Az utóbbi évek hisztériája úgy tűnik, már a múlté. A magyarok nem tépik már fel Trianon sebeit, a románok sem pufogtatnak magyarellenes szólamokat. Legfeljebb csak az „aranyos” szélsőségesek, ők is inkább a jövő évi választásokra hangolva. Államelnökünk is sebtében koccintja el december elsején a pezsgőt, hogy a kötelező koccintást letudva, azonnal repülhessen Dubajba.

Biztató jel, hogy száz év múltán a politikai felhangokat mellőzve beszélhetünk és beszélgetünk arról, hogy hogyan élték meg a magyarok és a románok az 1918-as eseményeket és azok következményeit. Nemrég a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében tartották meg az Erdély és Románia „nagy egyesülése” című dokumentumfilm filmszínházi premierjét. A vetítést követően az alkotók, magyar és román történészek vitatták meg a két nemzet életében homlokegyest eltérő (lelki)állapotokat okozó eseményeket.

A dokumentumfilm két alkotója Margittai Gábor és Major Anita, a Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) tartozó Magyar Összetartozás Intézetének igazgatója és igazgató-helyettese, akik egyedüli magyarként készíthettek interjúkat 2018. december 1-én, a centenáriumi ünnepségen Gyulafehérváron.

Elmondták: bár előzetesen bukaresti futballszurkolók azzal fenyegetőztek, hogy megverik azokat, akik magyarul szólalnak meg Gyulafehérváron, a filmeseknek végül nem esett bántódásuk, sőt, alapvetően segítőkész fogadtatásban részesültek.

A képsorok fájón felkavaróak lehetnek a magyar néző számára: a románok önfeledten ünneplik a százéves évfordulót, történelmi sikereikről énekelnek, miközben a magyarok elmenekülnek a városból, hogy ne kelljen ezt átélniük. Az alkotók bemutattak olyan, egykor magyarok lakta települést is, ahol mára csak románok maradtak, és eltüntették a magyarok emlékeit is.

„A filmben igyekeztünk szemléltetni az ellentétes, sőt, ellenséges véleményeket, hogyan élik meg a magyarok és a románok a száz évvel ezelőtt történteket” – mondta Margittai Gábor, aki hangsúlyozta, számára elfogadhatatlan, hogy bárki meghamisítsa a történelmet. A filmben – amelyet az MCC külhoni intézményeiben, így Erdélyben is levetítenek majd – ilyen történelemhamisításra is mutatnak példát.

„Nem könnyű, de nem is lehetetlen Gyulafehérváron magyarként, felemelt fejjel élni” – jelentette ki Gudor Kund Botond református esperes, történész. Szerinte az együttélés egyik fő szabálya, ha elfogadjuk, hogy a hősök és a történetek mások, és lehet ezeket tisztelni, nem kell minden esetben egymással szembeállítani a narratívákat. „Az igazi történetírás, amikor a hősökről őszintén tudunk beszélni. Lélek kell, megértés, és nagy tisztelet egymás iránt” – tette hozzá Gudor Kund Botond.

„Csökken majd az ellentét Erdély elveszítését illetően, ha Románia csatlakozhat a schengeni övezethez, és így kevesebb jelentősége lesz az állam határnak” – állította a gyulafehérvári 1918. december 1. Egyetem román történésze és oktatója, Valer Moga.

Kérdésre válaszolva megjegyezte ugyanakkor, hogy teljes a konszenzus Romániában, hogy nemzeti ünnep legyen december 1-je, mert az erdélyi románoknak nagy boldogságot jelent, hogy végre úgy élhetnek a saját országukban, ahogy mindig is akartak.

A teljes konszenzuson ugyan lehetne vitatkozni, én továbbra is úgy gondolom, hogy december 22., esetleg december 16. lehetne a legmegfelelőbb dátum a közös ünneplésre. De a schengeni csatlakozás valóban enyhítene a Trianon okozta feszültségeken.

Mindkét történelmi aktus a nagyhatalmak kényétől-kedvétől függött, illetve függ.

(Nyitókép: magyarnemzet.hu)