Nemcsak versenyzője, a Dakar-rali nagykövete is lesz a szatmárnémeti Gyenes Emánuel

Az év utolsó napján startoló 45. Dakar-ralinak nem csak a versenyzője, hanem a nagykövete is lesz Gyenes Emánuel.

A szatmárnémeti motoros szponzorának csütörtöki közleménye szerint a sportoló a legnehezebbnek számító, szervizcsapat nélküli Original by Motul kategória újoncainak egyik mentoraként vesz részt a Szaud-Arábiában tartott megmérettetésen.

„Az Original By Motul kategória nagyköveteként lehetőséget kapok arra, hogy az eddigi tizenkét Dakar-rali során szerzett tapasztalataim alapján segítsek a kezdőknek. Erre főként a december 31-i startot megelőző napokon és a pihenőnapomon lesz alkalmam” – idézte a közlemény Gyenest.

Fotók forrása: Gyenes Emánuel hivatalos Facebook-oldala

A december 31-én megtartandó 11 kilométeres prológ után egy 603 kilométeres hurok szakasszal kezdődik január elsején a 2023-as Dakar-rali. Január 9-én Rijádban lesz a pihenőnap. Január 12-13-án lesz a maratoni szakasz az Üres Negyedben. Január 15-én Dammamban ünnepelhetnek a célba érők. A szelektív szakaszok hossza több mint 400 kilométerrel több, mint 2022-ben.

A szatmárnémeti motoros célja a legjobb 30 közé kerülni. „Tavaly számos technikai probléma miatt rengeteg időt veszítettem, így a 2023-as kiadás előkészületei elég korán elkezdődtek. A motoromat rendkívül alaposan felkészítettük a versenyre, új vázzal rendelkezik. A rali negyedik szaúd-arábiai kiadása hosszabb lesz, több versenynappal, és nagyon jól kell adagolni az energiát, mert 15 versenynap lesz. Az első szakasz veszélyesebb, mert sok a szikla, sok lesz a por, és ez lehetetlenné teszi az előzést. Előny, hogy a maratoni szakaszt, amelyen nem férünk hozzá a gumikhoz és a pótalkatrészekhez, az Üres Negyedben tartjuk, mert a homokban kisebb az esélye annak, hogy a motor eltörik” – nyilatkozta Gyenes Emánuel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?