FRISSÍTVE – SuperLiga: „Kisiklott” a Kolozsvári CFR előzési kísérlete

Büntetésre számíthat az FCSB futballklubja szurkolói xenofób, rasszista megnyilvánulásai miatt. Az ultrák célkeresztjébe ezúttal a bukaresti rivális Rapid került a SuperLiga 15. fordulójának rangadóján. FRISSÍTÉS: A Kolozsvári CFR nem tudta kihasználni az FCSB botlását, a Hermannstadtól hétfőn elszenvedett veresége miatt a második helyen zárja az alapszakasz „félidejét”.

Fotó: FCSB

A vasárnapi esti örökrangadón házigazda piros-kékek szimpatizánsai a fővárosi Național Arénában „cigányoztak”, nyomdafestéket nem tűrő skandálásokkal és üzenetekkel botránkoztattak meg gyakorlatilag mindenkit. A trágár, sértő és fenyegető megnyilvánulások miatt a Rapid vezetői még azt is fontolóra vették, hogy lehívják a csapatukat a pályáról.

Ezt végül nem tették meg, amiért a civilizált szurkolók hálásak lehetnek, hiszen jó meccset láthattak a 15. fordulóban. A lelátókon helyet foglalt több mint 40 ezer néző előtt Papeau törte meg a gólcsendet, amikor a 39. percben egy látványos és technikás cselezési sorozat után betalált az FCSB hálójába. Mintegy nyolc perccel később Paul Iacob növelte a Rapid előnyét, közvetlenül a szünet előtt, így a második félidőben már inkább védekezésre rendezkedett be a giulești csapat. Helyzetek viszont mindkét oldalon voltak, de Dawa (66. perc) volt az, akinek a házigazdáknak megkezdték a felzárkózást. Egyenlítő góljukat viszont les miatt érvénytelenítették, ezért a Rapid három ponttal távozott és két pontra megközelítette az FCSB-t az összetettben.

Fotó: FCSB

A sikert jutalommal is megünnepli a Rapid, hiszen összesen 80 ezer eurós prémiumot osztanak szét a játékosok között a városi rivális legyőzéséért. Az FCSB eközben büntetésre számíthat a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) részéről a szurkolói miatt; a csendőrség különben már ki is rótt egy összesen 60 ezer lejes szankciót az ultrákra – beleértve a Rapid drukkereit is – a pirotechnikai eszközök használata miatt, hat személyt pedig fél évre kitiltottak a stadionból.

Ez a 15. forduló, mint ismeretes, az utolsó az alapszakasz „odavágói” közül, de a félidei összesített csak a hétfői UTA–Dinamo és a Hermannstadt–Kolozsvári CFR összecsapásokat követően véglegesedett. Az viszont már eldőlt, hogy a Botoșani sereghajtóként várja a visszavágókat, bár sikerült meglepetést okoznia hétvégén a Farul elleni döntetlenjével.

Értékes pontokat szerzett az UTA, a CFR viszont „elbukott” a célvonal előtt

Az erdélyi csapatok közül az UTA és a Hermannstadt voltak sikeresek hétfőn, mindkét alakulat hazai környezetben nyert. Az aradiak, mint ismeretes, Nagyváradon fogadták a Dinamót, a 2-1-es sikerüket pedig még Mircea Rednic edző is felszabadultan ünnepelte a lefújást követően az öltözőben.

A Hermannstadt viszont épp a Kolozsvári CFR-t fékezte meg előzési kísérletében, a szebeniek által 1-0-ra megnyert mérkőzés miatt ugyanis a fellegváriak az összetett második helyén maradtak, így nem tudták kihasználni az FCSB vasárnapi botlását, hogy a tabella első helyén zárják az alapszakasz első felét.

Tizenöt forduló után az első három helyezettet mindössze egy-egy pont válassza el egymástól. Mögöttük némi lemaradással a Hermannstadt előreugrott a negyedik helyre, jobb gólaránnyal előzte meg a Craiovai Universitateat. Az utolsó, még felsőházi rájátszást jelentő helyen a Petrolul maradt, de a ploieștiek is csak jobb gólarányuk miatt előzik meg a címvédő Farult. Nincs még semmi sem elveszve a Sepsi OSK számára sem, bár a középmezőny alaposan összetömörült az UTA felzárkózásával.

Fotó: a Kolozsvári CFR Facebook-oldala

SuperLiga, alapszakasz, 15. forduló

  • Poli Iași–Galaci Oțelul 1-1
  • Sepsi OSK–Petrolul Ploiești 0-0
  • Craiovai Universitatea–FCU Craiova 1-1
  • Kolozsvári Universitatea–Voluntari 1-2
  • Konstancai Farul–Botoșani 1-1
  • FCSB–Rapid 1-2
  • UTA–Dinamo 2-1
  • Hermannstadt–Kolozsvári CFR 1-0
    Meccs Győz. Dönt. Ver. Gólarány Pont
1.  FCSB 15 9 4 2 28-15 31
2. Kolozsvári CFR 15 9 3 3 28-14 30
3.  Bukaresti Rapid 15 8 5 2 31-17 29
4. FC Hermannstadt 15 5 8 2 23-15 23
5. CSU Craiova 15 6 5 4 21-16 23
6.   Petrolul Ploiești 15 4 9 2 19-16 21
7. Konstancai Farul 15 6 3 6 21-23 21
8. Sepsi OSK 15 5 4 6 18-18 19
9. Kolozsvári U 15 4 7 4 22-23 19
10. Aradi UTA 15 4 6 5 17-21 18
11. Galaci Oțelul  15 2 11 2 12-12 17
12. Poli Iași  15 4 5 6 16-20 17
13.  FC Voluntari 15 4 4 7 17-26 16
14. FCU Craiova 15 4 3 8 24-28 15
15. Bukaresti Dinamo 15 2 4 9 9-26

10

16. FC Botoșani 15 0 7 8 14-30

7

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?