Kiosztották a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés idei díjait

Péntek este gálaest keretében osztották ki a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés idei díjait. A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban a négy kitüntetett személyből hárman vették át a civilszervezet elismeréseit.

Balról jobbra: Lung László Zsolt, Bodó Imre és Deák Ferenc | Fotók: Tegyünk Kézdiszékért/FacebookAz idei díjátadó ünnepség sorban az ötödik, a tömörülés a gálán ft. Bodó Imre nyugalmazott kézdi-orbaiszéki főesperesnek, dr. Deák Ferenc Lóránd tanárnak, Lung László Zsolt színésznek (a Vigadó Művelődési Ház igazgatójának) és dr. Pozsony Ferenc professor emeritusnak, az MTA külső tagjának adta át a díjat, ez utóbbi betegség miatt hiányzott.

A díjak művészi megformálását Vetró András szobrászművész végezte, a gálán közreműködött az Ego Sum zenekar.

Az idei kitüntettettek

Bodó Imre szentszéki tanácsos, címzetes főesperes, szárazpataki plébános 1941. május 1-sején született Kászonaltízben, középiskolai és teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Ott szentelte pappá a boldog emlékű Márton Áron püspök 1965. április 25-én. Az egyház hűséges papjaként az ifjúság keresztény szellemben való nevelését, a nemzeti értékek ápolását tartotta/tartja a legfontosabbnak, ezért indította újra az egykori kantai Római Katolikus Főgimnáziumban a katolikus osztályokat, de az államosított egyházi javak visszaszerzésével, azok gondozásával, valamint konok székely tartásával követendő példaként áll paptársai és hívei előtt.

Dr. Deák Ferenc Lóránd 1975. december 2-án született Kézdivásárhelyen. Iskoláit Csernátonban kezdte, majd a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumban folytatta, ahol természettudomány osztályban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE magyar–néprajz szakán végezte, ahol ezt követően a Magyar Nyelv és Kultúra Tanszék etnolingvisztika magiszteri szakán szerezett mesteri fokozatot. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének doktorandusz hallgatójaként doktori disszertációját Temetkezési és halottas szokások Csernátonban és környékén címmel írta, amelyet 2009-ben sikeresen meg is védett. 2016–2018 között a kolozsvári BBTE Történelem és Filozófia tanszékén a Kulturális örökség mesterképző program hallgatójaként művészettörténeti tanulmányokat folytatott. Államvizsga-dolgozatát Plugor Sándor művészetéről írta. Magiszteri tanulmányai alatt két hónapig Erasmus-ösztöndíjjal a Magyar Nemzeti Galéria gyakornoka volt. 1999-től a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola, 2006-tól az Apor Péter Szakközépiskola, 2008–2022 között a Nagy Mózes Elméleti Líceum, 2022 őszétől pedig a Bod Péter Tanítóképző magyartanára. A 2000-es évek elejétől módszeresen kutatja a székelyföldi képzőművészeti élet kulturális antropológiáját, képzőművészeti tárlatokat nyit meg, és az elmúlt évek folyamán számos képzőművészeti- és irodalomkritikai írása is megjelent.

Pozsony FerencDr. Pozsony Ferenc Zabolán született 1955-ben. Magyar nyelv és irodalom, illetve orosz nyelv és irodalom szakot végzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarán. Elemi és középiskolai tanárként tevékenykedett 1981–1990 között Kézdivásárhelyen, 1990-től a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének tanára, 2002-től egyetemi professzor. A Kriza János Néprajzi Társaság alapító elnöke (1990), 2011-től tiszteletbeli elnöke. 2021-ben a Kolozsvári Akadémiai Bizottság a Tudomány Erdélyi Mestere Díjjal tüntette ki. 2021-ben a BBTE professor emeritus titulussal ismerte el munkásságát. A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum alapítója. Kutatási területei: népi társadalom, szokások, interetnikus kapcsolatok Erdélyben és Moldvában.

Lung László Zsolt 1978. november 8-án született Maroshévízen. Már élete első évében Kovásznára került édesanyjával, ahol teljes gyermekkorát töltötte. A fürdővárosban végezte általános és középiskolai tanulmányait, itt találkozott először a színház világával is, ami egész további életét meghatározta. Négy éven át volt tagja a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínjátszó csoportnak, ahonnan érettségi után egyenes út vezetett számára a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre, ahol színművész diplomát szerzett. Fiatal színészként a Csíki Játékszín társulatához csatlakozott, ahol hét év alatt több tucat előadásban játszott kisebb-nagyobb szerepeket. Egyik alapító tagja volt az éveken át hatalmas népszerűségnek örvendő Open Stage humorformációnak, amellyel több ezer előadást játszottak Erdélyben és számos országban, három CD és klipek sokasága is jelzi ennek az időszaknak a termékenységét. Bár a Csíki Játékszínnel 2009-ben végleg szakított, de színészi munkáját szabadúszóként továbbra is sikerrel folytatta, többek között az aradi színháznál, illetve az ekkor induló kézdivásárhelyi Városi Színházban is, melynek előadásaiban a mai napig kulcsszerepet vállal. 2016-ban az Aradi kamaraszínházzal a Legjobb férfi alakítás díját vehette át a Nemzetközi Monodráma Fesztiválon. 2013-tól a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház igazgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?