A tudatlan tudálékosságot mutató fősodrú média kivételezett helyzetüket élvező képviselői már szerdán nekimentek a korábban a médiából menesztett Tucker Carlson amerikai újságírónak. Akkor, amikor kiderült, hogy Moszkvába utazott, Vlagyimir Putyinnal készített interjút, amely hamarosan megjelenik Carlson konzervatív blogján és orosz fordításban a Kreml hivatalos honlapján.

Micsoda gazember ez a Carlson – mondták –, nem átallott szóba állni az agresszor Putyinnal, az orosz propaganda szolgálatába szegődött, a demokrácia ellenségeinek hangját erősíti fel.

Lehet így is olvasni Carlson példa nélküli tettét.

De lehet úgy is olvasni, hogy a konzervatív újságíróban még él az, ami a sajtó nélkülözhetetlen kelléke, s ami kiveszett az eltartott médiából: a kíváncsiság. És valószínű ugyanaz a kíváncsiság él a nyugati sajtófogyasztóban is. Első kézből értesülni arról, hogy hogyan gondolkodik az a keménykedő vezető, aki Európa keleti határán – áthágva minden nemzetközi egyezményt – háborúzni kezdett. A fősodor média vezéregyéniségei ettől is félhettek, a nézőnek hallgatónak nem szabad gondolkodnia, akkor sem, ha helyes következtetésre jut. Mert a mai média törvénye: elfogadni a fősodor ideológiákat, mellőzni a kognitív folyamatokat médiafogyasztás közben!

Tucker Carlson interjúja is amiatt fontos, mert megmutatja, hogyan gondolkodik egy renitens vezető. Nem amiatt, amit Vlagyimir Putyin elmondott.

Mert nyilvánvaló, hogy Putyin az orosz propaganda kottájából játszott. Az igazságot elegyítette a féligazságokkal, a hazug állításokat igyekezett igaznak láttatni.      

Nyilvánvaló, hogy Putyin úgy gondolja – történelmi előzményeket is szem előtt tartva –, hogy Oroszország veresége nem következik be. Mondhatja ezt, látva, hogy a NATO – ügyelve arra, nehogy világháború robbanjon ki – csak mértékkel támogatja Ukrajnát. Egy autokrata vezetőnek pedig az nem jelent vereséget, még veszteséget sem, csak járulékosat, hogy néhány százezer orosz katona esik el a különleges hadművelet harcterén. A katonák zömében muzsikok, Oroszország szegény településeiről verbuválják őket, ahol a fatalizmus letaglózza a közösségeket. A nagyvárosok lakói csak annyit tudnak a különleges hadműveletről, hogy oda kell csapni az ukránoknak, akik drónjaikkal megsértik a birodalom határán fekvő települések légterét.

Azt is valószínűleg komolyan gondolta Putyin, hogy nem tervezi a NATO-államok megtámadását, mert ebben „nincsen érdeke”. Ez azonban csak féligazság. Valójában nemcsak érdeke nincs, hanem ereje sincs.

Szinte semmi esélye nincs annak, hogy középtávon megtámadja Oroszország Európát, hiszen nincsenek meg a kellő erőforrások Moszkvában ahhoz, hogy egy győzelemhez szükséges méretű hadsereget létrehozzon és fenntartson az orosz politikai vezetés. Andrew Lilico brit közgazdász is ezen a véleményen van, alaptézise az orosz gazdaság mérete és az orosz lakosság lélekszáma: az ország GDP-je az olasz GDP alig 85%-a, 140 milliós lakossága pedig kisebb, mint a francia és német lakosság együttesen.   A gazdaság mérete fontos tényező, mivel tükrözi azt, hogy mennyi erőforrása van egy haderőnek, az ország lélekszáma pedig megmutatja, mekkora emberállományból lehet feltölteni egy adott haderőt. A matek azt mutatja, hogy Oroszország egyszerűen nem rendelkezik kellő erőforrásokkal ahhoz, hogy komoly fenyegetést jelentsen az Európai Unióra.

Az már a hanta kategóriába tartozik, megvezetés szaga van, hogy Putyin szerint, ha a Nyugat leállítaná Ukrajna katonai és pénzügyi támogatását, a háború néhány héten belül véget érne. Véget érne Oroszország győzelmével.

Hogy mekkora az orosz elnök békevágya, mutatja az, hogy az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai akció céljairól szólva  azt mondta, hogy ezeket még nem sikerült elérni, mivel az egyik céljuk Ukrajna „nácitalanítása”.

A Kreml vezetője ugyanakkor a történelmet hívta segítségül, hogy megindokolja miért kellett lerohannia Ukrajnát. Azzal érvelt, hogy Ukrajna egyes részei már régóta Oroszországhoz tartoznak. A történelmi érvelés azonban hamis, és nem ad felmentést a támadást elrendelő orosz elnöknek. Miként az az érvelés sem, hogy a Nyugat korábban megígérte, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni, s ellenlépéseket kellett tenni Oroszországnak, mert szerinte ezt az ígéretet öt alkalommal szegte meg a katonai szövetség.

Putyinnak nem sikerült megmagyaráznia, hogy jogos volt Ukrajna megtámadása. A támadás ódiumát nem lehet a Nyugatra kenni.

Az interjút látni kell, mert az interjúalany testbeszéde is sok mindent elárul. Nem, Putyin nem tűnt őrültnek, még kevésbé halálos betegnek. Inkább egy magabiztos vezetőnek, aki meg van győződve, hogy az idő neki dolgozik.

Amit biztosan megtudtunk az interjúból, az kétségbeejtő: Oroszország hadi gépezete nem áll le, mert Putyin nem érte el a célját. A háború, az öldöklés, a pusztítás folytatódik.

(A nyitókép forrása: politico.eu)