Sok szó esik manapság az Európai Unió jövőjéről, az unió jelentőségéről, erejéről, erejének hiányáról, erősségeiről és gyengeségeiről. Azonban az unió legádázabb kritikusai is elismerik, hogy az unióban jobb, mint az unión kívül. Ugyancsak vitatott és érdekes fordulatokkal teli az unió és Ukrajna viszonya, ez is egy sokakat megosztó kérdés. Az alábbiakban az összehasonlító politológia eszközeivel vizsgáljuk meg az Európai Unió azon jellegzetességeit, melyek képessé teszik a kontinens erőinek összefogására, de Ukrajna viszonylatában megnézzük azt is, hogy az unió hogyan fordult rá az ország „pacifikálási” folyamatának egy másik fázisára, és megpróbálunk lehetséges következtetéseket levonni ebből.

Kétszáz év béke Európában

Az emberiség történelmének egyetlen olyan pontosan dokumentált időszaka van, amikor folyamatos béke volt kétszáz éven keresztül: a Római Birodalom idején. A Pax Romana tehát ezt a békét jelenti elsődlegesen, de idővel mindenféle társítások ragadtak hozzá – olyan gyűjtőfogalom lett, mely tartalmazza a birodalomnak az említett időszakban azonosítható legtöbb és legfontosabb jellegzetességeit. A Pax Romana egyfajta prototípusa lett a világtörténelem összes másik birodalmának, ugyanakkor eddig még a rómaiak kétszáz éves folytonos békéjét senkinek sem sikerült túlszárnyalnia.

A Pax Romana tehát a béke mellett a béke eszközeit is jelenti, melyeknek spektruma nagyon széles: a közös fizetőeszköz, a római jogrend, a hatékony közigazgatás, a birodalmi vezetés centralizáltsága, de emellett a politikai intézmények formális fenntartása, egységes jogrend, kulturális romanizáció és a városiasodás mint jelenség. Továbbá intézményesült az állampolgárság – talán először a világtörténelemben –, s ezt majd a későbbiekben kiterjesztették minden szabad emberre.

Egy másik nagyon fontos elem az áruk szabad mozgása szerte a Római Birodalomban, néhány kisebb megszorítással. Ezt a társadalmi fejlődést eredményezte tehát a római béke, amit a birodalom lakói a birodalom különféle részein vegyes érzelmekkel fogadtak: míg Júdeában a rómaiak ellen állandóan véres lázadások folytak, a birodalom nyugati részében, például Galliában – néhány ugyan számottevő és nagyon híres, de lényegében elszigetelt lázadástól eltekintve – több mint ötszáz éven át stabil római berendezkedés folyt, mely során a helyiek nemcsak teljes mértékben romanizálódtak, de egyes helyi, romanizálódott sequani gall elitek még a Szenátusba is bejutottak. Arról nem is szólva, hogy Galliában – holott kezdetben a rómaiak véres erőszakkal terjeszkedtek –, nagyon sok gall és belga törzs csatlakozása a Római Birodalomhoz önkéntes alapon történt.

Ahogy Caesar haladt észak felé, a neki behódolt és vele szövetséget kötött aedui és sequani törzsek más törzseket hívtak meg és mutattak be Caesarnak, így kerültek a belgák római uralom alá. Tény, hogy a törzsi lét bizonytalanságát a gallok közül nagyon sokan szívesebben cserélték le a római birodalom jelentette stabil kiszámíthatóságra. (Nincs itt lehetőségünk a római rendszer árnyoldalairól beszámolni, mint az extrém kegyetlenség lázadások esetén vagy a tömeges rabszolgaság intézménye.)

A Pax Europeana csírái

A Római Birodalom felbomlása visszahozta azt a társadalmi és politikai fragmentáltságot Európába, ami a római idők előtti állapotokat jellemezte. Nagyjából 1500 évnek kellett eltelnie, míg az európai kontinensen egy újabb olyan politikai entitás kezdett kirajzolódni, melynek sok elemében tetten érhető egy kontinentális pax kiterjesztése. Az Európai Uniónak bevallottan a kontinens békéjének biztosítása volt a célja alapításakor, egy olyan pacifikáló erőként lépett fel, mely úgy szerette volna a kontinenst összefogni, hogy létrehozott egy sajátos koordinátarendszert, melyet az önkéntes alapon csatlakozó tagok magukénak fogadtak el, és azt magukra nézve kötelezőnek tekintették.

A Pax Europaea lassan és a radar alatt alakulgatott, egy sokkal nagyobb entitás árnyékában – mely a Pax Americana –, és mellyel majd egy másik jegyzetben foglalkozom. A Pax Europeana kialakította a saját intézményrendszerét, és meghatározta a saját értékrendjét, azonban az intézményei közül kezdettől fogva hiányzott egy nagyon fontos elem, lényegében a sarokköve a római békének: a rettegett hadsereg. Ez nem mulasztás volt – az amerikai sas szárnyai alatt egyszerűen nem volt erre lehetőség. De minden más tekintetben a Pax Romana méltó örökösének tekintheti magát: az áruforgalom, a határok fellazítása, az európai állampolgárság, a sajátos jogrend kialakítása, a sajátos akkulturáció, mely felülírja a helyi berögződéseket, és így tovább – a sor hosszú. Ne áltassuk tehát magunkat: az Európai Unió a legújabb, és a modernitásra frissített verziója egy birodalmi entitásnak. A Pax Romana próbálja regenerálni magát egy új formában, melynek azonban legtöbb eleme nagyon is régi.

A Pax Europeana a szárnyait próbálgatja

Ha eddig a fű alatt növögetett, az átalakuló világrend olyan szeizmikus mozgásokat hozott magával, melyek napvilágra hozták az unió igaz természetét, melyről egyre inkább azt látjuk, hogy egy olyan átfogó és geopolitikai stratégiai terjeszkedésben érdekelt entitásról van szó, mely a világrend változását a saját növekedésére és intézményi eszközei megerősítésére használja fel. Ahogy annak idején Vercingetorix vagy Arminius azért lázadtak a római uralom ellen, mert úgy érezték, hogy ez a saját hatalmuk csökkenésével jár a birodalom javára, ma is vannak lázadók – de hosszú távon ezeknek a modern lázadóknak a sikerességét nem látom biztosítottnak. A kontinens tömbösödése és az unió politikai terjeszkedése másfajta intézményrendszert fog meghonosítani, mely sokkal kevésbé lesz demokratikus, de a központ szempontjából mindenképpen hatékonyabb és eredményesebb. (Apropó, római centralizáltság és a szimbolizmusig kiüresített politikai intézmények.) Ez egyszerűen a birodalmi változás velejárója.

Végezetül helyezzük el ebbe a fentebb ábrázolt kontextusba az Európai Unió azon elképzelését, hogy Ukrajnát felveszi a tagjai közé, valamint foglalkozzunk Törökország helyzetével is ugyanebben a kontextusban. Ukrajna tervezett csatlakozása minden jel szerint nem érdemalapú csatlakozás, ahogyan azt az unió szabályai megkívánnák, hanem stratégiai terület- és piacszerzési lépés. Ezzel magyarázható véleményem szerint mindazon erőfeszítés, melyet az unió Ukrajna esetében tesz: azt a törekvést vetíti előre, hogy az unió számára a keleti terjeszkedés lehetőségét biztosítja. Az unió szempontjából a legkevésbé sem mindegy, hogy hol érnek véget a határai: az ukrán sztyeppéktől keletre vagy nyugatra.

Hasonlóképpen, az unió számára a legkevésbé sem közömbös a Kelet kapujának tekinthető Törökország, melyet egyfajta trójai falóként használnának a türk világ természetes erőforrásainak lefölözésére, és talán egy titkos kapunak is Oroszország hátához. Tehát azok az elemzők, akik az uniót temetik és siratják, ne tegyék! Véleményem szerint nemhogy nem fog felbomlani, de amikor az új világrend stabilizálódik, akkor egy megerősödött játékosként fog kikerülni belőle.

Ukrajna pacifikálásának jelei: a birodalmi adminisztráció tisztogatni kezd

Minden birodalmi adminisztráció berendezkedésének vannak fázisai. Ismét a történelmi példához nyúlok: Róma a kezdeti szakaszokban az amici populi Romani nevezetű stratégiai szövetséggel szédítette a gallokat. Aztán ebből nyolcéves állomásozás lett, és ennek a kezdeti, nagyjából egy évtizedes periódusnak a végén a gall vezetők arra a kényelmetlen valóságra ébredtek, hogy a hatalmuk nemcsak meggyengült, és a római rend átvette az ő vezetésük helyét, hanem ebben az új rendszerben ők nemkívánatosak lettek, és a rómaiak egyenként, gyakran koholt vádak alapján szedték le őket, és távolították el őket a saját embereikre. (Ez a helyzet eredményezte a Vercingetorix-féle lázadást.)

Pár évvel ezelőtt kötöttem valakivel egy fogadást arról, hogy a jelenlegi ukrán elit egy nagyon jelentős része börtönben fogja végezni, mert a birodalmi adminisztráció berendezkedésének egy második, soron következő stádiuma a tisztogatás. Amit elnéztek a háborús időkben, nem nézik el a béke időszaka alatt. Az ukrán elit tehát a gallokhoz hasonlóan egyáltalán nem értette, hogy az „európai szabadság védelmezői” tulajdonképpen egy átmeneti időszakot jelentenek, melynek végén megregulázzák őket, elfogadtatják velük az új szabályokat, és a folyamat végén lecserélik őket.

Ennek a birodalmi pacifikálási folyamatnak az újabb stádiumát láttuk tehát, amikor az unió képletesen először pofozta fel Zelenszkijt, és adta tudtára, hogy hol a helye a birodalmi rendszerben. Az ukrán elit pedig nem tehetett mást, mint a gallok nagy többsége: elfogadta a szabályokat, és azonnal igazodott az új helyzethez. A rossz hírem számukra az, hogy a java még hátra van – ez csak a kezdet. A jó hír pedig az, hogy majd megszokják, ahogyan a gallok is megszokták, és idővel megszerették Rómát. Ahogyan legtöbben megszoktuk és megszerettük, még ha szidjuk is néha – természetesen konstruktív szándékkal.