A szuperválasztási év első aktusa a tavaszi EP-választás lesz. Számunkra, erdélyi magyarok számára amolyan főpróba az országos választások előtt: ha elbukjuk, ha nem sikerül átlépni az 5 százalékos küszöböt, azok a politikai erők – valahányan – elérkezettnek látják az időt, hogy érdekképviseletünket kivéreztessék. (Vannak erre már kipróbált módszerek, például magyar jelöltek indítása a szélsőséges pártok listáján nem bejutó helyeken. Értesüléseim szerint Brassó megyében már keresik azt az „aranyos” embert, aki elvihet néhány, a magyar érdekképviseletet hatástalanító szavazatot.)

Az első romániai EP-választáson még túlteljesített az erdélyi magyarság. Alacsony országos részvétel mellett közel 10 százalékos eredményt ért el. A legutóbbi választáson már nem volt különbség az országos és az erdélyi magyarok részvételi aránya közt. Az idei választás előtt pedig be kell ismernünk, megkopott az európai intézmények fénye, miután a kisebbségi jogalkotást az Európai Bizottság elutasította, miután az uniós intézkedések drágulást és adónövekedést generáltak, miután úgy érezhettük, hogy az uborka görbülete, a migránsok jogainak biztosítása nagyobb figyelmet kapott, mint a nemzeti kisebbségeké, mint a magyar egyetemekre járó diákoké.

Zavaróként hatott az is, hogy a gyakran hangoztatott véleményt, miszerint az EU csak abban az esetben lesz közösségi szinten is erős és hatékony, amennyiben a nemzeti parlamentek is azok maradnak, vagy azokká válnak, igyekeztek szuveranitási nagyot akarásnak beállítani az eurobürokraták. Noha ez nagyon is érthető pszichológiai tényezőn alapul, hiszen a választópolgároknak a saját nemzeti parlamentjeikre és a hazai és helyi médiából megismert politikusokra tekintenek úgy, mint a „hatalom” megtestesítőire. Jól látják ugyanakkor, hogy EP képviselők  gyakorlatilag semmit nem tudnak a többi tagország belpolitikai, gazdasági és társadalmi kérdéseiről, s a különböző álláspontok mögött meghúzódó nemzeti, regionális vagy ágazati érdekeket és azok mozgatóit is behatóan meg sem próbálják ismerni.

Miközben az európai átlagpolgárnak nagyon keveset mondanak az olyan dolgok, mint a közösségi eszme és a napi egzisztenciális problémáiktól  távol eső, elvont fogalmak mi, erdélyi magyarok reméltük azt, hogy valamikor mégis megszületik az erős európai identitás és az európai démosz. Amitől Románia EU-s csatlakozása óta folyamatosan távolabb kerültünk. Mintha csak Európa kisebbségeinek lett volna ez kívánatos és fontos.

Mert elsiklottunk afölött, hogy az Európai Unió tagállamainak pártjai sem igazán tudták, hogy kiket jelöljenek az EP-be. Akárcsak az akkor még az aktivizmustól kevésbé megfertőzött sajtó nem tudta, hogy mit képviseljen a kampányban. Emlékezetes sajtótörténeti tény, hogy például Írországban sokkal többet foglakozott a sajtó az egykori Eurovíziós Dalfesztivállal, mint magával az EP-kampánnyal. Finnországban Ari Vatanen az egykori rallybajnok kampánya állt a figyelem középpontjában, míg Olaszországban Lola Lallapogrida filmcsillag kampányára fókuszált a közvélemény. A kormányok folyamatosan a nemzeti választásokon elért sikereikre próbálták felfűzni a kampánystratégiájukat, azt kommunikálva, hogy „a múltkor is mi nyertünk, szavazz a hatalomra!” A közös európai felépítmény úgy tűnik senkit sem érdekelt. És úgy tűnik, ma sem érdekel senkit.

Egy friss kutatás szerint – amelyet a metazin.hu szemlézett – az idei EP-választást a versengő traumák és morális pánikok dönthetik el. Nem a hagyományos bal-jobb versengés, és még csak nem is az EU-szkepticizmus illetve az EU-pártiság erőviszonyai, hanem a klímaváltozás és a migráció ügye határozhatja meg a kampányt. „A közelgő európai parlamenti választáson a múltbeli válságok visszatérésétől való félelem fogja motiválni a választókat, nem pedig a szebb jövőbe vetett hit” – foglalta össze közös kutatásának eredményeit Ivan Krasztev és Mark Leonard politológus a Külkapcsolatok Európai Tanácsának blogjában.

Az előző, 2019-es EP-választást még az EU-szkeptikus populisták és az EU-párti középpártok versengése határozta meg. Az idei választás azonban nagyon más lesz – írja Krasztev és Leonard. Az EU-szkeptikus hangok elcsendesedtek, de a további integrációt sem nagyon akarja már erőltetni senki. A hagyományos jobboldal-baloldal felosztás is egyre inkább elveszíti a jelentőségét. A választók közben egyre borúlátóbbak: mint az Eurobarométer friss felmérése kimutatta, az európaiak hatvan százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok.

„Az elmúlt évtized európai válságai politikai identitásokat hoztak létre: a traumák nyomában törzsek alakultak.” A legtöbben a Covidtól, a klímaválságtól és a gazdasági visszaeséstől tartanak, de jelentős azok száma is, akik a bevándorlást és az ukrajnai háborút tartják a legnagyobb kihívásnak. Krasztev és Leonard azt jósolja, hogy ezek az ügyek uralhatják az EP-választást. A migráció és a klímaváltozás egyaránt rendkívül megosztó ügy. Az előbbi főleg a jobboldali, hagyományosan EU-szkeptikus táborban és az idősebbek körében, az utóbbi a liberális baloldalon, különösen a fiatalok között kelt heves érzelmeket. A két téma elsősorban nem a nagy középpártoknak kedvez, hanem a jobboldalnak, amely a bevándorlás megfékezését tekinti elsődleges céljának, illetve a zöld pártoknak – jegyzi meg Krasztev és Leonard.

Érdemes lesz ráhangolódni az EP-kampányra és rágódni azon a feloldható dilemmán, amit az RMDSZ elnöke is felvetett: „Igen, mi új és jobb vezetőket akarunk az Európai Unió élére, új és jobb elnököt az országnak, új és jobb kormányt, új és jobb összetételű parlamentet. A döntésünk, a sorsunk nem eleve elrendeltetett, hanem rajtunk múlik. Tehát sorsdöntő ez az év, és legalább egy évtizedet meg fog határozni. Nem a politikusok sorsát dönti el, hanem a közösség sorsát.”

Reméljük, hogy a főpróba után nem gördül le hosszú időre a függöny, s ez elsősorban rajtunk áll. Mert ha a múltbeli válságok visszatérésétől való félelem fogja motiválni a választókat, minket is motivál, hogy a XX. század magyarellenessége Erdélybe ne térhessen vissza.

(Nyitókép: Léphaft Pál rajza)