutat, hogy elkezdtek egymással az élet szinte minden területén együttműködni: pénzügyi, ipari, mesterséges intelligencia, hadügyi stb. területen. Ennek egyszerűen nincs ahogy jó vége legyen – hacsak az elemi józan paraszti eszünkre hagyatkozunk, akkor sem, de akkor még kevésbé, ha elkezdünk egyes folyamatok kifutási eredményein gondolkozni. A Nyugatnak tehát sürgősen össze kellene kapnia magát, és felülvizsgálnia azokat a döntéseit, amelyek ide vezettek.

A Nyugat vallásos hite a saját kivételességében

Nagyon sok elemző hangoztatja, hogy a Nyugat saját értékeibe vetett hite egyfajta kulturális arrogancia, hogy a Nyugat azt képzeli, hogy az ő értékei jobbak mások értékeinél és hasonlók. Én egyáltalán nem így látom. Azt gondolom, hogy a Nyugat önnön értékeibe vetett hite egyáltalán nem arrogáns, ugyanis gyakran jár együtt egy olyasfajta alázattal, amit ismét nem ért senki rajtunk kívül. Az értékek kizárólagosságának az alázattal való vegyülése szerintem a kereszténység kulturális öröksége a Nyugat számára.

A keresztények egyfelől totális intoleranciával tettek semmissé minden más hitet, miközben az erényeik között ott szerepelt a nagymértékű alázat a saját rendszerükön belül. Bármennyire furcsa, a Nyugat értékexpanziós törekvései ezt a mintázatot követik: ez lényegében az önmeghatározás része, és éppen ezért van ennek a vallásosság kimúlásán túl egy vallásos hevülete és intenzitása. Amikor tehát az európaiak hajlandó koalíciója még a nagy hármas összeállása esetén (sárkány, medve, elefánt) is Ukrajna biztonsági garanciáival van elfoglalva – holott most már talán az ukránok számára is nyilvánvaló, hogy ennek az esélye a nulla alatt, a negatív számok környékén van –, akkor értsük meg, hogy a nyugati értékek kizárólagosságának a vallásos hevületével van dolgunk: egyszerűen nem tudnak letérni erről a kényszerpályáról.

Eddig igazából működött az értékexpanzió, hiszen a Nyugat értékeihez nagyon magas technológiai tudás járult; ennek kettőssége jellemezte a Nyugat dominanciáját. Csakhogy a technológiai fejlődés egyre elterjedtebbé és egyre szélesebb körűvé válása szerte a világon azt eredményezte, hogy a technológiai tudás birtokában a globális dél elkezdte megkérdőjelezni a Nyugat értékeit, mint a technológiához csatolt árut – főleg olyan körülmények között, hogy úgy érezték, a Nyugat ezeket eléggé önkényesen alkalmazta.

Ennek ellenére azt mondom: minden helyzet megfordítható, minden hiba javítható – persze csak akkor, ha ezt felismerjük, és idejében cselekszünk, amíg nem késő. Most talán még nem az.