Csipesék négyese belapátolta 500 méteren az olimpiai bronzot

A Csipes Tamara, Pupp Noémi, Fojt Sára és Gazsó Dóra Aida alkotta magyar kajak négyes remek versenyzéssel állt helyt a párizsi olimpián az ötszáz méteres döntőben, behozva hajójukat a harmadik helyre.

A délelőtti középfutamok után megrendezték az első olimpiai döntőket a kajak-kenusok mezőnyében. Több magyar hajó is jó esélyekkel állt rajthoz. Először a férfi kenu kettesek 500 méteres fináléja zajlott le, amelyben Adolf Balázs és Hajdú Jonatán versenyzett. Nekik nem volt könnyű dolguk a mezőny erősséget tekintve, jónéhány erős vetélytárssal kellett megküzdeniük.

Fotó: MTI

Jól kapták el a rajtot a magyar kettes, a táv felénél a harmadik helyen állt a futamban. Éremszerzés szempontjából is bizakodásra adott okot a kezdés, az előttük lévő egységek mellett viszont többen is megelőzték őket. Kisebb káoszt hozott az eredményhirdetés, Adolfékat ugyanis hibásan a harmadik helyen tüntették fel, holott végül hatodik helyen értek célba. A döntőt a kínaiak nyerték, utánuk az olaszok és a spanyolok szereztek érmet.

A női kajak négyesek 500 méteres mezőnyében az előző olimpiához képest fiatalabb magyar csapat vette fel a versenyt a többiekkel, köztük a fő esélyesnek tartott új-zélandiakkal. Bár nem rajtoltak jól Csipes Tamaráék, féltávnál már feljöttek a negyedik helyre.

 Az óceániaiakat és a németeket már nem volt esélyük megfogni, a mezőny többi részét viszont maguk mögött hagyták a futam második felében. Ezzel a Csipes Tamara, Pupp Noémi, Fojt Sára és Gazsó Dóra Aida alkotta négyes nagy bravúrral bronzérmet szerzett.

A férfi kajaknégyesek ugyanazon a távon csaptak össze egymással, szintén magyar hajóval a résztvevők között. Bemozdultak a rajtnál a szerbek és Nádasék is, ezért visszafújták a versenybírók a futamot és mindjét négyest figyelmeztették.

Féltávig ötödik helyen haladt a magyar hajó, viszont látványosan visszaesett a táv második felére. Az ellenfelek gyorsan elhaladtak mellettük, végül az utolsó előtti hetedik helyen végeztek. A futamot a németek nyerték, mögöttük az ausztrálok és a spanyolok szereztek dobogós helyezést.

A női négyes a magyar küldöttség kilencedik érmét – a harmadik bronzot – szerezte a párizsi olimpián.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?