banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Szófiában versenyez a Máramarosban forgatott magyar játékfilm

Beválogatták a 25 éves jubileumi Szófiai Filmfesztivál nemzetközi versenyébe Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmjét, közölte a Budapest Film.

A fesztivál nemzetközi mezőnyében összesen tizenkét filmet mutatnak be, közülük négy Közép-Kelet-Európából, három Nyugat-Európából és egy-egy Törökországból, Kínából, Mongóliából, Brazíliából és Iránból származik. A balkáni filmek versenyében ott lesz Radu Jude román rendező Tipografic, majuscul című filmje, a nemzetközi dokumentumfilmes mezőnyben pedig Radu Ciorniciuc Acasă című filmje.

A Szófiai Filmfesztivál a COVID-19 járvány miatt két ütemben zajlik: az első 2021. március 11-tól 31-ig tart, a második részleteit pedig 2021 szeptemberében jelentik be a szervezők. A filmfesztiválon az utóbbi években olyan ikonikus magyar filmek is láthatók voltak, mint az Akik maradtak (2020) vagy a Saul fia (2016).

Hasadék egy apa-fiú történet, egy magashegyi tájakon játszódó, a balladák hangulatát megidéző dráma. Egy erdélyi származású magyar orvos, Bálint az édesapja temetésére tér vissza Budapestről a Máramarosi-havasok hegyei közé, szülőfalujába. Hazatérése során találkozik a tizenhét évvel ezelőtt elhagyott kamasz fiával, s rövidre tervezett utazása végzetes fordulatot vesz. Bálint azzal szembesül, hogy fia, Simon önpusztító és lázadó életet él, a helyi maffiavezér, Dumitru zsarnoksága alatt. Bálint és Simon egyszerre vívják meg lelki tusájukat az apa-fiú kapcsolathoz visszavezető úton, és közös harcukat azzal a szikár és könyörtelen világgal, amelyből Bálint két évtizeddel korábban elmenekült.

Krasznahorkai Balázs filmje a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról, a bűn és bűnhődés végzetszerűségéről, az újrakezdés és megváltás lehetőségéről tesz fel kérdéseket.

A főszereplő Molnár Levente mellett a filmben Babai Dénes, Kovács Lajos, Orbán Levente,Lovas Rozi, Tzafetás Roland, valamint más magyarországi és határon túli színészek is láthatóak. A Hasadék operatőre Réder György, producerei Reich Péter és Szántó Gábor. A forgatókönyvet Krasznahorkai Balázs, Lengyel Balázs és Lovas Balázs írta, a vágó Politzer Péter, a zeneszerző Fügedi László, a hangmester Zányi Tamás, a látványtervező Horgas Péter, a jelmeztervező pedig Sinkovics Judit volt.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával, az AGA Media és a Pipacs Film gyártásában készült Hasadék 2021-ben a Budapest Film forgalmazásában kerül a mozikba.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?