banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Pályakezdő művészek debütálnak a kolozsvári opera Csárdáskirálynőjében

Fiatal tehetségek debütálnak pénteken és szombaton a Kolozsvári Magyar Opera színpadán a repertoár egyik legnépszerűbb előadásában, a Csárdáskirálynőben.

A Stázit alakító Modra Noémi énekművész az évad elején szerződött a Kolozsvári Magyar Operához. Ezt megelőzően három évig volt a Craiovai Román Opera társulatának énekkari tagja, majd további hét évig elismert és népszerű magánénekese. „Nagyon boldog vagyok, hogy hazatérhettem Erdélybe és az itthoni közönségnek énekelhetek. Bár nem először formálom meg a Csárdáskirálynő Stázi szerepét, anyanyelvemen még sosem játszottam ezt a karaktert. A péntek esti debüt emiatt mégközelebb áll a szívemhez” – mondta.Modra Noémi és Zsigmond László

Zsigmond László, a Gheorghe Dima Zeneakadémia másodéves canto szakos hallgatója Edvin szerepében lép fel először a Kolozsvári Magyar Operában. „Gyermekkorom óta rendszeresen járok a magyar operába, nagy örömmel fogadtam a megtisztelő felkérést. Eddig koncerteken opera áriákat és operett részleteket énekeltem, illetve felléptem két musicalben: az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai által színpadra vitt Mozart! előadásban Arco grófót alakítottam (rendező: Lovassy Cseh Tamás; kórusvezető, az előadás zenei vezetője: Szabadi Ildikó; bemutató: 2018. július 10.); a Rómeó és Júliában Tybalt szerepét játszottam (rendező: Lovassy Cseh Tamás; kórusvezető, az előadás zenei vezetője Szabadi Ildikó; bemutató: 2019. július 12.). A Csárdáskirálynőben való debütöm különleges és megtisztelő lehetőség” – fogalmazott a fiatal énekes.

Leopold Mária, Lippert-Weilersheim herceg feleségének szerepében Hary Judit, az opera neves magánénekese debütál. A számtalan, nagy sikerrel megformált primadonna és szubrett szerep után ezúttal grande dame-ként láthatja őt a közönség a Kolozsvári Magyar Opera színpadán. Február 18-án és 19-én ugyanakkor a Csárdáskirálynő Cecília hercegnőjét alakítja.Tompa Ábel

A zenekar élén Tompa Ábel fiatal karmester debütál, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzi tanulmányait, Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester növendékeként. 2021 óta a Magyar Állami Operaház karmester asszisztense. Karmesterként dolgozott a Győri, a Miskolci, a Karlovy Vary Filharmonikusokkal, illetve a Budafoki Dohnányi Zenekarral, a Duna Szimfonikusokkal és a Magyar Rádió Zenekarával. 2019-től 2021-ig a Vígszínházban tevékenykedett mint korrepetitor és hangszerelő. 2020-ban alapította saját zenekarát, a Budapest Orchestra Projectet, amellyel koncertezett a Budai Szabadtéri Színházban, valamint a Kolozsvári Magyar Napokon. 

„A Csárdáskirálynő könnyed szépségét akkor tudjuk igazán megbecsülni, ha elképzeljük miféle borzalmak árnyékában született. Miközben Európában az első világháború tombolt, Kálmán Imre egy elszigetelt osztrák üdülőhelyen dolgozott élete – és a magyar operettirodalom – legsikeresebb művén. És talán az is hozzájárult az operett sikeréhez, hogy rengeteg bájjal és humorral szólt olyan problémákról, amelyek száz évvel ezelőtt életeket döntöttek romba: Kálmán szerelmeseit a társadalmi osztályok közötti áthághatatlan különbség választja el egymástól – szerencsére csak az utolsó felvonásig” – olvasható az opera beharangozójában.

A Selmeczi György rendezésében színpadra állított Csárdáskirálynőt február 18-án, pénteken és 19-én, szombaton este fél héttől tűzte műsorra a Kolozsvári Magyar Opera.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?