SuperLiga: Egyetlen győzelemre került az FCSB a bajnoki címtől
Egyetlen mérkőzésre áll az FCSB labdarúgócsapata a bajnoki címtől; miután a felsőházi rájátszás negyedik fordulójában legyőzte a Kolozsvári CFR-t már 13 pont előnnyel áll a SuperLiga playoff-jának az élén.
A vasárnap esti mérkőzést Florinel Coman 16. percben szerzett gólja döntötte el, mert bár Ngezama is közel járt a gólszerzéshez, végül a kapu fölé küldte a labdát. 1-0-ra nyert tehát az FCSB Kolozsváron, ami azt jelenti, hogy akár már a következő fordulóban eldőlhet a bajnoki cím sorsa. A bukaresti „piros-kékek”, akik utoljára a 2014–2015-ös idény végén emelhették magasba a serleget, most 44 ponttal állnak az összetett élén, míg közvetlen üldözőik 31 pontnál tartanak. Mindezt olyan körülmények között, hogy a felsőházi rájátszásból már csak öt forduló maradt hátra, azaz 18 pont van már csak versenyben.

A playoff negyedik fordulóját hétfő este a Rapid–Sepsi OSK mérkőzés zárja. Az alsóházban már vasárnap véget ért az etap, amelyet követően a Dinamo elhagyta a közvetlen kiesést jelentő utolsó két helyet. A FCU Craiova most a sereghajtó, és a Poli Iași is hátrább sorolt a tabellán.
SuperLiga, playoff, 4. forduló
- Craiovai Universitatea–Konstancai Farul 1-2
- Kolozsvári CFR–FCSB 0-1
- Rapid–Sepsi OSK (hétfő, 20.30 óra)
| Meccs | Győz. | Dönt. | Ver. | Gólarány | Pont | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 4 | 4 | 0 | 0 | 6-1 | 44 | |
| 2. | 4 | 1 | 1 | 2 | 6-5 | 31 | |
| 3. | 4 | 2 | 0 | 2 | 5-6 | 31 | |
| 4. | 4 | 2 | 1 | 1 | 5-4 | 29 | |
| 5. | 3 | 0 | 0 | 3 | 3-8 | 28 | |
| 6. | 3 | 0 | 2 | 1 | 3-4 | 24 |
SuperLiga, playout, 4. forduló
- UTA–Hermannstadt 1-3
- Voluntari–Galaci Oțelul 1-1
- Kolozsvári Universitatea–Petrolul Ploiești 1-2
- Botoșani–FCU Craiova 4-1
- Dinamo–Poli Iași 1-0
| Meccs | Győz. | Dönt. | Ver. | Gólarány | Pont | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-3 | 27 | |
| 2. | 4 | 3 | 1 | 0 | 5-2 | 27 | |
| 3. | 4 | 2 | 1 | 1 | 6-6 |
27 |
|
| 4. | 4 | 1 | 2 | 1 | 5-3 | 26 | |
| 5. | 4 | 2 | 1 | 1 | 4-6 | 25 | |
| 6. | 4 | 2 | 1 | 1 | 9-5 | 21 | |
| 7. | 4 | 1 | 1 | 2 | 2-5 |
19 |
|
| 8. | 4 | 0 | 1 | 3 | 1-4 | 18 | |
| 9. | 4 | 2 | 0 | 2 | 6-6 | 17 | |
| 10. | 4 | 0 | 1 | 3 | 2-7 |
17 |
CSAK SAJÁT