Fura alakok jelentek meg a politikai élet Olümposzán. Az istenadta nép pedig lelkesen tapsol nekik.

Itt van például Javier Gerardo Milei, aki vasárnap óta Argentína megválasztott elnöke. Amúgy színes személyiség, igazi celeb allűrökkel. Fiatalon focista akart lenni, ám végül a tudományos pályát választotta. Közgazdaságtant tanult, de közben énekes volt egy Rolling Stones-számokat játszó zenekarban. Mindeddig kívül állt a hagyományos politikai elit körein. Az elnökválasztásnak a Szabadság Előretör mozgalom jelöltjeként vágott neki. Szó szerint is. Egy benzines láncfűrésszel hadonászott, miközben túlüvöltötte a druzsba hangját. Hangereje miatt becézik egyébként Mileit az Őrültnek. „Nehogy bocsánatot kelljen kérnem, amiért péniszem van, és fehér, kék szemű férfi vagyok” – méltatlankodott egy interjújában az argentínai elnökválasztás kampányában Javier Gerardo Milei. Aki úgy látszik, nem annyira bolond, hogy ne ismerje fel, a becsapott, elárult, megtagadott szavazók már csak az őrültségeket szajkózó, minden kimondott mondatukkal megbotránkoztató bolondokban bíznak. Másban úgy érzik, nem bízhatnak.

Sergio Massa jelenlegi argentin gazdasági miniszter 36 százalékkal elsőként jutott a második körbe, míg Milei 30 százalékkal. Bár a peronizmushoz közel álló Massát tartották biztos befutónak, Milei esélyeit növelte, hogy aktív a közösségi médiában, rádióműsora is van, trágár stílusa pedig népszerűvé teszi a fiatalok körében.

Az argentinok pedig nem voltak bolondok ismét bedőlni Massa pragmatikus programjának, inkább a Bolond Argentina mindenekelőtt jelszavától lelkesedtek.

„Argentína újjáépítése ma kezdődik” – harsogta a Buenos Aires-i kampányközpontjában a választási eredmények megismerése után Milei, aki elismételte a kampány során sokat hangoztatott ígéretét, miszerint „drasztikus változásokat” fog végrehajtani, s hogy kezelni fogja Argentína „tragikus valóságát”, az évek óta kiugróan magas inflációt és a szegénységet. Azt is mondta, hogy „…az ország előtt álló nagy problémákat csak nagyobb szabadsággal lehetne megoldani”, ő, aki a dél-amerikai ország alkotmánya szerint négy évre az állam elnöke és miniszterelnöke, a fegyveres erők és az argentin tartományok vezetője, a kétkamarás kongresszus első embere is lesz egyben.

Nem ez az egyetlen ellentmondás Milei programjában. Ő, aki a szegények megmentőjeként nyert választást, érdekes gazdaságpolitikát követne. Az összes argentin település utcáját privatizálná, szabad utat adna a szervkereskedelemnek, nem állná útján a fiatalkorúak adás-vételének, láncfűrésszel esne neki az államnak, dollárra váltaná a pesót.

Martín Mosquera újságíró, a választási eredmények megismerése előtt a Jacobinon megjelent cikkéből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy kettős hibát véthetünk, ha Milei gyors felemelkedését tárgyalva nem vagyunk elég körültekintőek. Egyrészt akkor kerülünk tévútra, ha Argentína XX. századi történetétől, különösképpen az elmúlt évtizedek gazdasági válságaitól elválasztva igyekszünk mondani róla valamit, s így valóban „különösnek”, „furának”, „őrültnek” tetszik a felbukkanása – s nem, mondjuk, a politikai rendszer válsága termékének. Első performánszai egyikében Milei letépte és sutba dobta a fejlesztési, a kulturális, az általa propagandának nevezett oktatási minisztérium névjegyét a kormány-panóról, mintegy jelezve, ezekre semmi szükség.

Miért foglalkozunk mi is a szélsőjobboldal argentin térnyerésével? Mert hibáznánk, amennyiben alábecsülnénk Milei győzelmét.

Argentína – és megtörténhet, hogy a világ egy része – azzal néz majd szembe, amit Antonio Gramsci az állam „szerves válságának” nevezett, amelyben a politikai és társadalmi patthelyzetet gazdasági és gazdaságon kívüli erővel győzik le”. Mivel az argentin gazdaság továbbra is stagnál, és az infláció 140 százalék körül mozog, a lakosság negyven százaléka pedig szegénységben él, a következő évek valóban az argentin gazdasági és politikai berendezkedés szerkezetének mélyreható változását hozhatják.

Figyelnünk kell, hiszen most még nem tudható, hogy a peronizmus mélyrepülése mivé fajul, vagy hogy az argentin társadalmat átjáró elégedetlenségi hullám végül mit vet partra. És mit vet partra mifelénk a hagyományos politizálás válsága, a szélsőjobb és szélsőbal térnyerése, ha eljön az őrültek órája. 

(Nyitókép: Javier Gerardo Milei/Facebook)