banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Hazatértek a bajnokok – az evezősöket ünnepelték, a tornászokat bátorították a reptéren

Az úszó David Popovici után az evezősökön volt a sor, hogy az otopeni-i repülőtéren köszöntsék őket. Bajnokokhoz méltó fogadtatásban részesültek, hiszen két arany arannyal és három ezüstéremmel tértek haza a párizsi olimpiáról. Többedmagukkal utaztak haza, az ötkarikás játékokon szereplő küldöttségből most tértek haza a tornászok is, az ő bronzérmük viszont hiányzott a bemutatott gyűjteményből.

Mihai Covaliu a Román Olimpiai- és Sportbizottság (COSR) elnöke gratulált nekik a sikerekért, ugyanakkor Elisabeta Lipă, az Országos Sportügynökség (ANS) vezetője is köszöntette őket. Mindkét sportvezető kitért a torászok esetére, hangsúlyozva, hogy mindent elkövetnek majd, hogy az igazságtalanságot helyrehozzák.

Fotó: Agerpres

Emlékezetes, hogy kérték Sabrina Voinea gyakorlatának az újraértékelését, minden fronton próbálnak nyomást gyakorolni a sportági szövetségre, még a tornászlegenda Nadia Comăneci is elküldte azokat a videofelvételeket, amelyek bizonyítják, hogy a 17 éves tornásztól igazságtalanul vontak le pontot a talajgyakorlatát követően a döntőben. Noha arra még nem volt példa a nyári olimpiák történetében, hogy ilyen esetben a verseny lezárása után módosítsanak a végeredményen, arra már a téli ötkarikás játékok esetében volt precedens, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése nyomán ítéljenek meg egy bronzérmet.

„Legyetek biztosak abban, hogy nem maradok tétlen, amíg a bronzérem nem lesz meg. (…) Sajnálatos, hogy ennyire fiatalon ilyen igazságtalanságot kell átélnetek, de ez erősít meg az életre” – bátorította a két fiatal tornászlányt Lipă, felidézve azt is, hogy először még Ana Bărbosut hirdették ki talajon a harmadik helyen, hogy aztán az amerikai óvása letaszítsa a dobogóról.

Sabrina Voinea bízik abban, hogy a megoldódik a helyzet, és bár nagyon csalódott a történek miatt, nem akarja abbahagyni a tornát. „De nagyon szeretném az érmet, keményen megdolgoztam érte” – valotta a fiatal sportoló.

Keményen megdolgoztak ugyanakkor az evezősök is a sikerért. Nevükben a nyolcpárevezős kormányos hajóval aranyérmes, Ancuța Bodnar oldalán pedig kétpárevezésben ezüstérmes Simona Radiș lépett a mikrofon elé, hogy köszönetet mondjon a támogatásért. Kiemelte, sikerült sokkal jobb eredményt elérniük Párizsban, mint korábban Tokióban, és úgy érzi, hogy felfelé ívelő pályán van a sportág.

Románia, mint ismeretes, eddig hét érmet szerzett az ötkarikás játékokon. David Popovici úszásban arany- és bronzérmet ünnepelt, evezésben a női nyolcas mellett Andrei Cornea és Marian Enache kétpárevezésben lett olimpiai bajnok. Bodnárékhoz hasonlóan Ioana Vrânceanu és Roxana Anghel, valamint Gianina Van Groningen és Ionela Cozmiuc is ezüstérmet szereztek.

Az olimpiának pedig még nincs vége, Lipă pedig hangsúlyozta, hogy reményei szerint az utolsó „turnus” hazatérésekor is ugyanúgy örülhetünk majd, mint eddig. A romániai küldöttségből versenyben vannak még a kajak-kenusok, a birkózók, a súlyemelők és az atléták is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?