TIFF-es filmélményeink: rejtett konfliktusok, viharos találkozás
A Kolozsváron zajló 22. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) kétszáz filmet vetítenek. A filmfesztivál helyszínei idén is hagyományosan Kolozsvár, Szászfenes és Bonchida, június 9. és 18. között összesen 18 helyszínen nézhetnek filmet az érdeklődők. Mutatjuk, mit láttunk eddig.
Dornaz Hajiha: Like A Fish On The Moon
A kezdő képsorokból Ingmar Bergman klasszikusa, a Jelenetek egy házasságból köszön vissza. Mintha Marianne és Johan délies karakterű, kreol bőrű alteregói ülnének a pszichológus rendelőjében, magyarázva, mintegy önmagukat is győzködve, hogy jó, de legalábbis normális házasságban élnek.
Haleh és Amir nem párterápián vannak. A problémát, legalábbis látszólag, négyéves fiuk, Ilya jelenti, aki egyik napról a másikra elhallgatott. Előzmények, egyértelmű ok nélkül, teljesen, korábban ugyanis korának megfelelő szinten beszélt. A pszichológus szokatlan terápiás módszert javasol: a szülőknek szerepet kell cserélniük, az anya, Haleh a háttérbe vonul, a gondoskodás mindennapos, apró, de létfontosságú gesztusait az egyébként a munkájával elfoglalt apa, Amir veszi át.
A család felforgatott élete felszínre hozza a langymeleg, formalizálódott, megszokásokba dermedt kapcsolat rejtett konfliktusait. Amir felveti, talán a feleségének valamelyik óvodai szülőtárssal való flörtölése miatt, aminek szem és fültanúja volt, hallgatott el hirtelen Ilya. A férfi nem durva, nem vádol, elvégre felvilágosult, modern ember, az egyértelmű célozgatás azonban kiborítja Halehet.
A nőt frusztrálja, hogy anyai szerepét át kellett engednie férjének, s úgy próbálja visszaszerezni azt, hogy nyíltan ki nem mondva megkérdőjelezi a pszichológus kompetenciáját, valamilyen nem diagnosztizált testi bajnak a számlájára írva az egyébként normálisan viselkedő gyerek elnémulását. Így kerül Ilya orvoshoz, mágnesesrezonancia vizsgálatra, sőt, logopédushoz is. Az eredmény, előre látható módon, minden esetben negatív.
Kapcsolódó
A feszültség a család szabadidős programja során tetőzik, fordul nyílt agresszióba. Haleh egyre mélyebben gázol a téli szelek által felkorbácsolt Kaspi-tenger vizébe, aminek jó eséllyel tragédia lenne a vége, ha Amir nem rángatná partra. A felbőszült férfi első alkalommal vágja Ilya szemébe, hogy őt hibáztatja, amiért felbolydult a család élete, megfenyegeti a gyereket, hogy otthagyják a kihalt parton, ha nem szólal meg. Apa és anya dulakodik, a gyerek zokog, az anya is, de mire hazaérnek, elcsitulnak az indulatok, a szendvicsét mindenki hallgatagon, de nyugodtan majszolja, legalábbis látszólag.
Mikor szólal meg Ilya, s megszólal-e egyáltalán? Dornaz Hajiha ezt a kérdést nyitva hagyja, s jól teszi, ahogyan azt is, hogy nem ítélkezik hősei felett. A családi kamaradráma napjaink Iránjában játszódik, azonban a cselekményben a helyszín nem bír relevanciával, a politikai környezetre pedig még csak utalás sem történik. Miért is történne, elvégre nem kell politikai elnyomás, teokratikus diktatúra ahhoz, hogy élhetetlenné váljon az életünk. Értünk mi ahhoz, hogyan teremtsünk kicsi, hétköznapi poklokat magunknak.
Kapcsolódó
Alberto Gastesi: Stilness in the Storm
Álvaro Fernández Armero első rövidfilmjében, az El columpio-ban (1993) a két nagyon fiatal, félénk és határozatlan főszereplő kilenc percet vesztegetnek el egy metróállomás magányos peronján, elmerülve abban a (soha meg nem valósuló) vágyban, hogy beszéljenek azzal az ismeretlen személlyel, aki igazán tetszik nekik. Öt évvel később egy szintén elsőfilmes rendező, Peter Howitt a Sliding Doors című romantikus vígjátékban Gwyneth Paltrow-val két utat is bejáratott: az első akkor követte a lányt, amikor az utolsó pillanatban sikerült felszállnia a metróra (és így felfedezett valamit, ami a feje tetejére állította életét). A második pedig ugyanezt a nőt, amikor a vonat ajtajai bezárultak előtte, és a szerelvény távoztával annak a másik életnek a lehetősége is tovaszállt. Ha az első filmben a döntésképtelenség, az éretlenség és a gyávaság volt a cselekmény mozgatórugója, a másodikban a döntő lehetőségek és a választható utak egzisztenciális fogalmával játszott a rendező, amelyeket életünk során választunk vagy nem választunk.
A San Sebastián-i Alberto Gastesi két korábbi művétől teljesen eltérő hangnemben és a 21. században ugyanezeket a fogalmakat használja. A két ember egy üres épületben való ábrázolásának ötletéből kiindulva rendezi a Csend a viharban című filmet, amely mindenekelőtt finom melankolikus utóízt hagy a megtekintése után, amit a nosztalgikus gondolatok okoznak arról, hogy mi lehetett volna és mi nem volt, amikor a fiatalság kezd távoli múlttá válni. A film a héten csatlakozik a hetedik Ibizai Nemzetközi Független Filmfesztiválhoz.
Két ember (Íñigo Gastesi és Loreto Mauleón, a Pátria című sorozat nagy áttörője alakítja), akik évekkel ezelőtt rövid ideig találkoztak, újra találkozásán keresztül mutatja be, hogy milyen a jelenük (többé-kevésbé rutinszerű, a fiatalkori álmok megvalósulása nélkül) mindkettőjük számára külön-külön, és mi történhetett volna, ha párbeszédet folytatnak, amely ehelyett az eső alatt futó és megfoghatatlan pillantásokban végződött volna.
Hétköznapi döntések, elszalasztott lehetőségek és az idő múlásával és a fiatalság végével elpárolgó eszmék lógnak a 4:3 formátumú fekete-fehér képeken egy fotogén San Sebastiánban forgatott filmben, amely egyfajta generációs portré is, bizonyos költőiséggel, jazzes zeneiséggel és több jelenetben természetes színészi játékmóddal.
A vihar csendje a Vidania Films produkciója az EiTB közreműködésével. A film már részt vett a 2022-es Gijón és San Sebastian filmfesztiválokon.
A múlt hónapban kezdődött meg Alberto Gastesi debütáló játékfilmjének, a La quietud en la tormenta forgatása San Sebastiánban. A film forgatása két részre oszlott. Az első részletet áprilisban vették fel, amely a történet múltban játszódó részeit foglalja magába. Június folyamán a forgatás a narratíva jelenét bemutató jelenetek felvételével zárul. A baszk és kasztíliai nyelven, fekete-fehérben és 4:3 arányban forgatott film 85 perces lesz.
A film főszereplői Loreto Mauleón (aki 1988-ban született Burgosban, 2021-ben Feroz- és Platino-díjjal koronázták meg a Patria című elismert sorozatban nyújtott alakításáért, és aki még idén feltűnik Oriol Paulo Los renglones torcidos de Dios című filmjében is) első filmes főszerepében, valamint Iñigo Gastesi (La línea invisible). Mellettük Aitor Beltrán (A harmonikás fia) és Vera Milán.
A történet egy párt mutat be nekünk, Larát (Loreto Mauleón alakítja) és Danielt (Iñigo Gastesi), akik egy viharos napon találkoztak, de kapcsolatukból nem lett semmi. Korábban fiatalok voltak, tele szenvedéllyel, és a jövő egy távoli, csodálatos lehetőségekkel teli országnak tűnt. Évekkel később útjaik ismét keresztezik egymást – egy újabb vihar során, ugyanabban a városban –, de mindketten jelentősen megváltoztak. A két különböző korban, a múltban és a jelenben játszódó La quietud de la tormenta két olyan ember szerelmi történetét tárja fel, akiknek élete más körülmények között és más időben talán más utakon járt volna.
A rendező így nyilatkozik: „Ez a történet az újrakezdés lehetetlenségéről szól, de egy bizonyos fajta mozi lehetetlenségéről is. Egy olyan generáció embereiről szól, akik képtelenek megtalálni a helyüket - emberekről, akik úgy gondolják, hogy az életükről nem érdemes beszélni. Van egyfajta kiábrándultság, amiben itt két idegen osztozik, akik valójában nem is annyira ismeretlenek egymás számára; két élet, ami a jelenben keresztezi egymást, de ami korábban is érintkezett egymással, ha csak futólag is.”
Hozzáteszi: „Szeretném kihasználni ezt a lehetőséget, hogy a lehető legnagyobb szabadsággal kreatívkodhassak: két különálló részben forgatni, amelyek között hónapok vannak, a szöveget Álex Merino társ-forgatókönyvíróval (aki szintén elmerült a Las flores del infierno című rendezői debütálásában) az utolsó pillanatig átírni, és egy olyan csapat lelkesedésére és energiájára támaszkodni, amely egyaránt áll elsőfilmes és tapasztaltabb szakemberekből” – folytatja Gastesi. „A filmben olyan témák és formák jelennek meg, amelyekkel már korábban is foglalkoztam korábbi rövidfilmjeimben, mint például a véletlenek, tükrök és tükröződések megjelenése egy pár egyidejű felvirágzásában és hanyatlásában.”
CSAK SAJÁT
