A világot jelenleg a Trump–Putyin találkozó tartja izgalomban, sok várakozás, sok elvárás és sok remény fűződik ehhez a találkozóhoz. Ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy Ukrajnával kapcsolatosan most látványos eredményeket lehet elérni. Addig nem, amíg Ukrajnának ütőképes hadserege van, és olyan intenzív, hangos és ravasz támogatói, mint egyes befolyásos európai országok. Nagy kérdés tehát, hogy mire való ez a találkozó, ugyanis egyre világosabb, hogy az ukrán kérdést nagyhatalmi nyomással, az ukránok és európaiak egyetértése nélkül lehetetlen diplomáciai úton lezárni.

Trump módszere

Trump módszerét nagyjából kiismertük mostanra. Amolyan one man show-ként működik, nem igazán támaszkodik az amerikai intézményrendszerre, sőt azt leginkább megkerüli, és az intézményes kapcsolatok helyett a személyes kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. Ennek köszönhető a sok telefonbeszélgetés szinte mindenkivel a világon, Putyinnal is. Egy amerikai politikai lapban jelent meg, hogy az újságírók tulajdonképpen könnyebben elérik Trumpot magát telefonon, mint a sajtószolgálatát, Trump ugyanis azonnal felveszi a telefont, ha hívják, és válaszol is a kérdésekre. Trump elhivatottan hisz saját magában, ő azt gondolja magáról, hogy ő egyedül képes meggyőzni embereket a saját elképzeléseiről, s egészen idáig szerintem abszolút meg volt győződve arról, hogy Putyint is képes személyesen meggyőzni arról, hogy fejezze be a háborút.

Csakhogy az oroszok céljai Ukrajnában a napnál is világosabbak, és nem igazán van okuk arra, hogy a fronton visszavonuljanak, ami pedig a feltételeiket illeti, azokhoz kőkeményen ragaszkodnak, csakhogy ezek a feltételek elfogadhatatlanok Ukrajna és az európai szövetségesek számára. Európai szempontból ennek egyik oka, hogy történelmi okokból származó politikai bonyodalmak miatt Európa kimondottan ragaszkodik a határok megváltoztathatatlanságának elvéhez, elsősorban azért, mert Európa nem szándékozik a második világháború után felépített világrend elveit megváltoztatni, továbbra is azon világkép mentén működik. Ezért inkább a végtelenségig elhúznák a patthelyzetet, kerül, amibe kerül, mind anyagi, mind emberi erőforrások tekintetében. Az ukrán vezetés számára ez pedig nyilvánvalóan kedvező, ugyanis ők addig vannak hatalomban, amíg a háború tart.

Mindenesetre a háttérben az európaiak gőzerővel dolgoznak azon, hogy a Trump–Putyin találkozó előtt Trumpot megfelelően befolyásolják, erre utal az, hogy Vance találkozott Andrij Jermakkal, Zelenszkij kabinetvezetőjével a napokban egy angliai látogatása alkalmával.

Az európaiak módszere

Mint láttuk, Trump eddig folyamatosan az európaiak ellenállásába ütközött, hol hízelgéssel, hol üres ígéretekkel vették le a lábáról, ugyanis rájöttek, hogy Trump az egója révén befolyásolható. Azonban Trump se légüres térben mozog, őt is szorítja bizonyos tekintetben a helyzet, egyrészt a hangzatos ígéretei, másrészt az egyre fenyegetőbb kínai növekedés.

Trump érdeke, az európaiakkal ellentétben, az ukrán háború mielőbbi lezárása lenne, kerül, amibe kerül – területek, befolyási övezet, mindegy. A második világháború után először az Egyesült Államok érdekei és az európai érdek világosan kettévált: az Egyesült Államoknak Kínával szemben szüksége van az oroszokra, az európaiak viszont továbbra sem akarnak semmilyen kiegyezést az oroszokkal, ugyanis ez a saját befolyási övezetük kárára menne.

Ezért az európaiak beizzították a diplomáciai nagyüzemüket, amiben – ismerjük el – nagyon jók, a sok évszázados tapasztalatnak megvan a helyzeti előnye. A találkozó előtt tehát mind az ukránok, mind az európaiak elmondták: szó sem lehet semmilyen területfeladásról. Ilyen körülmények között Trump csakis akkor tudná őket egy esetleges területfeladásra kényszeríteni, ha beszüntetné a fegyverszállítást, de láttuk, hogy ez sem olyan egyszerű, mert az amerikai fegyverlobbinak is megvannak a saját elképzelései a dologról.

Engednek valamiben az oroszok?

Akkor mégis mi várható? Az amerikaiak talán abban reménykednek, hogy az oroszok elfogadják, hogy amennyiben megkapják az általuk elfoglalt területeket, akkor lemondanak arról, hogy beleszóljanak abba, mi zajlik majd Ukrajna területén. Ez elég kétséges, ugyanis az oroszok sokszor nyilatkoztak erről, sőt mi több, vannak arra utaló jelek, hogy a háború eleve azért tört ki, mert az oroszok úgy gondolták, csak így tudják a nyugati terjeszkedést megakadályozni. Az orosz követelések között előkelő helyen szerepel Ukrajna demilitarizálása, holott a Nyugat a mai napig egy állig felfegyverzett Ukrajnában érdekelt.

Ezért az egyetlen reális lehetőség a feszültség enyhítésére, ha az oroszok engednek valamiben. Például abban, hogy ha bekebelezték a Donbaszt, akkor ott valóban lesz egy világos határvonal, és Ukrajnát nem próbálják a saját befolyási övezetükhöz csatolni. Ez viszont Putyin számára egy sarkalatos kérdés, tekintettel arra, hogy ő maga írt hosszú dolgozatokat arról, hogy Ukrajna miért kell az orosz befolyási övezet része maradjon, és hogy szerinte Ukrajna miért az orosz kulturális szféra szerves része. Szóval a patthelyzet továbbra is fennáll. Lássuk mire jut Trump és Putyin, de őszintén szólva nem vagyok bizakodó.

(Nyitókép: mesterséges intelligencia által generált fotó)