Megbírságolták Becalit a Kovács István elleni kijelentései miatt

A Román Labdarúgó-szövetség 25 ezer lejre bírságolta George Becalit, az FCSB tulajdonosát, miután az nyilatkozatában megkérdőjelezte Kovács István játékvezető fedhetetlenségét.

George Becali

Emlékezetes, hogy az eset még nyár végén történt, miután az FCSB 2-1-re kikapott az UTA vendégeként a SuperLigában. A találkozón Kovács István testvére, Kovács Szabolcs volt a videóbírói (VAR) csapat tagja, aki Becali szerint bátyja felszólítására szándékosan hozott csapata ellen döntéseket. A piperai üzletemberrel akkor azzal is megvádolta Kovács Istvánt, hogy a Kolozsvári CFR irányítóitól kapta volna a lakásait. A nagykárolyi sípmester már akkor „helyretette” a feddhetetlenségét megkérdőjelező nyilatkozatokat, most pedig a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságán volt a sor, hogy szankcionálja Becali kijelentéseit.

A piperai üzletember a Fanatiknak viszont azt mondta, hogy „nem érdekli” a döntés és a bíróságon fogja megtámadni az ítéletet. Szerinte a testület pusztán „utasításokat” teljesít. „Az ilyen dolgok miatt akarok visszavonulni a labdarúgásból. Olyan emberek bírálnak, akiknek semmi tapasztalatuk és semmit sem értek el az életben. (…) Hogyan hozhatsz ítéletet, ha nem vagy bíró? Kicsodák ők, hogy Becali felett ítélkezzenek?” – háborgott Becali.4

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?