Kereken negyven év után ismét olimpián járt Szabó Kati

Elérzékenyült a négyszeres olimpiai bajnok tornász Szabó Katalin, amikor a párizsi ötkarikás játékok alkalmával a helyszínen követhette végig a szerenkénti döntőket. Kádár Zoltánnak, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársának be is vallotta, hogy megkönnyezte a visszatérést az arénába.

Pont negyven év telt el ugyanis azóta, hogy Los Angelesben 4 aranyérmet és egy ezüstérmet nyert Romániának. Az „itthoniak” viszont mégis megfeledkeztek róla, bár ígértek neki meghívót, végül gyerekeinek köszönhetően belépőjeggyel jutott el. Erről nem akart sokat beszélni, de azt bevallotta, hogy nagyon fájt neki, ami történt.

Kádár Zoltán Párizsban készített interjút Szabó Katival | Fotó: Kádár Zoltán Facebook-oldala

„Amikor bementem és láttam a talajt, magamat láttam ott 40 évvel ezelőtt. Minden emlék eszembe jutott” – mondta a Marosvásárhelyi Rádiónak az amúgy Franciaországban élő tornászlegenda. Bevallása szerint felkavaró és egyben szép élmény volt a számára. Kádár Zoltán kérésére felidézte hogy negyven évvel ezelőtt mind a négy szeren szerepelniük kellett, és minden egyes kötelező gyakorlatot be kellett mutatniuk. Hangulatban viszont ugyanolyan hangos volt akkor is a terem, mint most, őt pedig egyáltalán nem zavarta a lelátó nyüzsgése.

Szabó Kati elárulta azt is, hogy nemsorkára ismét hazatér vakációzni szülőfalujába, Zágonra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?