Magyar állami díjat kapott András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vezetője

Bánffy Miklós-díjat kapott András Mihály, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója és művészeti vezetője. A kitüntetést a Pesti Vigadóban Vitályos Esztertől, a kultúráért és innovációért felelős miniszterhelyettestől vehette át. „A díj oldja bennem, de nem szünteti meg a felelősséget, a vezetői döntések magányát, kételyeit” – vallotta meg a Maszol megkeresésére a díjazott.

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódva Bánffy Miklós-díjat kapott András Mihály, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója és művészeti vezetője. A Bánffy Miklós-díj a kultúra és a közművelődés érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző személyek számára adományozható magyar állami kitüntetés, melyet András Mihály a magyar néptánc és az erdélyi színpadi néptánc elhivatott művelőjeként a közösségépítés és magyar kulturális értékek megőrzésében, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesben végzett 28 éves intézményi és művészeti munkásságáért, az együttes szakmailag kiemelkedő sikereiért tett elévülhetetlen érdemeinek elismeréseként kapta.

Fotók: András Mihály személyes archívuma

„Ízlelgetem, megpróbálom az örömöt beosztani, hogy tovább tartson ez az érzés. Ne legyen büszke, hivalkodó, de azért legyen. Mint mindenkinek, nekem is fontos a visszaigazolás, a pozitív értékelés. Amikor még kissrác, meg nagylegény voltam, elismerően jutalmaztak, ha táncoltam, ha tanítottam, gyakran megtapsoltak. Később vezetőként a hiánya miatt felértékelődött ez bennem. A megtisztelő intézményvezetés sokkal nehezebb és sokkal népszerűtlenebb” – mondta megkeresésünkre András Mihály. Mint fogalmazott, 28 év intézményi munka hosszú idő, a színpadi néptánc számtalan változáson ment át az elmúlt évtizedekben.

Fontos megtartani az egyensúlyt az együttes létrejöttének eredeti célja és a változó ízlés, divat között, továbbá az erdélyi színpadi néptánc autentikus, közönségnevelő, magas művészi színvonalára is vigyázni. Szerinte fontos ismerni a székelyföldi régió sajátosságait, a szórványban élő magyarsággal erősíteni kell a kapcsolatot, illetve kiemelt figyelemmel és jól meghatározott céllal irányítani a Hargita Együttest mind intézményi, mind művészeti munkában.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1990 óta hivatásos intézményként működik Csíkszeredában. Olyan rangos világkiállításokon képviselték a romániai multikulturalizmust, mint a hannoveri 2000-ben, a zaragozai 2008-ban, a sanghaji 2010-ben, a koreai yeosu-i 2012-ben, valamint a dubaji 2022-ben.

„A díj oldja bennem, de nem szünteti meg a felelősséget, a vezetői döntések magányát, kételyeit. Egy állami kitüntetés az elmúlt évekre felhívja a figyelmet és pozitívan értékel. Hivatásos néptáncegyüttest és civil szervezetet vezetek a legjobb tudásom szerint, és szívből köszönöm azoknak, akikkel nap mint nap együtt tevékenykedhetek a számunkra oly fontos kulturális területen. Tudom azt is, hogy a hétköznapi küzdelmekben fejlődő indulatok hajtóerőt jelentenek az emelkedőn. Emésztőek, de hosszútávon értelmet nyerhetnek. A saját kultúránk melletti elköteleződés, a benne való hit, az általa való szép és jó ad értelmet, igazolja az eltelt éveket” – fogalmazott András Mihály. Mint mondta, egy magyar állami kitüntetés jelét adja annak is, hogy figyelnek, vigyáznak ránk, értékelik a hűségünket és eredményeinket.

„A díj egyidőben emlékeztet és kötelez. Gróf Bánffy Miklós sokoldalú munkásságának egyik fontos eleme volt, hogy a Trianon utáni romániai politikai viszonyok között a kulturális intézmények megtartása és a kisebbségi helyzet szorításában működésük biztosítása a megmaradáshoz elengedhetetlen, és azóta is szűnni nem akaró feladat. Égető volt ’90 körül az újjászervezéskor, és azóta számtalanszor harcolni kellett érte. A kulturális intézmények megtartása és működésük biztosítása ma újra védelemre szorul – döbbenetes és méltatlan, hogy száz évnyi távlatból a feladat aktualitása ma újra nyilvánvaló” – zárta a díjazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?