FRISSÍTVE - Janikovszky-díjjal tüntették ki a kolozsvári Zágoni Balázst

Hétfőn este adták át az idei Janikovszky-díjat, amelyet J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő mondókás könyvcsalád megálmodója és Zágoni Balázs író, egyetemi oktató vehetett át Janikovszky Jánostól, a Móra Kiadó tulajdonosától, a Janikovszky Éva Irodalmi Alapítvány kuratóriumi elnökétől.

A díjat az íróról elnevezett irodalmi alapítvány hozta létre 2007-ben azzal a szándékkal, hogy olyan irodalmi és művészeti alkotások alkotóit díjazza, akik a felnőtt és a felnövekvő nemzedék együttélésének helyzeteit, történéseit életszerűen, hitelesen és humánusan mutatják be – emlékeztet a könyvesmagazin.hu.

Zágoni Balázst Pacskovszky Zsolt egy Janikovszky Éva nevében írt fiktív lektori jelentés formájában méltatta: „Egyszer majd jön valaki, talán már meg is született, jön majd, felnő, és ír egy regényt, vagy talán kettőt is, egy különleges, titokzatos gömbről. Igen, egy gömbről. Okos, filozofikus, izgalmas, kalandos, mély, disztópikus ifjúsági regényt, amelyet a felnőttek is kíváncsian olvasnak, mert olyan gyermeki tudás lesz benne, ami bennük is megvolt egykor, és nem is értik, hová tűnt az évek, a hétköznapok monotóniájában. Egy nap jelentkezik ez a valaki itt a Móránál, és a majdani kollégák tudni fogják, hogy ritka kincsre leltek. (…) Aki olvassa a szövegeit, az előtt úgy peregnek majd az érzékletes képek, jelenetek, mintha a betűk filmmé változnának. S persze nem hiányzik majd a szerzőjükből a finom humor sem. S még kevésbé az érzékenység, a gyengék, a kiszolgáltatottak, a koldusok, az elesettek iránti megértés és szeretet. A hit. Mert hit és jövőbe vetett remény nélkül létezhet felnőttirodalom, de nem létezhet gyerek- és ifjúsági irodalom.”

A kolozsvári Zágoni Balázs (1975. december 12.) író, filmrendező, filmkritikus, szerkesztő, egyetemi oktató szülővárosában, a Báthory István Elméleti Líceumban érettségizett, majd a BBTE filozófia szakán szerzett oklevelet (2000). 1999-től, az alapítás pillanatától külső munkatársa a Krónika napilapnak, ahol filmkritikákat, glosszákat, esszéket és interjúkat közöl. Alapítója és 2000-től szerkesztője a Filmtett mozgóképes havilapnak. 2009-től 2017-ig a Koinónia Könyvkiadó vezetője, 2019-től a BBTE Színház és Film Karának főállású oktatója – olvasható róla a Wikipedián.

Írásai jelennek meg a Korunkban, az Erdélyi Riportban és a magyarországi Iskolakultúrában. 2002 decembere óta rendszeresen közöl meséket a Szivárvány és a Kis Tükör hasábjain, ezek egy részét fogja kötetbe a Barni könyve meséskönyvben. Kitalálója, sorozatszerkesztője és egyik szerzője a Jánosi Andrea rajzaival megjelenő Kincses Képeskönyv című várostörténeti gyermekkönyv­sorozatnak.

A Maszolon tavaly tavasszal közöltünk nagyinterjút a termékeny szerzővel, akivel akkor éppen Szamos-parti Hollywood című könyvének megjelenése után ültünk le és arról beszélgettünk, hogyan közelítette meg regényében a Trianont megelőző időszakot, mit gondolt Bánffy Miklós a románokról, illetve hogyan keltheti fel a kamaszok érdeklődését a történelem.

A másik díjazott, J. Kovács Judit írói és drámapedagógiai munkájáról Sándor Ildikó így fogalmazott: „Ma itt a könyvet és a könyv alkotóját (alkotóit) köszöntjük, ám lássuk és ünnepeljük mindazt, amit a Kerekítő – ahogy köszöntőm elején említettem –, a Kerekítő univerzum jelent: mondókázó, tornázó, táncos foglalkozások, tanfolyamok, foglalkozásvezetők és a módszert alkalmazó szakemberek képzése, mintaintézmények, valamint a Kerekítő-könyveket kézbe vevő, lapozgató családok Kárpát-medence-szerte. Ezek a könyvek a legfogékonyabb időszakban, közös családi élményként lesznek a gyermek életének részei, hogy aztán végigkísérje őket az olvasás, a szépirodalom szeretete.”

J. Kovács Judit a 12. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik meghívottja volt, ahol Kerekítő manóval szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. A magyarországi drámapedagógus 2009 óta népszerűsíti kiadványaival a népi mondókákat, ölbeli játékokat nemcsak azért, mert jókedvre derítik a gyermeket és szülőt, hanem mert az altatódalok, dúdolók és dünnyögők, ölbeli játékok mind-mind hozzájárulnak a gyermekek érzelmi biztonságának kialakulásához, fejlesztik anyanyelvi készségeit, szókincsét, beszédértését, hallását, kifejezőkészségét, memóriáját, bővítik ismereteit a világról, és kihat a mozgásfejlődésre is. Erről itt írtunk bővebben.

Az elismerést 2023-ban hatodik alkalommal adták át, korábban olyan alkotók nyerték el, mint Marék Veronika, Alföldi Róbert, Lackfi János, Rigó Béla, Nógrádi Gábor, Bartos Erika vagy Varga Márta, a bezárt erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola igazgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?