Súlyemelésben lett meg a nyolcadik román érem az olimpián

Immár nyolc éremnél tart Románia küldöttsége a párizsi olimpián: a súlyemelő Mihaela Cambei a dobogó második fokára állhatott fel 49 kg-os súlycsoportban.

Cambei nagyon közel járt az olimpiai címhez, 205 kg-os összesítettjét végül csak az ötkarikás címvédő, a kínai Hou Che-huj múlta felül utolsó kísérletével, és mindössze egyetlen kilogrammal „happolta el” az aranyat.

Fotó: Agerpres/EPA

A román súlyemelő parádés versenyt mutatott, még kézsérülése sem akadályozta meg abban, hogy végig az élen álljon. Egészen az a világrekorder Hou utolsó próbálkozásáig, a kínai szakításban végül olimpiai csúcsot írt 117 kg-os teljesítményével.

Ezzel együtt is kiemelkedő Cambei eredménye, hiszen az 1996-os atlantai olimpia óta nem „termett” román ötkarikás érem súlyemelésben. Akkor Nicu Vlad bronzérmet szerzett. 2016-ban Gabriel Sîncrăian is a harmadik helyen zárt, de utólag doppingolás miatt megfosztották az érmétől.

Cambei a verseny után az Agerpres helyszíni tudósítójának elmondta, hogy ez volt élete versenye, két éven át edzett ezért. Bevallása szerint a végén már mindene szörnyen fájt, begörcsölt mindene, de nem adta fel. „Nem számolgattam, csak csináltam. Nem figyeltem, hogy ki mennyit emelt. Ha a kínai elrontotta volna, akkor most nekünk játszották volna a himnuszt. De én büszke vagyok arra amit elértem, mert én vagyok első román olimpiai érmes súlyemelésben. Ez az érem rengeteget jelent számomra, ez testesíti meg a teljes 11 éves pályafutásomat. Sokat harcoltam értem és szerintem ez minden sportoló álma” – fogalmazott.

Románia Párizsban három arany, négy ezüst és egy bronzéremnél tart az összesített ranglistán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?