2019-es férfi kézi-vb: így készülnek a magyarok a Norvégia elleni meccsre

Bánhidi Bence, a magyar férfi kézilabda-válogatott beállósa szerint a játékosok többsége fáradt, mivel hét mérkőzésen van túl a német-dán közös rendezésű világbajnokságon, ennek ellenére szerdán le kell győzniük Norvégiát, hogy a hetedik helyért játszhassanak.

A szerdán 19 órakor kezdődő mérkőzésről a Maszol élő szöveges tudósításban számol be.

A MOL-Pick Szeged játékosa az MTI-nek elmondta, legutóbbi középdöntős mérkőzésük, a Tunézia ellen vasárnap 26-21-re megnyert találkozó úgy sikerült, ahogy megbeszélték. Elismerte, hogy az eddigi meccsek többségét nagyon jól kezdték, viszont a végjátékban csökkent az összpontosításuk, ezért veszítettek pontokat. „Továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk, hiszen a szerdai mérkőzésünk előtt már tudni fogjuk, mi történt az Egyiptom-Tunézia találkozón, és ez pozitívum. Tudjuk, hogy a norvégoknak is nyerniük kell, mert a svéd-dán rangadó csak a mi meccsünk után következik, tehát átnéztük a matematikát, de csak magunkkal foglalkozunk" - magyarázta Bánhidi.

A magyar csapat a hétfői szünnapját regenerációval, illetve közös főzéssel és fürdőzéssel töltötte, kedden délelőtt viszont már a taktikai felkészülésen, a videófelvételek megtekintésén volt a sor, délután pedig újra edzésre kerül sor a Jyske Bank Boxen csarnokban. „A visszafutás a legerősebb fegyverük, vagyis meg kell szerveznünk a cseretaktikát, és ha valaki felugrik lőni, annak is azonnal vissza kell zárnia védekezni" - mondta a beállós, aki felhívta a figyelmet Sander Sagosen remek formájára. A Paris Saint-Germain irányítója eddig 64 lövésből 38 alkalommal talált a hálóba, ezzel a kilencedik helyen áll a góllövőlistán.

Bánhidi elárulta, fejben és fizikailag is eléggé fáradtnak érzi magát, mert nagyon sok időt tölt a pályán - támadásban szinte mindig ő játszik beállóban -, de az egymást követő két pihenőnap jót tett neki.

A gyermeke születése miatt hétfőn hazautazott Lékai Máté és Balogh Zsolt közül előbbi, a Telekom Veszprém irányítója kedden visszatért Herningbe, de lekéste az edzést. Utóbbi, a MOL-Pick Szeged jobbátlövője visszatérése továbbra is bizonytalan, tehát egyelőre nem tudni, játszik-e a norvégok elleni sorsdöntő meccsen.

A magyarok a csoportkört Koppenhágában két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel zárták, a középdöntőben szombaton 25-22-re kikaptak az olimpiai bajnok Dániától, vasárnap 26-21-re legyőzték az Afrika-bajnok Tunéziát, szerdán 19 órától pedig Norvégiával találkoznak. A csoportok első és a második helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat. Amennyiben a magyar és az egyiptomi csapat azonos pontszámmal végez a herningi II. csoportban, közöttük elsőként a gólkülönbség, másodszor pedig a több lőtt gól dönti el, melyik végez a negyedik helyen. Az Eb győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

A csoport állása: 1. Dánia 8 pont, 2. Svédország 6 (122-107), 3. Norvégia 6 (122-109), 4. Magyarország 3 (108-109), 5. Egyiptom 1 (102-115), 6. Tunézia 0

Kapcsolódók

Kimaradt?