Véget ért a 15. dráMA- kortárs színházi találkozó

Közel egy hétig tartott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és Pro Theatrum Alapítvány szervezésében a dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár tizenötödik alkalommal teremtett lehetőséget a román és magyar kortárs dráma és a nézők közti találkozásra.

A dráMA kortárs színházi találkozón a teltház előtt játszott meghívott előadások mellett alkotói eszmecserék, színházi periodika- és könyvbemutató, koncert, bulik is színesítették a programot, valamint a Színházunk éjszakája tevékenységsorozat is újra része volt az eseménynek. Az idei találkozó vezérelveként az „az igazság odaát van” mottót választották a szervezők, hiszen a nyelvi, kulturális, etnikai különbségek kérdésköre az idei program több produkciójában is visszaköszön. A hat nap alatt 13 előadást felsorakoztató előadásszemlén helyi nézők, meghívott magyarországi és hazai szakmabeliek, valamint számos idegenből érkező színházkedvelő is részt vett – olvasható a szervezők közleményében.

Fotók: Kelemen Kinga

Hétfőn, a megnyitó záróakkordjaként megnyitották Bagossy Levente, Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből készült kiállítást is, amely a bukaresti Liszt Intézettel együttműködésben valósult meg. Ezt követően Balázs Ádám és Sárosi Áron független produkcióként adta elő az It’s easier if című nonverbális előadást. Ezt követte Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámájából készült produkció Sebestyén Aba rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában.

Kedden délelőtt az előző nap előadásainak szakmai megbeszélésére került sor. Délután a korábbi években is népszerű T.E.Á. -val (találkozás egy alkotóval) kezdtük a programot, amelyben Mimi Brănescu drámaíró, színész, rendező volt meghívott vendégünk. Az előadások sora a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Veszélyes Kanyar című egyéni produkciójával indult, amelyet Ernyey Béla: Curva pericolosa és Havas Henrik: Kurvaélet című kötetei nyomán Faragó Zénó rendező állított színpadra. A következő fellépő a bukaresti Metropolis Színház volt, amely a Mimi Brănescu által írt és rendezett Ultimii (Az utolsók) című előadással színesítette a programot.

A szerdai nap ugyancsak szakmai beszélgetéssel kezdődött, a délutáni T.E.A.-n pedig Kárpáti Péter dramaturg, drámaíró, rendező, egyetemi docens mesélt szakmai tapasztalairól, munkamódszereiről. Este a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magiszteri képzés drámaírás szakos hallgatói saját szövegeiket mutatták meg a Live/Lájv című felolvasószínházi előadás során. Utána a kézdivásárhelyi Udvartér Színház lépett színpadra a Derengés című pszichothrillerrel, amelyet Rusznyák Gábor írt és rendezett Patrick Hamilton Gázláng című színműve nyomán.

Csütörtökön délelőtt folytatódott a szakmai beszélgetések sorozata, terítéken ezúttal is az előző este játszott előadások voltak. Délután a Zeițe de categoria B (Másodosztályú istennők)-nek keresztelt rendezvény-előadást láthattuk Andrei Măjeri rendezésében, melynek szövegét Alexandra Felseghi drámaíró a rendező ötlete alapján írt meg. A produkcióban önmagukat alakító három színésznő három különböző színházat képviselt: a kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színházat, a nagyváradi Regina Maria Színházat, valamint a botoșani Mihai Eminescu Színházat. Ezt követően házigazdaként Székely Csaba 10 című előadásával lépett színpadra a Tomcsa Sándor Színház társulata (r.: Rusznyák Gábor), amelyet erdélyi magyar ősbemutatóként jegyeztek ez év márciusában.

Péntek délelőtt a szokásos időpontban ismét górcső alá került az előző este két előadása, amikor a jelenlévő alkotók és színházkritikusok is elmondták véleményüket, meglátásaikat a látottakról. Délután a T.E.Á.-n Kovács D. Dániellel ismerkedhettünk az előtéri beszélgetésen, aki az azt követő nagyváradi Szigligeti Színház által bemutatott, Kárpáti Péter Én, a féreg – Kafka kabaré előadás rendezője. Ezt követte a Visky András: Megöltem az anyámat című szövegből kiindult sSoha című előadás a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház egyéni előadásaként, Hatházi András rendezésében. Ezután kezdetét vette a Színházunk éjszakája, melynek keretében sportvetélkedők és különböző kreatív tevékenységek tarkították az estét, közben pedig a Loose Neckties Society, kolozsvári színészekből alakult zenekar lépett a kocsMÁnak berendezett próbaterem színpadára. Ezen az éjszakán kivételesen éjféltől is előadást tekinthettek meg a nézők. Patrice Pavis: Ványa és Ő című produkcióját Patkó Éva rendezésében adta elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Stúdió Színház.

A mozgalmas utolsó nap szintén szakmai beszélgetéssel indult, amelyet a Játéktér színházi periodika - kettős lapszámbemutatója és a Kortárs román drámák című fordításkötet bemutatója követett. A magyar dráma napján az előadások sora a Varga Lóránt által írt és Lendvai Zoltán által rendezett Interaktív című előadás bemutatásával kezdődött a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadásában. Ezt követően Alexa Băcanu és Martin Boross alkotását, a Wonders of Transylvania (Erdély csodái) címet viselő háromnyelvű produkciót tekinthette meg a közönség (r.: Martin Boross) a kolozsvári Reactor de creație și experiment társulat előadásában.

Az idei dráMA blogírói színházi alkotók és kritikusok voltak: Stuber Andrea, Köllő Kata, Szűcs Katalin, Peremartoni Krisztina, Ungvári Zrínyi Ildikó, Lőkös Ildikó, akik a találkozó ideje alatt sok izgalmas, sokrétű anyagot készített a dráMÁról. Írásaikat ide kattintva tekinthetik meg. A már hagyománnyá vált napi blogbejegyzések mellett idei újdonság a fesztivál ideje alatt felvett podcastsorozat. A dráMAcast házigazdái, Kolozsi Borsos Gábor és Tóth Árpád színművészek naponta két-két színházi alkotó/kritikus/szakmabeli meghívottal boncolgatták a kortárs színház fogalmát és osztották meg (egymással és a hallgatókkal) az eddigi dráMA találkozókon szerzett élményeiket. Ezeket a felvételeket itt lehet visszahallgatni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?