banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Két magyar és egy román filmet is meghívtak a Berlinálé versenyprogramjába

Közzétették a 71. Berlinálé versenyprogramját, amelyben két magyar és egy román játékfilm is szerepel. A friss magyar filmek közül Fliegauf Bence Rengeteg - mindenhol látlak című alkotását és Nagy Dénes Természetes fény című első játékfilmjét hívták meg, Radu Jude pedig a Babardeală cu bucluc sau porno balamuc című filmjével tér vissza a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál idei nagyjátékfilmes versenyprogramjába.

A fesztivál 71 éves történetében először szerepel két magyar munka a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban kiosztandó Ezüst Medvékért versenyző alkotások között, hívja fel a figyelmet az MTI.

Fliegauf Bence 2003-ban éppen a Berlinalén nyert fődíjat a Rengeteg című filmjével, amelynek most a folytatása elkészült. A film – az első részhez hasonlóan – hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálom szerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. A film különösen aktuális a karantén, be- és összezártság idején, amikor addig láthatatlan feszültségek, félelmek öltenek testet.Rengeteg - mindenhol látlak A Fraktál Film és az M&M Film gyártásában készült moziban többek között olyan hivatásos színészeket láthatunk, mint Sodró Eliza, Gubik Ági, Jakab Juli és Végh Zsolt, Balla Eszter, de feltűnik a zenész Víg Mihály, a közel százéves Lénárt István, Keresztes Felicián, a Dealer (Fliegauf második filmje) főszereplője, továbbá a rendező fia, Fliegauf János is. Az alkotás producerei Mesterházy Ernő, Fliegauf Bence és Mécs Monika, a co-producerek Pataki Ági és Kovács Gábor, az operatőrök Gyuricza Mátyás és Nyoszoli Ákos, a vágók Gelencsér Terence Gábor, Kiss Wanda és Kovács Dávid. A film zenéjét Fancsikai Péter, Beke Tamás és Fliegauf Bence szerezte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Nagy Dénes magyar történelmi filmdrámája, a Természetes fény, Závada Pál azonos című regénye alapján készült. A történet a második világháború idején játszódik, amikor a keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesít szolgálatot a front mögötti területeken.

A helyszín a megszállt Szovjetunió, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőség. A főszereplő Semetka István, egy magyar földműves, aki szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.Természetes fény

A forgatás 2019 őszén zajlott, részben Magyarországon és Lettország Oroszországgal határos keleti tájain. Semetka szerepét Szabó Ferenc játssza, további fontos szerepeket játszik Bajkó László, Garbacz Tamás és Franczia Gyula. A Természetes fény producere László Sára és Gerő Marcell (Campfilm), a film magyar-lett-francia-német-belga koprodukcióban készült. A film operatőre Dobos Tamás, vágója Nicolas Rumpl, a hangzásvilágáért Jocelyn Robert, Dominique Gaborieau felelt.Babardeală cu bucluc sau porno balamuc

Az Ezüst Medve-díjas Radu Jude, aki 2020-ban versenyen kívül mutatott be filmet a Berlinélén, most a Babardeală cu bucluc sau porno balamuc című játékfilmjével vesz részt a versenyben, ami egyben az alkotás nemzetközi bemutatója is. A Vázlat egy népszerű filmhez alcímet viselő alkotás az egyén és a társadalom közötti viszonyt kutatja, kiindulópontja pedig egy általános iskolai tanár életének megváltozása, miután egy amatőr pornófilmet tölt fel egy erre szakosodott oldalra.

A román-luxemburgi-cseh-horvát koprodukcióban készülő alkotás szereplői Katia Pascariu, Claudia Ieremia, Olimpia Mălai, Nicodim Ungureanu, Alexandru Potocean, Andi Vasluianu, Alex Bogdan, Ilinca Manolache, Dana Voicu, Axinte, Adrian Enache, Ilinca Hărnuţ. Az operatőr Marius Panduru, a vágó Cătălin Cristuțiu, a producer Ada Solomon.

A 71. Berlinálét a járványhelyzet miatt két részletben szervezik meg, március 1. és 5. között a szakmának és a sajtónak, június 9. és 20. között pedig a nagyközönségnek.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?