banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Újra nekivág a pokoli nehéz küldetésnek a szatmári Dakar-veterán

Újra rajthoz áll a világ legnehezebb raliversenyén Gyenes Emánuel, a szatmári Dakar-hős. A motorosnak a 2024. januárjában tartott megmérettetésen azonban nem csak az embert próbáló körülményekkel, a nehéz tereppel, hanem a szervezők újításaival is meg kell majd birkóznia.

Sajtótájékoztatón jelentette be szerdán Gyenes Emánuel, az Autonet Motorcycle Team versenyzője, hogy minden adott ahhoz, hogy 2024. januárjában elinduljon a világ legnehezebb raliversenyén, a Dakaron. Melynek egyébként már köze nincs Dakar városához, a szervezők öt évvel ezelőtt Szaúd-Arábiával kötöttek szerződést arra, hogy az Afrika után Dél-Amerikába költöztetett verseny Ázsiát hódítsa meg.

Újra rajthoz áll a világ legnehezebb raliversenyén Gyenes Emánuel | A szerző felvétele

Ez lesz tehát az utolsó Dakar-rali, amit kizárólag Szaúd Arábiában szerveznek, 2025-ben megnyílik majd a lehetőség, hogy a környező országok is csatlakozzanak a szervezőkhöz.

Mint Gyenes Emánueltől megtudtuk: idén január 5-én indul a verseny, tehát az előző évekkel ellentétben még lesz egy rövid karácsonya, majd december 31-én útnak kell indulnia Párizsból, a szervezők által biztosított repülővel a versenyhelyszín felé. A sajtótájékoztatón bevallotta: pszihikailag nem kell különösebben készülnie, hiszen már van tapasztalata, de testileg keményen kell készülni a megpróbáltatásokra. Maninak egyébként ez lesz a 14. Dakar indulása, az eddigi 13-ból kettőt nem sikerült bejejeznie.

Fotó: Gyenes Emánuel Facebook oldala

„Most elsősorban edzőterembe járok, az állóképességemen javítok. De az egész év a következő Dakarra való felkészülésről szólt, motoroztam amennyit tudtam, de a legjobb edzés mégis a verseny. Második lettem a magyarországi Enduro-bajnokságban és 20. alkalommal is részt vettem, illetve célba is értem a világ legnehezebb hard-enduro versenyén, a Red Bull Romaniacs-on” – magyarázta Mani, aki szerényen nem tett említést arról, hogy ezzel a romániai verseny rekordere.

Visszatérve a Dakarhoz: Gyenes Emánuel új motor nyergében vág neki a versenynek. Az új gép ugyanaz a típus, amit az utóbbi kiírásokon is használt, néhány apróbb újítás mellett az új sebességváltó segíthet abban, hogy sikerüljön elérni a kitűzött célt: összetettben a legjobb harminc között végezni, az Original by Motul kategóriában – ahol a versenyzők maguk szerelik motorjukat – dobogós helyet elcsípni.

Ez egyébként nem jár majd díjjal, Mani az elmúlt évben is második lett, de nem léphetett dobogóra az új szabályok szerint, hanem a kategória amolyan nagykövete lehetett, aki segíti az újoncokat az akklimatizációban.

Manitól azt is megtudtuk, a 2024-ben kifejezetten hidegnek ígérkező versenyen egyedül képviseli majd Romániát. Közel 8 ezer kilométer vár majd a motorosokra, ebből közel 4800 kilométer mért szakasz lesz. A verseny első hetén pedig az útviszonyok mellett a hideg idővel is meg kell majd küzdeniük.

A szervezők több ponton is újítottak. A motorosok mezőnyét 130-ra próbálják limitálni, emiatt több beiratkozót is elutasítottak. Ennek kapcsán elsősorban az eddig elért eredményeket vették figyelembe. A mezőny szűkítésének egyik oka, hogy míg a motorosok akár 7 óra körül útra kelhetnek, addig az utolsó kategóriaként induló kamionosok 10 óra körül rajtolhatnak, és csak késő este érnek be. De a szelekció oka az is, hogy fiatal, jó eredményre képes versenyzőket szerepeltetnének a ralin.

Újítás az is, hogy az eddig használt kézi roadbook, azaz egyfajta részletes útvonalat mutató térkép helyett most digitális eszköz segít majd a tájékozódásban. „A Marokkó-ralin résztvevők már tesztelték az új berendezést, és nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Ha rásüt a nap, nehezen látni a képernyőt, ezt jelezték sokan. A sok reklamáció miatt úgy tudom, hogy a gyári csapatok pilótái hagyományos roadbookot használnak majd, nekem viszont meg kell majd barátkoznom az új technológiával” – magyarázza Mani, aki szerint a digitális roadbook a szervezők életét könnyíti. „Reggel egy négyjegyű kódot kapnak a versenyzők, azt használva máris megkapják az útvonalat. Ha pedig változás van, a szervezők az új útvonalat rá tudják küldeni a berendezésre” – mondja.

Újítás továbbá a Crono 48 nevet viselő megmérettetés is. Ebben 200 kilométer összekötőszakasz után 600 kilométer sivatag vár a mezőnyre. Ezt egy nap alatt megtenni lehetetlen, ezért délután 4-kor lefújják a versenyt, a pilóták pedig az öt-hat táborból a hozzájuk eső legközebbiben töltik az éjszakát. Internet-hozzáférés nélkül azt sem tudják majd, hogy állnak a versenyben, szerviz-segítségük sem lesz az éjszaka folyamán. Így kelnek útra másnap reggel, majd a célbaérés után a szervezők biztosította repülő viszi el őket a következő pontra, ahonnan a következő futam elrajtol. „A motorokat kamionnal hozzák majd utánunk, több mint 800 kilométert utaznak majd a járgányok. Ez nekem nem olyan jó, hiszen a pihenőnap reggelén kapom majd meg a motort, pihenés helyett pedig szerelni fogok egész nap” – magyarázza.

Ahogy Európában mindenhol infláció volt, a részvételi díjak is emelkedtek. A 15 ezer eurós beiratkozási díjból 18 ezer lett, Gyenes Emánuel mint veterán kedvezménnyel, 17100 euróért vehet részt a versenyen. „Úgy számolom, hogy minden téren 20-30 százalékkal drágább lesz a Dakar, mint mondjuk az idei év elején volt” – derült ki a sajtótájékoztatón.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?