Kisgyerekként még nem rajongott a cselgáncsért Barbócz Mátyás, édesapja különböző ajándékaira volt szükség, hogy motivált maradjon az edzéseken. Idővel eljött az a pont számára, amikor megértette, jó helyen van ebben a sportágban, onnantól kezdve pedig minden nap szívesen járt a terembe. Az évek során rengeteg munkát fektetett a sportágba, így húszéves korára eljutott a nemzetközi mezőny legmagasabb szintjére. Az U21-es Európa-bajnokság megnyerése előtt élete legkeményebb fogyásán kellett túlesnie, ami nem kis szenvedést jelentett számára. A verseny előtt úgy érezte, elsősorban családjának és azoknak szeretne bizonyítani, akik hittek benne az évek során. Ez végül sikerült is neki, győzelme után nem akármilyen fogadtatásban volt része otthon.

– Úgy tudom, korán kezdted a sportolást, hogyan emlékszel vissza az elejére?

– Három és fél évesen kezdtem a dzsúdót, viszont az első fél évben csak a sarokban ültem. Nem mertem felállni onnan, de türelmesek voltak az edzők velem. Nem erőltették a dolgokat, hagyták, hogy a saját tempómban haladjak és zárkózzak fel a többiekhez. Fél év után már odamentem én is. Azt mondták, hogy a cigánykereket, a bukfencet és a hasonló dolgokat addig figyeltem, amíg megtanultam.

– Kezdetben mennyire szeretted ezt csinálni?

– Nem szerettem akkor még. Hálás vagyok viszont édesapámnak. Én mindig kértem valamit azért cserébe, hogy edzésekre járok, kezdtük az elején egy játéktraktorral, idővel pedig nőttek a tétek. Lett belőle telefon, motor és így tovább. Aztán eljött az idő, amikor benőtt a fejem lágya és tudtam, jó helyen vagyok.

– Mikor kezdted el igazán szívből űzni?

– Hat-hetedikes koromban már realizáltam, mennyire jót tesz ez nekem. Akkor már tudtam, nem akarok elmenni züllött irányba. Úgy érzem, a Jóisten is úgy akarta, hogy benne maradjak, onnantól kezdve már szívesen csináltam.

– Milyenek voltak akkor a lehetőségeitek az edzésre és a versenyzésre Kézdivásárhelyen?

– Amikor a kiscsoportba jártam, heti három edzésünk volt. Engem viszont elég hamar áttett az edző a nagyokhoz, mert úgy látta, gyorsan fejlődök. Ezáltal több edzésem is lett, heti öt, iskola után mindig mentünk edzésre. Versenyre is gyakran jártunk, olyan időszak is volt, amikor minden hétvégén. Nekem eddig összesen közel kétszáz érmem van, ami nyilván több mint kétszáz versenyen jött össze, ezeken minimum három-négy meccsem volt, szóval gyűlt a tapasztalat az évek során.

– A ti sportágatokban néha tudatosan kell beállítani a testsúlyt. Sok olyan időszak volt, amikor erre figyelned kellett?

– Nagyon sok olyan volt, amikor fogyni kellett. El sem tudom mondani, mennyi. Emiatt mostanra már tudjuk kezelni a dolgokat, viszont sosem egyszerű. Akárhányszor kell ezt megcsinálnunk, sosem fog kellemesnek tűnni ez a feladat.

– Melyik volt eddig a legkeményebb megpróbáltatásod ebből a szempontból?

– Nemrég, az Európa-bajnokság előtti időszakban volt a legkeményebb. 21 nap alatt kellett nyolc kilót fogynom, de a végére még ennél is több ment le fél kilóval. Alapból szálkás testalkatom van, szóval nem igazán volt miből fogyni. Nem volt sok zsír rajtam, ezért is szenvedtetett meg ennyire ez az időszak.

– Annak volt kockázata, hogy emiatt gyengébb is leszel a versenyre?

– Ez benne van a pakliban. Mindig van egy ilyen rizikó. Volt viszont mellettem olyan szakember Ráduly Ervin személyében, aki segített az étrend összeállításában és minden másban is. Azzal kapcsolatban is tanácsokat szokott adni, mit kell csinálnom, hogy verseny ezlőtt visszajöjjön az erőm. Profin csináltuk az egészet, a versenyre már bombaformában éreztem magam.

– Volt benned izgalom az Európa-bajnokság előtt?

– A helyzethez képest nagyon nyugodt voltam. Nagyon sokat edzettem, éreztem, jó formában vagyok. Az egyedüli izgalmat az jelentette, hogy bizonyítani tudjak azoknak, akik hittek bennem és támogattak, beleértve a családomat az edzőimet, a szponzoraimat is. Kondrath Levente például az első perctől kezdve segített abban, hogy a lehető legtöbbre vigyem. Büszkévé akartam tenni őket.

– A verseny során végig teljes fókuszban tudtál maradni?

– Onnantól kezdve, hogy a versenynap elkezdődött, én a telefonomhoz sem nyúltam. Nem akartam, hogy bármi kizökkentsen. Néztem a meccseket és gondolkoztam, egyes helyzetekben én merre mozognék, mit csinálnék. Fejben végigforgattam minden lehetséges forgatókönyvet. Emellett persze nagyon vártam, hogy küzdhessek.

– Sikerült is végül megszerezned az aranyérmet. Említetted, hogy azoknak is bizonyítani akartál, akik hittek benned. Milyen fogadtatást kaptál tőlük?

– Nagyon büszkék voltak rám. Amikor hazajöttem, a családtagjaim és a barátaim készültek egy kis meglepetéssel. Mivel tudták, hogy fogyasztottam, vettek mindenféle édességet, chipset, cukros italokat. Amikor érkeztem, pezsgővel kezdtek locsolni. Komoly fogadtatásban volt részem.

– A dzsúdó mellett számos más harcművészetet kipróbáltál, köztük az MMA-t is. Úgy érezted, kell egy kis változatosság?

– Szeretem az adrenalint. Ha valami új van, én szeretek beleszökni. A dzsúdó nagyon szép sport, tiszteletre épül az egész és jó alapot jelent, de gondoltam, időközben kipróbálnám magam másban is. Elkezdtem MMA-zni, boxolunk, jiu-jitsuzunk, mindegyikben otthonosan mozgunk már. Gyakran napi két edzésünk van, akkor is, ha éppen nem vagyunk felkészülési időszakban, ehhez hozzá vagyok szokva.

– Milyen hosszú lesz a verseny utáni pihenés és mi jön utána?

– Olaszországban pihenek egy hetet, kicsit helyreigazítom az elmémet, mert az embert az ilyen időszakok le tudják terhelni. Ahogy hazaérek, már vissza is térek a terembe. Nincs megállás, folytatom a felkészülést, mert még lesznek idén versenyeim.

– A közeljövőben milyen célokat szeretnél elérni?

– Nagyon sok dolgot szeretnék még. A legközelebbi az, hogy a következő versenyeimen nyerjek. Ennél van egy nagyobb is év végére. December 19-re tervezem az újabb First Bell gálát. Azt szeretném, hogy népszerű esemény legyen, élvezzék az emberek és az én meccsem is sikeres legyen.